Rákos Vidéke, 1932 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1932-06-12 / 24. szám

24. szám. KÁKOS VIDÉKE 9. oldal. Szentmihályi Miska. — Mégis csak üldözi a balszerencse ezt a sze­gény Untsch Mártont. Szentmihályon is, Sashalmon is mióta a fedetlen cirkuszát megnyitotta, folytonosan esik. — És ez neki bizonyára nem jól esik. — Miskám, ez nem vicc. Ettől nem derül e sík. — Persze, mert mindig a poént lesik. — De néha elesik! — Jó, de majd meglátjuk, hogy még ezt is el lesik. RÁKOSSZENTMIHÁLY SPORTJA. Vasárnap pro grammja. RTK—BTC. János-utca fél 6. * RAFC—UMTE József főherceg-ut, fél 6. Váci »Remény« S. C. versenye, Vác, fél 4. MASz 25 km. országúti versenye az Üllői-uti 10 km. kőnél a rajt. Futball. RTK—RUAC 1:1 (1:0). A szentmihályi csapat rossz napot fogott ki s csak szerencsének köszönheti, hogy nem maradt vesztes. Az I-ső félidő 38-ik percében Varga megszerzi a* vezetést, szünet után RUAC feljön, az RTK kapu előtt egymás után adódnak parázs helyzetek, a 28-ik percben 11-es RTK ellen 1:1. Az RTK-ból jók voltak: Scheffer, Varga, Csuzmann és Tarr. RAFC—Nyomdász 3:3 (1: 1). A zöld-sárga együttes ismét tanujelét adta., hogy az osztályának legszeszélyesebb csapata. A listavezető Nyomdász ellen kétszer is megszerezte a vezetést, csak balszerencsének köszönheti a döntetlent. Góllövők: Rajner (2) és Kemál, nagyszerű játékot láttunk Komáitól és Trinklitől'. Move RFC—Szent László Move 5:1 (2: 1). Az idegen pá­lyán játszó szentmihályi csapat szép győzelmet aratott a mind­végig durván játszó Szent László Move fölött. Szenzációsan sikerült Kuna Tibi bemutatkozása, ki nagy biztonsággal kezeli a labdát, kitűnő futó, Menichhel megértik egymást és eredmé­nyes szép játékot tudnak produkálni. A 16. percben Kuna lövi a vezető gólt. Rá egy pár percre ismét ő lő védhetetlenül. Majd az ellenfélnek sikerül sarokrúgásból gólt elérni. Hely­csere után egymás után biztosítják Stumpf (2), Schubert (1), a győzelmet. BRSC—Menekültek 4:1 (2: 1). Nagyon szép- játékkal, megérdemelt győzelmet aratott vasárnap a rákosfalvai csapat. A gólokat rúgták: Mayer (2), Szabó és Kovács. 12-én, vasárnap dől el a bajnokság sorsa a rákosfalvai pályán, a BRSC a bajnokjelölt EMTK-val méri össze erejét, Atlétika. A Debreceni E. A. C. versenye nagyszerűen sike­rült, résztvettek rajta a PEAC, NyVSC, RAFC, Törekvés és a Nagyváradi A. C. legjobb atlétáival. Az 1000 m. síkfutást Szabados Vilmos nyerte, remek küzdelemben verve a keleti kerület legjobb középtávfutóját, a nyíregyházi Mónáít, Szabados ideje 2.39 p. volt. Vasárnap, junius 12-én a Váci »Reménység« versenyen 1500 m. indul Szabados, az ifjúságiak közül Amann indul szin­tén 5100 m. A MASz vasárnapi 25 km-es országúti versenyén indul László Béla. Rajt a vecsési országút 10 km. kövénél. A RAFC nagynevű diszkoszdobója Reiszki I. újból edzi magát s már is biztató formát mutat. KECSKEMÉTI ÁLL. ENG. DIÁKINTERNÁTUS BENICKY-UTCA 12. Fennáll 1913. óta. Felvesz felsőkereskedelmi, reálgimnázium, reál-, polgári- és III.