Rákos Vidéke, 1932 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1932-10-02 / 40. szám

40. szám. RÁKOS VIDÉKE 5. oldal. Lövészverseny. A sashalmi Corvin polgári lövész­egyesület vasárnap az Aréna-úti Horthy Miklós lövőtéren nagyszabású versenyt rendezett, amelyen a központi járáslövész és levente egyesületei vettek részt. Három­százan mérkőztek a dijakért. A járási csapatverseny győztese a rákosszentmihályi levente egyesület lett. A rákoshegyi Mansz. remekművű ezüst serlegét nyerte el, s most már ezentúl ezt a szép vándordijat kell védenie. A versenyt kétszáz terítékes lakoma követte ugyanott. Ezen a lakomán búcsúzott el Gömöry Árpád ezredes, a járás testnevelő vezetője. Révész Béla dr. főszolgabiró és Réthey Ferenc dr. ny. főispán búcsúztatta a távozót nagyhatású beszédben Gömöry ezredes köszönetét mondott és a jelenlevők szeretetébe ajánlotta utódát, futásfalvi Pál Imre alezredest. A rákosszentmihályi levente oktatókar késő estig együttmaradt az ünnep­lőkkel. A verseny sikerült rendezése nemes Kessegitz Fedor ny. ezredes és Rozslozsnyik Mihály sashalmi lövészegyesületi főtitkár érdeme, amelyből rész illeti a sashalmi buzgó levente oktatókart is. A versenyen a sashalmi leventék a hatodik dijat nyerték, az elnökök versenyében pedig Fekete Gerzson főjegyző a második dijat szerezte meg. Gömöry ezredest Miskolcra helyezték ezredparancsnoknak. Move táncestély. Október 1-én tartja a helyi Move RFC második táncestélyét. A rendezőség a siker érdekében sokat fáradozott, aminek bizonyára meg is lesz a gyümölcse. A közismert jeles zenész, Bán Béla vezetése alatt a „Lion dzsessz“ és kitűnő cigányzene- kar muzsikál a mulatságon. Helyreigazítás. Múlt heti számunkban közöltük, hogy a szegényakció bizottsága lapunk utján mondott köszönetét a »Polgári társaskör“ 100 pengős adomá­nyáért. Most kaptuk a bizottságtól az értesítést, hogy az összeget nem a közölt egyesület, hanem a „Rákos­szentmihályi polgári kör“ adta a szegények javára. Ezüstkoszorus szabómester. A kézműipari ki­állításon a Röhl és Blesz ismert budapesti polgári és katonai férfiszabóság kiállított katonai formaruháival az ezüstkoszoru szép kitüntetését nyerte el. A cég főnökei régi rákosszentmihályi polgártársaink, s igy az örven­detes hir közönségünket is közelebbről érdekli. Betörések. Az elmúlt héten megint működtek a betörők. Péntekre virradó éjszaka Kun Gyula Jenő- utcai lakásán az éléskamrából elvitték az értékesebb élelmicikkeket, hétfőn pedig Antal Lajos Pál-utcai lakos baromfiállományát dézsmálták meg. Amint hírlik, a rendőrség a tettesek nyomában van. Disznótör. Még nyílnak a völgyben a kerti virá­gok . . . Igen, még nyári nap tűz alá a derűs egek­ből, mégis . . . mégis visszavonhatatlanul megérkezett az ősz Akinek kétségek mardosnák lelkét ez ügyben, gondoljon csak arra, hogy szerdán este már hét órakor kondult meg a harangszó, lévén másnap Szentmihály napja, szombaton, október elsején este pedig megér­kezik az — első disznótor. Miként az első frakkos fecske megjelenése kétségtelen bizonysága a tavasz eljöttének, úgy az ősz kezdetének elvitathatatlan jele az első disznótor. Most szombaton vitéz Regős Ágoston az úttörő a toros vacsorák rendezésében Első akar lenni időben és minőségben egyaránt. Aki meg akar győződni róla, hogy igaza van-e, kóstolja meg szom­baton este az ételeit, italait Nem kell sok pénz hozzá, minden olcsó lesz, s amilyen olcsó, olyan jó. Bútorozott szoba SJé" a villamoshoz közel. Bizalmi válság. Bizalmi válság van az egész világon, mely megdermeszti a gazdasági életet és a szociális és politikai helyzetet is erősen befolyásolja. Ezen bajok leküzdésére össze kell fogni, fel kell len­díteni mindent. Egyszerű célokat kell kitűzni és el kell indulni azokon az utakon, melyek bizalomhoz vezetnek, reménységet fakasztanak. Nem csüggedni, hanem alkal­mat, szerencsét kell keresni minden egyes embernek. Viszonyaihoz képest kipróbálhatja „szerencséjét“ min­denki a m. kir. osztálysorsjátékon. 3 — 6 — 12 vagy 24 pengőért okos és célszerű sorsjegyet venni, lehetséges, hogy ezáltal egyszerre gazdag és gondtalan lesz. Nem biztos, de megvan az előfeltétel, tehát a jóérzés, meg a remény az feltétlenül biztosi Próba-szerencse! Mulatságos kabarédarabok. Egész sorozat könnyű fajsúlyú kabarédarab jelent meg a Kókai Lajos cég kiadásában. Az ötletes Barnász István és Csupkó Lajos irta. A kis bohózatok nagy része budapesti kaba­rékban is színre került. A több bohózatot, tréfát tar­talmazó füzetek ára 80 fillér. Kaphatók a Rákos Vidéke kiadóhivatala utján is. Hanniker Ernő, mészáros és hentes Pálya-ut és Sssentkorona-u. sarok. Állandóan friss áruk. Pontos kiszolgálás. DANIS ANNUS nöikalap készítő í@pme Rákosi-ut 64. szám alatt. Olcsó javítások, átalakítások. Divatos modell kalapok. Kiváló hírnévnek örvendő soítvadkerti fajboraimat mélyen leszállított áron hozom forgalomba. Olcsóbb a bor, mint a szódavíz, mert Ipp"* 18 fillér ~^ff egy liter kadarka vagy fehér 11% szesztartaímu fej­tett bor Solívadkert állomásra kiszállítva s feladva. Vasúti fuvar kb. 3 fillér literenkint. Csakis 50 literen felüli rendelést fogadok el. Hordót dijmentesen adok kölcsön a szállításhoz: hordóm 30 napon belül bér­mentve küldendő vissza Szétküldés utánvéttel. Egy pengő levélbélyeg ellenében küldök mintát a borból mintás dobozban, bérmentve. Boraim kellemes édeskés italuak, nem savanyuak s tiszta zamatuak. Cím: Székely Fei»@ne Soltvadkert, Pestmegye. ___Óborokról külön árajánlattal szolgálhatok. .^ .rD-Á-rMr-sr oszkák első rákosszentmihályi temetkező vállalata, RÁKOSSZENTMIHÁLY, RÁKOSI-ÜT 49: SZÁM Fiók: Mátyásföld, középső megálló. Rákosszentmihály nagyközség hivatalos vállalkozója. Elvállalja egyszerű és díszes temetések rendezé­sét, hullaszállitást Budapestre, vidékre és külföldre vala­mint exhumálásokat bármelv temetőből a legolcsóbb áron. Temetések 40 P-től. Első oszt. temetés 176 P* Viaszgyertyák, síremlékek, sírkeresztek minden nagyság­ban, sirtáblák ércből és márványból. Élő- és művirág koszorúk, koszoruszallagok állandóan kaphatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom