Rákos Vidéke, 1932 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1932-09-04 / 36. szám
2. oldal. kÄKOS VIDÉKE 36 gzäffl nyük a helyiérdekű vasútiaknak, hogy engedélyokiratuk 90 évre szól, tehát legalább is 40 évvel hosz- szabb időre, mint a közútiaké; az engedélyokiratban kisajátító jogot nyer az engedélyes; a vasút az összpontosított telekkönyvbe kerül, tehát nagyobb a hitelképessége; a miniszter engedélyével kötvényeket bocsáthat ki. Viszont hátránya, hogy a megállapított nehezebb, költségesebb szabvány szerint kell megépíteni, azonban ez a többlet kiadása a nagy pénzügyi előnyök mellett elenyészik. Nyilvánvaló az iró tévedése tehát, miért nemcsak nem lehetett jogilag és műszakilag megépíteni ezeket a vonalakat közúti jellegűnek, die pénzügyi szempontból nem is lett volna gazdaságos. Tévedés ennélfogva az la következtetése, hogy a Hév. ezért nem jövedelmező. Nem ezért, hanem azért, mert Jelűnek óta nincs a Hévnél egységes vezetés. Csak jól és rosszul megvalósított ötletek vannak. Az utódok nem voltak szakemberek, nem foglalkoztak alaposabban a környék közlekedésének ügyeivel, nem válogatták meg helyesen munkatársaikat. A vezetésiben nem érvényesült átgondolt üzleti politika, nem törekedtek haladásra, fejlődésre; legfeljebb ott, hol egy ember volt, alkalmaztak arra a munkára kettőt. A próbálkozásokkal még a jót is elrontották. A körforgalmi vonatokat egy évig nem járatták, azután pedig a pálya nagyobb részét felszedték. A viteldij megállapításokban nem érvényesült az észszerüség. A Jelli- nek-féle ideális menetrendet, mely szerint a vonatok az órámák mindig ugyanabban a percében indultak, félre dobták. Sűrűbb lett a lakosság, de kevesebb vonatot járatták. Pótlásokról és javításokról nem szívesen gondoskodtak; a kényszerítés határáig késlekedtek. Sok ideig a panaszokat, kérelmeket fölényes- ■ kedve intézték el. Egyesiek az irodákban kiskirályoknak érezték magukat. Ráadásul ennek a kis vállalatnak át kellett venni a nagy közúti villamos nagy jövedelmű igazgatóit és el kellett szenvednie egy tőzsdei szerencse játékos gazdasági vandalizmusát. Ezek az okai, mint már ezen a helyen többször megírtuk, hogy a Hév. ide jutott és nem a közúti rendszer hiánya. Tévedése a tanulmány írójának az is, amikon magáévá teszi azt a közkeletű felületes állítást, hogy a rossz közlekedés miatt nem fejlődtek a Hév.-közsé- gek. Nem kielégítő a mai közlekedés, ennél jobbat kell és lehetne is nyújtani, de tárgyilagos- megítélés szerint nyilvánvaló az író tévedése. Nem a közlekedés, hanem a lehetetlen tarifa hátráltatja a községek fejlődését. Képtelen helyzet, hogy útmegszakítássá! olcsóbban lehessen Budapestre utazni, mint közvetlen jeggyel. (Olyan csodabogár is akadt, hogy fürdő- kedvezménnyel olcsóbb volt a jegy, mint anélkül.) Hiába igyekezett a vasút mostani vezetősége azon, hogy a régi hibákat kiküszöbölje, a hiányokat pótolja,, a sorozatos mulasztásokat, erőszakoskodásokat és a lehetetlen tarifát egy-kót év alatt nem lehetett elfelejteni. (—.) (Vége következik.) Borivók figyelmébe! Aki jó borlioz akar olcsón jutni, az keresse fel vitéz Regös Ágoston vendéglőjét a Piactéren, saját termésű soltvadkerti borai utcán át 50 fillér. — Minden időben hideg és meleg ételek kaphatók. Szolid árak. Pontos figyelmes kiszolgálás. Krónika. A szerelmes ember sok minden szamárságra képes, hogy viszont szerelemre találjon imádott hölgyénél. Barátunk is szerelmes volt, halálosan és reménytelenül. A szomszédasszony (éjszakánkint a Szent Géllért-hegyen seprűn lovagol) különböző füvekből bájitalt kevert, de — sajnos — eredTnénytelenül. A bus szerelmes ekkor nagy elkeseredésében beült a korcsmába és alaposan berúgott a boritaltól, — aztán hazament, megához vett egy méreg felirásu üveget és kifeküdt az árokba, hol a rendőrőrszem talált reá. A rendőr intézkedett. Hivatták Fekete doktort, ki azonnal tisztában volt 1a »mérgezéssel«. A szerelem áldozatát bevitték az őrszobára, hol a doktor erős rendőri segédlettel kiábrándító gyomormosást alkalmazott. A műtét sikerült, 1a beteg nem halt meg. * A közmondás azt tartja: »mindenki úgy él, ahogy tud.« A háború utáni nehéz viszonyok, az óriási munkanélküliség keserves helyzetbe sodorták az embereket. A koldusok száma is hihetetlenül megszaporodott. Nem is olyan rossz foglalkozás ez, csak érteni kell a jó szív ü áldozatok kihasználásához. Nem kell irigyelni tőlük; elég keservesen keresik a garast. Még azt sem sajnáljuk, hogy vasárnap az egyik koldus azzal dicsekedett, hogy 26 pengőt kéregctett össze. Úgy sem mindennap esik az ilyen. Adjon ki-ki, amit lehet, szive szerint. Csak az 1a bosszantó, amikor kiderül, hogy méltatlannak jut az adomány. Veszedelmes téma, mert inkább száz méltatlan csapjon be, mint egy igazi szegény távozzék üres kézzel. Ne is riasszon vissza senkit a jó cselekedettől amiket most elmondunk, de mégis jó, ha kissé óvatosak vagyunk. Tehát, két koldus történet a közelmúlt időből: Reszketős koldus botorkál házról-házra. Becsert- get többek közt egy kis vityillóba is. Öreg bácsi jön ki, s részvéttel nyújt át 6 fillért. A koldus megnézi a pénzt és kifakad: »Ezért harcoltam a háborúban?!«, s a 6 fillért bedobja az udvarra. A szegény öreg bácsi, kinek két fia volt, s mind 1a kettő hősi halált halt, szó nélkül, könnyes szemmel hagyta faképnél a szemtelen kéregé tőt. Két napra rá régóta keresett sikkaszt ót fogtak el a holdas személyében. * A másik eset az egyik vendéglőben történt. Egy közismert helybeli kéregető, kinek a családja csupa jó állású emberből áll, minden est# az utolsó fillérig elissza az összeszedett pénzt, ügy kell kidobni a vendéglőből. A napokban is betért valahova, már részeg állapotban, egy fröccsre. A fröccsnek duhajkodás, pohártörés lett a vége. Azt mondják, ritkán költ kevesebbet 7 pengőnél egy-egy mulatozáskor. Ha pedig már itt tartunk, említsük meg a sashalmi állami lakótelepről portyázó gyerekeket, akik kenyérre valót kérnek és tüstént cukorkát vásárolnak a kapott pénzen. Egy idő óta különben már nem mutatkoznak.
