Rákos Vidéke, 1933 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1933-01-22 / 4. szám

XXXltí. évfolyam. Rákosszentmihály, 1933. januárul vasárnap,

4. szám.

RÁKOS VIDÉKE

TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály,

Szentkorona-utca 37.

TELEFON: Rákosszentmihály 31.

Megjelenik minden vasárnap.

Felelős szerkesztő:

BALÁZSOVICH ZOLTÁN.

Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Postatakarékpénztári csekkszámla: 647. sz

Pénztelen farsang.

Farsangnak farsang, annyi bizonyos. Mulatság van elég, közönség is akad szépen, ahol fiatalság van ott jókedvben sincs hiány, de azért mindenki tudja, mindenki látja, — valami hiba van a kréta körül. A mostani mulatságok valahogyan a Szabokska Mihály strassburgi csapszékére emlékeztetnek. »Hej ha ez a csárda a Tisza partján volna!« Hej, ha ez a farsang nem 1933-ban folyna, amikor keserű a szája mindenkinek, öregnek, fiatalnak egyaránt és szörnyűségesen — üres a zsebe. Könnyű ujbor mellett folyik ez a mulatság, itt-ott kél el egy-egy vacsora adag és a mikor másnap reggel a vendéglős összeszámlálja a nagysikerű, zajos és feltűnően látogatott bál után az egész éjszaka bevételét, alig kerül ki belőle akkora összeg, mint amennyit a régi békevilágban egyetlen jobb, közönséges szombat este hozott.

A főváros ifjúsági előadásait a környékről is sokan látogatják. Még harmadéve valóságos harc folyt a jegyekért és kitüntetés volt, ha a kért jegyeket egy-egy iskola megkaphatta. A hétéin a Nemzeti Színházban tartott előadásokon zsúfolásig megteltek a karzati és emeleti helyek, de a f öldszinti széksorok üresen tátongtak, megdöbbentő képét t/árván elénk a fojtogató pénztelenségnek.

A gazdasági válság évek óta fokozódó nyomorúsága most már a mindennapi élet apró mozzanataiban is állandóan megnyilvánul és érezteti romboló hatását. A megcsappant és még mindig csökkenő jövedelmekből nem lehet fedezni a kiadásokat, még kevésíbbé lehet eleget tenni a magasabb jövedelmek arányában vállalt kötelezettségeknek. Aki ebbe a pokolba vezető lejtőbe belekerül, menthetetlenül elpusztul. Pusztulás felé rohan az egész világ és bölcsei hiába tanakodnak rajta, hogy vesztébe roihanitában miként állíthassák meg.

Nem akarja megoldani a világválság kérdését ez a szerény kis elmélkedés sem, mert ha akarná, lakkor, se tudná, se nem akarja elujságolni, amit az^ egész világ bölcsen tud, de tehetetlenül szemlél már kétszer tizesztendő óta. Csak arra akar egyszerűen rámutatni, hogy ha az egész világot gyötrő súlyos betegséget nem is tudjuk egyelőre meggyógyítani, — egy las akarattal a romboló hatását meg lehetne enyhíteni, helyesebben elviselhetőbbé lehetne tenni, még pedig egyszerű módon, olyanformán, hogy az emiberek alkalmazkodnának a viszonyokhoz és mérsékelnék az igényeiket. Íme, a báli megfigyelés útmutató példája: valamikor hozzátartozott az ilyen mulatsághoz egy-két üveg pezsgő, most pedig megteszi a könnyű ujbor is. De hányán maradtak otthon a mulatságból, mert a hölgyeknek nem telt uj ruhára, divatos selyemharisnyára ? Nem lehetne meg* fordítani ezt a dolgot? A fényűző ruha maradjon el és a család menjen a mulatságba. Mért nem rendeznek tüntető' módon egyszerű mulatságokat, holmi kedves, csinos, tiszta kartonbált, mint hajdanán? Miért nem alkalmazkodnak az emberek a nyomo ru- s ágo s viszonyokhoz ?

Harminc évvel ezelőtt úri kislány nem járt selyem ruhában, selyem harisnyában az utcán. Nem göndö áttette a haját minden hétien, nem benetvál- tatta a nyakát, nem majmolta a külföldről üzleti szempontokból kiadott divatjelszavakat. A háborús bomlás és az utána támadt zűrzavar, a képzeletbeli börze-gazdagodás uj szokásokat teremtett, uj divatot alkotott, uj' szellemet nevelt. Azótta az ábránd vagyon semmivé vált, a jövedelem összezsugorodott, de a régi józanság, szerénység és egyszerűség nem tért vissza máig sem. Az lehet, hogy éheznek és fáznak nyomorgó családok, az lehet, hogy lemondásra kényszerülnek és otthon maradnak, — de az nem lehet, hogy a változott gazdasági helyzethez alkalmazkodjanak külsőségekben is, még pedig úgy, hogy abból senkire se háruljon szégyen és megkisebbedés. Az nem lehet, hogy mig a közönség egy része folytatja a fényűzést, a másik fele egyszerű babos ruhácskában' jelenjék meg a bálon, de az elképzelhető', hogy ez váljék divattá és az keltsen feltűnést, aki fényűzésével ehhez nem igazodik.

Én még emlékszem arra az időre, amikor 60 forintból hónaponkint igen nagy ur volt egy fiatalember. Igaz, hogy akkor 5 forintot fizettünk hóna. ponkint a szabónak, mi tisztességesen jártunk és a szabó is becsülettel megélt. Az is igaz, hogy akkor nem volt szégyen főzeléket feltéttel enni a vendéglőben és ezért 16—20 krajcárt fizettünk olyan úri helyen is, mint a régi Szikszay. A háború után lett cégéres étel a főzelék és lenézett a vendég, aki azzal beéri. Hajdanában a menüt úgy hívtak, hogy »ku- vert« és a Hungáriában rendelte a vidékről felran- dult jgazdag nagybácsi, amikor megvendégelte a Budapesten élő' szerény rokonát. Akkoriban nagy dolog volt, mikor felváltottunk egy forintot és 16— 20 krajcár volt a pompás óbor, mégis jól élt a szőlős gazda, a munkás, a vendéglős, meg a vendég is.

A világ nem akar hely rezökkenni. A jövedelmekhez igazodjanak az árak és akkor ki tudjuk várni, mig a természet rendje vagy Gondviselés intézkedése következtében: újra kerékvágásba jut a világ kereke. Ugy-e, ahol olcsón árusítanak, ott még akad vevő, — a régi, drága, előkelő üzletek összeomlanak?! A színházban csak iákkor van közönség, ha olcsó pénzért lehet jegyhez jutni. Világos, mert a drágára nincs pénz. Egyenlítsék hát ki az eltérést a mérleg két oldala között. Jövedelem és kiadás be-