—IV. elemi iskolai tanulókat. — Kitűnő ellátás, gondos nevelés, elsőrendű tanulmányi eredmény. Prospektust küld. HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK. HIRDETMÉNY A 2030/1932. M. E. sz. rendelet értelmében közhírré tesz- szük, hogy: 1. A jövedelemadó alanyai az 1932. évre megállapított jövedelemadó 300/0-ának megfelelő összegű rendkívüli pótlékot tartoznak befizetni. A pótlékot azok az adózók, akik a múlt évben 2.000 P jövedelemadóalap folytán jövedelemszükségadóval megróva nem lettek 1932. év végéig kötelesek befizetni, mig azok az adózók, akik a múlt évben jövedelemszükségadóval megrovattak a pót­lékot 1932. évi julius hó i-étől kezdődőleg négy egyenlő ne­gyedévi részletben és pedig: 1932. augusztus 15-éig, novem­ber hó 15-éig, 1933. február hó 15-ig és 1933. május hó 15-éig tartoznak kamatmentesen befizetni. 2. A vagyonadó alanyai az 1932. évi vagyonadó 1000/0-ának megfelelő rendkívüli pótlékot tartoznak fizetni. Ezen vagyonadó­pótlék 1932. év végéig a rendes évnegyedi esedékességkor fizetendő. 3. Az ideiglenes adómentes épületeket 1932. évi julius hó hó i-étől kezdődőleg a nyilvános betegápolási pótadó alóli mentesség nem illeti meg. Az ideiglenes adómentességet élvező épületek az 1932. évben a f. évi házadóalap után 8%-os kulcs­csal kivetendő betegápolási pótadóval sujttatnak. 4. A házadó alá tartozó lakóházak és más állandó jellegű épületek birtokosai az 1932. évi házadókivetés alapjául szolgáló haszonértéknek, illetve nyers házbérjövedelemnek 2.50/0-át vala­mint az 1933. évi házadókivetés alapjául szolgáló nyers házbér­jövedelemnek, illetőleg haszonértéknek 2.50/0-át fendkivüli pót­lék címén befizetni tartoznak. Mentesek a pótlék alól az állandó vagy ideiglenes házadómentességet élvező épületek és azok a legfeljebb 2 szobából álló épületek, amelyeket a tulajdonosok teljes egészében maguk használnak. Ha azonban a legfeljebb 2 szobából álló épület egészben vagy részben bérbe van adva, ebben az esetben az egész épület pótlékköteles. Az 1932. évi házadóalapok után járó 2.50/0-os pótlék fele részben 1932. julius hó i-én, fele részben pedig 1932. október hó i-én esedékes é? legkésőbb 1932. augusztus hó 15-éig, illetőleg november hó 15-éig kamatmentesen befizetendő. Az 1933. évi házadóalapok után járó 2.50/0-os pótlék fele részben 1933. évi január hó i-én, fele részben pedig 1933. április hó i-én esedékes és február hó 15-éig, illetőleg május hó 15-éig kamatmentesen befizetendő. Ezúton hívjuk fel azokat az adózókat, akik az 1931. évi házadóalapok után kivetett 2.50/0-os valamint az 1932. évi házadóalapok után kivetett 50/0-os szükségadót még nem fizették be, hátralékukat a különbeni végrehajtás terhe mellett rendez­zék. Ezen szükségadók befizetésének határideje 1932. évi május hó 1 5-ével lejárt. Rákosszentmihály, 1932. junius 6. Községi, elöljáróság. I Hora Nándor I & ® yg mechanikai gépműhelye ^ ^ Rákosszentmihály, Ilona-u. 47. ^ w Vállal autó, motorkerékpár, kerékpár és min- 03 jjp dennemü mechanikai munkát és javítást. ^ & Kutszerelés és jókarbuntartás. ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom