Rákos Vidéke, 1932 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1932-02-21 / 8. szám
6. oldal. RÁKOS VIDÉKÉ 8. szám Móricz Pál a rádióban. Móricz Pál, a Magyarság szerkesztő-munkatársa, a Petőfi társaság tagja szerdán délután újabb előadással szerepelt a rádióban. A kitűnő iró Csokonay Vitéz Mihályrló és kálvinista pap-barátjáról szóló, érdekes adatokkal telt, jóízű előadása nagy élvezetet szerzett hallgatóinak. A református nők teadélutánja Vasárnap a ref. kulturházban a nőegyesüiet teadétutánt rendezett, amelyen számosán megjelentek az ev. nőegyesület tagjai is, Vörös Ferencné elnök vezetése aiat. Kedves műsorról is gondoskodtak, amelyben mint vendég, fellépett Ungár Gyuláné dr.-né is. Hazafias dalokat adott elő frenetikus hatással, Mühlbeck Sári zongorakisérete mellett Az aranyos kis Bálint Baba magyar egyveleget adott elő zongorán, nagyon ügyesen. Szabady Ibolya Farkas Ferenc dr. művét, (A Magyarokhoz) és a Sárbogárd- Dombovár cimü slágert énekelte Szabady Bözsike zon- gorakkéretével, kedvesen. Közkívánatra a kedvenc Sebő Ilonka is énekelt szépen csengő hangon magyar nótákat. Gomba Esztike szavalata után Vörös Ferencné melegen üdvözölte a testvéregyesületet, majd amerikai árverésen magyaros motivumu térítőt sorsoltak ki, amit Vörös Ferenc nyeri meg. A református hölgyek közül ifj. Kótáné, Csidey Katóka (aki a műsor egyes számainak is bejelentője volt) Nagy Ilonka, Fél Baby voltak, a szereplő hölgyeken kívül a teaestély sikerének előmozdítói. Halálozás. Szombaton elhunyt községünkben Németh Kornélia, Németh Endre pénzügyi tanácsos özvegyének leánya aki a háború alatt Zilahról menekülni volt kénytelen és ebből kifolyóan olyan súlyos betegségbe eseti, hogy évekig szenvedett vele, de a leggondosabb ápolás sem tudott rajta segíteni, mig végre most a halál váltotta meg szenvedéseitől. Hétfőn délután szentelték be koporsóját a gyászháznál és onnan a rákoskeresztúri köztemetőbe szállították, hol kedden délután helyezték el örök nyugalomra, nagy részvét melleit. Köszönetnyilvánítás. Hálás köszönelünket nyilvánítjuk mindazoknak, akik forrón szeretett leányom, illetve testvérem elhunyta alkalmával részvétükkel súlyos fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Özv. Németh Endréné és fia, Németh László. A Polgári dalkör Balassagyarmaton. A Rákosszentmihály! Polgári Dalkör február 16-án megtartott választmányi ülése egyhangúlag hozott határozatában kimondotta, hogy részt vesz a julius 3 án Balassagyarmaton rendezendő kerüied versenyen. Hozta ezt a határozatot annál is inkább, mert Karafiáth Jenő dr. vallás- és közoktatásügyi miniszter, amikor az O. M. D. Sz. üdvözlő küldöttségének válaszolt, egyenesen kifejezést adott annak az óhajának, hogy a dalegyletek és a kerületek különösen a határszélen fejtsenek ki a határon túli testvérek reménységének ébrentartására fokozottabb tevékenységet. Az egyesület a nehéz népdal csoportban fog versenyezni és az erre az alkatomra irt kötött verseny kórus tanulását a legközelebbi dalórán már megkezdi. Az egyesület felkéri a dalkedvelő polgárokat, kik a nagyszabású dalünnepélyen mint működő tagok részt óhajtanak venni, hogy minden kedden este a 8—10 óláig tartó dalórán jelentkezzenek. (Hanniker Sándor vendéglője. Imre és János u. sarok.) Uj sportegyesület Rákosszentmihályon. Lelkes rákosszentmihályi ifjak uj labdarugó egyesületet alakítottak. Mozgalmukat égő hazafiasság és a sport rajongó szeretete füti. Ez nyilvánult meg az alakuló gyűlésen és teszi szimpatikussá váilaiko.ásukit Az alakuló közgyűlésen a Hiszekegy elmondása után Gömöry József tartott hazafias szellemű megnyitó beszédet, majd kimondták a „Move-rákosszentmiháiyi futball klub“ megalakulását Stumpf Károly költői lendületű beszédben fejezte ki reményét, hogy törekvéseik sikerre jutnak és Isten áldását kérte az uj egyesületre. A Move központja részéről megjelent Lengyel dr. főtitkár mályenjáró, nemeshangu üdvözlő beszéde igen nagy hatást tett. Végül a választást tartották meg, metynek egyhangú eredménye szerint a klub vezetősége a következőkép alakult meg: Elnök Bálint György. Ügyv. alelnök Gömöry József. Titkár Stumpf Károly. Pénztárnok Linter András. Jegyző Gömöry Tibor. Háznagy Szabó Pál. Ellenőrök: Szabó István, Antal János, Papecska Géza.. Szertárgondnok ifj. Gömöry József. Gazdasági bizottság: Schubert János, Berecz János, Varga Ferenc. Választmányi tagok: Scheffer Lajos, Schubert Frigyes, Stumpf László, Thour Sándor, Mogyorósi Ferenc, Szabó József. ölesé vásár Ufö Á yVf nőikalap üzletében «1* JüL ÜL JBBBh. !■- ^ JÜy- JäL F p rp rí P ^ P if Ferenciek-tere 6. sz. fratslii Oeisinaer Kávé Tea cégnél Budapest Ferenciek tere 1. (királyi bérpalota) # Urasra. BJ2NCZE czipöszslon Budapest, IV., Bécsi-uícza 5. szám. Félemelet 'irT ——riran ItlSOEi ÉMtÉl SíSSS? Megóvásra filial szőrméket. — Átalakítások, javítások. Münehengrätzi "Äst1; IV. Kossuth Lajos-utcza 15. szám. Divatos uj donort tiayy választékban. Snaidig JEGYfiMB ÚMÁKAT olcsón és jó minőségben szállítanak SLUM és TESTVÉRE *gSBSSr Budapest, IV. Váczf-utcza 31- 33 Piarista-épület.. VásE©S3 és damasztáruk, házilag készített íebérnemüek, a legszolidabb kivitelben — a legolcsóbban — a rég bevált VILCSEK VILMOS k^iengyetaázában Budapest, IV. Kecskeméti-utca 9. ti á fi y lynr H.H fi l I HMl t Budapest IV., Fővám-tér 5. . (a központi »*8árc»&rook &t«Uenéke&.) Modern kertészeti te’epe: Sí.» 84* OBE'RBAUE'R A. UTÓBA Magyarország legrégibb miseruhák, egyházi-szerek, zászlók, oítárépitő és templom berendező vállalata. BUDAPEST, VÁCZI-U. 41. Tel.; Aut. 833-44.