Rákos Vidéke, 1933 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1933-09-10 / 37. szám
XXXill évfolyam. Rákosszentmihály, 1933. szeptember 10 vasárnap, 37. szám TaKSAOALMI, kAZI6AZGATA§I És KÖZGAZDASÁGI HE1ILAI*. RÁKÖSS?EN riMBHÁLY NAGYKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS L*P4A Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. TELEFON: Rákosszentmihály 31. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő : BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Postatakarékpénztári csekkszámla: 647. sz Sxivávvány a% égertf rózsák a földön. Irta: Nagy Géza esperesplébános. Múlt vasárnap, szegényakciónk napján a korareggeli ablaknyitáskor, bájos jelenségnek voltam szemtanúja. Gyönyörű szép szivárvány mosolygott le az égből, mely lenyúló szines karjaival, mintha csak a szentmihályi földet öleibe volna. Mögötte sötét felhők száguldottak, melyek röviddel előbb még harmatszerü permetet hullattak a földre. Első gondolatom az volt, ime ennek a mai napnak úgy látszik örül még az Ég is, szivárványt borit ránk, a legszebb szavú zenésébresztőt. — A szivárvány mindenkor jelkép is volt: a békéé s a szeretető. E kettős jegyben indult el a szivek idei megmozdulása is. A béke jegyében úgy, hogy amikor nyomorenyhitésről, könnyek letörléséről volt szó, ledöntöttünk minden korlátot, mely az embert az embertől elválasztja s csak egy célt néztünk: segiteni! — A szeretet jegyében pedig olyképen, hogy jóllehet az egész társadalom a létfenntartás súlyos gondjaival küzd, módot és alkalmat nyújtottunk az embert felemelő, Istennek tetsző irgalmas szeretet gyakorlására, megemlékezvén az Üdvözitő ezen kijelentéséről: Mondom nektek,, amit a legkisebbnek az Én atyámfiai közül tettetek, Nekem cseleked tétek! S mig fenn az égeni szivárvány mosolygott, itt lenn a földön, e kicsiny földdarabon, rózsák nyiladoztak, a szeretet illatos rózsái! Községünket szeretjük kertvárosnak hivni, én megtoldanám: virágoskertváros. Figyeljük meg minden felé, még az egyszerűbb házak ablakai alatt, kertjeiben is, ahol csak finom lelkű emberek laknak, bájos virágoázisok diszelegnek. Évekkel ezelőtt a hollandiai hárlemi tulipánmezőkön robogott velem a vonat. Hogy milyen hatást tett reám, s azt hiszem minden utitár- samra e félórás szemlélet, azt leimi nem lehet. A vasútvonal mindkét oldalán végeláthatatlan tulipán és jácintmezők terültek el. Az a szinpompa és illatár, mely itt feltárul előttünk, a tündérmesék káprázatos világát, a gyermekmesék édes emlékeit idézte fel bennünk: nem tudunk elragadtatásunknak kellő kifejezést adni. Elgondolkoztam rajta, hogy ahol ilyent tud elővarázsolni az ember, oda nem elég a fizikai erő, a munka, meleg szív és lélek is kell hozzá! Azt szokták mondani, aki a virár got szereti, rossz ember nem lehet! Hát ez a mondás,, mint való igazság öltött testet ebben a jó népben. Emlékezzünk csak arra, hogy ezek a virágszerető jó hollandusok voltak azok az áldott lelkek, akik lerongyolódásunk kezdetén, megszánva minket, ezrével vitték ki gyermekeinket a maguk nagyszámú családjaikba, hogy megmentsék, s megerősitsék őket. S ez a szeretet-megnyilvánitás aratott virágokat itt nálunk, a mi virágos kertvárosunkban az elmúlt vasárnap! — Megértő szivek meleg talajából nyiltak ki a legszebb rózsák, a szeretet rózsái, hogy hulló szirmaikkal befödjék a téli hideg időben, ami ártatlanul, mások bűne, szívtelensége miatt szenvedő gyermekeinknek fázós, sápadt kis arcocskáit! S hogy nyiltak, hogy hullottak e rózsák! Aki látta azokat az apostoli lelkű hölgyeket és urakat, ifjakat és gyermekekt, amint fáradságot, kellemetlenséget félretéve, szorgoskodtak, gyűjtöttek, hordták össze nemeslelkü, adakozók jó szívvel felajánlott filléreit, iparosaink, kereskedőink adományait, azok meggyőződhettek arról, hogy itt nálunk még nem hültek (ki a szivek 1 Szegény kis gyermekek! Bizhattok és remélhettek, nem lesztek elhagyva az idei szomorúnak Ígérkező télen sem! Sovány kis kezecskéiteket újból imára kulcsolhatjátok, a kedves nővérek egyszerű asztalkai mellett újból csillapíthatjátok éhségteket! A jó Isten ismét gondoskodott rólatok, ártatlan kis madárkái, kedves mezei virágairól! Ne féljetek, vannak még jó emberek... még nyílnak a völgyben a kerti virágok!... Szegényakciónk első lépése tehát megtörtént, eredménnyel járt! Istennek legyen érte hála s az ö áldása kisérje a legkisebb, de jószívű adakozót is! Boidog emberek. Valamikor gyakran idézték a kedves költő, Reviczky Gyula örökszép, hires sorait: »Ki sóhajtoz, ki mulat, A világ csak hangulat/« A halhatatlan költő igazságát bizonyltja, hogy még ma is vannak boldog emberek. Akármilyen nehéz is elképzelni, de csakugyan vannak. Én láttam közülök néhányat sürü jártamban-keltemben, s rájöttem, hogy a boldog ember: a vidám ember, aki jókedvvel tud megküzdeni minden gonddal-bajjal. Az ilyenekkel a találkozás is öröm. Bemutatom hát őket egypár töredezett tükör- darabkában. I. > Az elsővel a Kerepesi-uton találkoztam. Én a villamoson haladtam a főváros felé. ő szembe jött velünk a kocsiuton. Jól megtermett, jóképű, csinos, erős fiatalember. Nagy, nehéz kézikocsit húzott, melybe ló helyett fogta be magát. A kocsi telidesteli bútorral. Egyszerű, de tiszta, rendes holmival. Nehéz volt a teher, de a fiú frissen, üdén, gyorsan vontatta, mint akinek meg se koty- tyan ez a munka. Az arca sugárzott az örömtől; a szeme ragyogott, az ajkán mosolygás játszadozott. Olyan gyorsan haladt, hogy a mellé simuló lány alig tudott lépést tartani vele, s loholva szedegette a lábát, miközben boldogan nevetgélt ő is. — Könnyű volft kitalálni, hogy mit ábrázolt ez a jelenet. Fészekrakásl... Mint a madár!. Mint a boldog madarak!
