Rákos Vidéke, 1933 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1933-07-09 / 28. szám

28 szám RÁKOS VIDÉKE 3 oldal Krédó—Cserkész mérkőzés. Péter Pál napján állott fel hősi küzdelemre a Krédó énekkar a cserkészek ellen labdarugó mérkőzésen. Az érdekes és mulatságos mérkőzés ez alkalommal is elég szépszámú közönséget vonzott ki az RTK pályára. Izgalomban nem volt hiány,, mert a küzdelem változatos volt, s mindvégig kétes volt, hogy az öregek, vagy a fiatalok viszik el a győzelmi) pálmát. Kacagásban sem volt hiány, ezt biztositották a p(ályán terjeszkedő viz tócsák és az öregek puffanásai, az ifjak vehemens támadásai következtében. Végül mégis, az idősek csapata győzött, s ezzel elégtételt vett tavalyi, vereségéért. Végeredmény: 3:2 a Krédó javára. A Krédói góljait Linter (2) és Csávolszky rúgta, mig a cserkészek részéről Stumpf és Dobrovits szerzett gólokat. Szász Ákos — h. főnök A angya“ fogy, szöv. junius 27-ón tartott igazgatósági ülésén a mi derék cserkészparancsnokunkat, Szász Ákost helyettes főnökké nevezték ki. A kinevezés hire osztatlan örömet kelt községünkben, mert a kiváló tulajdonságokkal rendel­kező Szász Ákos, bár csak alig 2 éve él itt közöttünk, már is mindenki szere letét érdemelte ki. Nem régen bízta meg esperesplébáji ősünk a cserkészcsapat parancsnoki tisztségének betöltésével. Hivatali kinevezése a szorgal­mas, kiváló munkaerő megérdemelt jutalma. A „Jósziv“ egyesület estélye. Nagyszerű idő­ben, szép közönség előtt, szép műsorral zajlott le a »»Jósziv« egyesület kerti ismerkedő estélye. A Koritnig- féle kerthelyiség teljesen megtelt. A műsor minden száma fővárosi színvonalon állott és megérdemelt tetszést ara­tott. Melegen ünnepelték a mi drága művésznőnket, dr. Ungár Gyulánét, aki remek alakítással szerepelt a ki­tűnő és roppant mulatságos Szőke Sándorral, az est fá­radhatatlan rendezőjével. Szőke Sándor nagysizerü műsort állított össze. Szombathy Ági, a Király Színház tagja kupiéival aratott tapsokat. A kis gyermekprimadonna'; Szabó Ibi ennivalóan bájos volt, alig akarták elengedni a színpadról. Adámy Oszkár legújabb mókái csakplyan köz­szeretetnek örvendtek, mint a régiek. Viharos tapsok ju­talmazták. Nagy öröm volt a Deák társulatból és a rádió­ból is ismert Sala Domokos szereplése, aki székely mó­kákat adjott elő nagy hatással. Juhász József, a Nemzeti Színház művésze szintén ismert már nálunk. Minden sze­replését zajos kacaj és taps kiséri. Szabó Lajos aiz Operaház ösztöndíjas tagja, ezúttal is nagy hatással éne­kelt. A közönség örömmel élvezte szép hangját, énektu­dását. Mátyásföldről is sok vendég jelent meg, Katona Béla a Jószivl elnöke vezetése alatt. A fáradhatatlan el­nök uj életet vitt az egyesületbe, s rövid idő ajatt nagy-< szerű eredményeket ért el. Ezúttal is szeretetreméltó fi­gyelmességével és buzgólkpdásával ajott példát. A Jósziv büszke lehet első estélyének sikerére, mely anyagiakban is megfelelő volt. Felülfizetések: Katona Béla Mfölid 10, Götzl Mföld 10, Schulek Károly B-sz. 3, O'bema Ká­roly R-sz. 3, Donner János R-sz. 2, Kovács Géza Mföld 1.50, özv. Schiszlerné R-sz. 1, D. B. R-sz. 2, Remiitz filléres cipőáruház 1, összesen: 33.50 pengő. Uj máv főfelügyelő. Éveken át volt kedves lakostársunkat Zombory Kálmán dr.-t, Máv. főfelügye­lővé léptették elő. Zombory dr. igen fontos hivatalt tölt be a Máv. központi igazgatóságában, melynek egyik leg­képzettebb, kiváló főtisztviselője. Leventéink a Balatonon. Vasárnap, jul. 9-én indul reggel 6 órakor Fleischinger Miklós vezetésével a' helybeli levente egyesület 7 tagú kis csapata a Balatoni körüli túrára. A Rafc juliális ünnepélye. A Rafc julius 8-án, szombaton este 8 órától reggel 6 óráig tairtja juliálitsi ünnepélyét a klubhelyiségben. Az ünnepélyen jközrepoaü­Egy próba semmire se kötelez. Nem csábié fák ígéretekkel. Győződjék meg sajái maga! Jobb és olcsóbb minden idehaza! Rákosszenimihályi kereskedők egyesülete. ködik a Krédó énekkara Pornói János kántor vezetésével. Tánc reggelig. Vendégeket szivesen látnak. Színház. Szombaton megkezdődik színi évadunk. Az előadásokat a Világ mozgó helyiségében tartják, még pedig egészen olcsó helyárakkal. Kallós József igazgató igen jó társulattal és változatos, érdekes műsorral akadja az évad sikerét biztosítani. Rendező Bihari László, kar­nagy Kovács Mihály. A régi kedvencek közül viszont­látjuk Erdélyi Micit, Táncos Mimit, Visky Istvánt, Szabó Lászlót, Erdélyi Kálmánt, Kőváry Emilt és Alföldi De­zsőt. Az első műsor a következő: Julius 8. és 9.: (szom­bat, vasárnap) Hullámzó Balaton tetején ... (Wikend) operett. Vasárnap délután, filléres előadás: Érik a buza- kal^sz. Hétfőn a Magyar Színház nagysikerű újdonsága: Csók a tükör előtt. Kedden a Zsákba macska, az évad nagy operett sikere. Szerdán: Bolondóra, operett újdon­ság. Csütörtökön repriz. Pénteken: Jó házból való urilány, vígjáték. Jövő szombaton: Kadétszerelem. Vasárnap: Zsákba macska. Az esti előadások félkilenckor kezdődnek. Szandovics Sarolta növendék hangversenye. Kegyetlen idő volt vasárnap délelőtt. Zuhogott az eső, hideg szél süvöltött. A csúf idő érzékeny kárt okozott a Stefániának is, melynek javára rendezte, — régi jó szoká­sához híven — Szandovics Sarolta, a mi kitűnő zene­tanárnőnk évzáró növendékhangversenyét. Ez a »zongora- vizsga« mindig élvezetes hangverseny, az idén talán még a szokottnál is jobban sikerült, csalt a kedvezőtlen idő miatt a bevétel volt a reméltnél kevesebb. Még igy isi jutott azonban a Stefániának is, meg 11 pengő a ,929. cserkészcsapatnak. A közönségnek az a része, mely szem­beszállt az elemekkel, élvezte a gazdag műsort, a kedves növendékek ügyes és tehetséges játékát és gyönyörködött a kiválóan lelkiismeretes és ügyes tanárnő mindenképen eredményes munkájában. A zongoraszámok sorozatát ke­cses és ügyes táncmutatványok tarkították. Ezeket dr. Ungár né Papp Katinka tanította be önmagához méltó művészettel. Uj egészségtan tanár. Fekete Sándor dr. köz­ségi orvos a szaktanfolyam sikeres elvégzése után meg­szerezte az iskolaorvosi és egészség tan tanári képesítést. Halálozás. Tonheiszer Elemér nyug. rendőr­felügyelő, levenlefőoktatób és feleségét Kindl Erzsébetet fájdalmas csapás érte. Huszonkét hónapos leánykájuk, Éviké, rövid, súlyos betegség után meghalt Rákossizient- mihályon. A mélyen, sújtott apa, ki ezúttal harmadik gyermekét veszti el, kiváló szerepet tölt be közéletünkben, s mint a Nemzeti egység pártjának főtitkára is köz- becsülésben áh, — a szomorú bir tehát igen élénk vjsszf- hangot kelt 'közönségünk körében. I Párisi modellek után készült Ildi mllŐk blouzok, pongyolák és pyjamák a legolcsóbban és legszebb kivitelben kaphatók !; BREITFELD-nél Budapest, IV. Váczi-utca 12. ;!

Next

/
Oldalképek
Tartalom