Rákos Vidéke, 1932 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1932-01-10 / 2. szám

6. oldal. RÁKOS VIDÉKE Mussolini. Áprilisban ünnepli Olaszország Benito Mussolini kormányrajutásának tizedik évfordulóját. Az ünnepségek szakadatlan láncolata méltó lesz egy nagy nemzet szeretetének lázas kifejezéséhez, méltó lesz az egységes Olaszország legkiválóbb fiához, az olasz nemzet körülrajongott vezéréhez. Az olasz miniszterelnök kormányrajutásának decenniuma olyan esemény lesz, melyről majd annak idején az egész világsajtó méltó­képen fog megemlékezni a magyar nemzet azonban ez alkalommal ünnepelni fog magyar szívvel, magyar hűséggel, igaz magyar hálával és szeretettel 1 A magyar nemzet ünnepelni fogja Olaszország miniszterelnökében azt a férfiút, aki dörgedelmes szavával elsőnek harsant bele a magyar éjszakába és — mint egy nagy nemzet felelős állásban lévő vezére — mintegy a hitelesség bélyegével látta el nagy angol barátunk márványba vésett, örökké felejthetetlen ama kijelentését, hogy Magyarországnak is helye van a nap alatt! A Társadalmi Egyesületek Szövetsége vetette fel első­nek azt az eszmét, hogy a nemzet összessége kifejezést adjon szeretetének az olasz testvérnemzet vezérével szemben oly módon, hogy sok millió magyar aláírását összegyűjtve, a jubileum napján kötetekre menő könyvtár képében nyújtsa át az olasz miniszterelnöknek, mint a hálás magyar nemzet szeretetének kifejezését. Á Társa­dalmi Egyesületek Szövetsége tehát ez utón is felkéri a magyar nemzet minden igaz fiát, hogy korra és nemre való tekintet nélkül, aláírásával fejezze ki háláját és szeretetét Benito Mussolini, a magyar haza őszinte barátjával 'szemben. Egy-egy díszes kivitelű ivet tiz egyén irhát alá. A Társadalmi Egyesületek Szövetsége helyiségében (Budapest, V. Falk Miksa-u. 1. Telefon: 193- 83) ivek naponta 9 és 2 óra között a nyomda­költség megtéritése ellenében személyesen is átvehetők illetve aláirhatók. Rákosszentmihályi fiú — dombóvári műked­velő. Olvasóink előtt ismeretes, hogy ifjúságunk egyik kiváló tagja, Herkner Nándor Dombóváron polg. iskolai tanár. Barátunk — úgy látszik — Dombóváron is ki­veszi részét az egyesületi életből, mert az ottani kongre­gáció estélyén a „Magyarországi Szent Erzsébet" cimü színdarabban az egyik legfontosabb szerepet játszotta nagy sikerrel. Szilveszter éjjeli csendélet. Mifelénk eddig nem volt divat, most Szilveszterkor ezzel is megajándékozott a sors. A nevezetes éjszakán három kiadós verekedés is volt a a községben. Az egyik Csömöri-uíi vendéglő­ben két jóbarát veszett össze • alaposan beborozott állapotában. Az egyik késhez nyúlt, a másik, a zsebéből kirántotta a reggelire! szánt üveg kávét és az üveggel addig verte a barátja fejét, amig mozdulni tudott. Úgy varrták, tódozták össze a doktorok. Már úgy látszott, hogy meg sem marad, de hát kemény a koponyája a komának, úgy, hogy már vígan sétál. Azóta különben már a két vad ellenfél egymással szépen kibékült. Ugyancsak a Csömöri utón megrakta egy férj a felesége udvarlóját, akivel együtt sétálgatott az utcán. Az Uj Almásy Pál telepen egész csata volt az egyik vendéglőben. A szentmihályi és mátyásföldi kőművesek akaszkodtak össze és alaposan helyben­hagyták egymást. Hiába, nincs elég bajunk, gondos­kodunk magunk, hogy ne legyen egyhangú az élet. Szentmihályi cserkészek a gödöllői dzsem- börin. Az 1933. évben Gödöllőn tartandó világ- dzsembörin a helybeli 929-es Szent Mihály cserkész­nArlibiir ajánlkozik. Hívásra házhoz pcuiKUI megy. Heinrich Péter, Rákos­szentmihály, Batthyány-utca 3. ügyes 2. szám ? csapat is részt fog venni. Az öreg cserkészek mintegy 35 tagból álló létszámmal már most készülnek a nagy eseményre. Justh Tibor öreg parancsnok, angol nyelv­tanár tanítja a fiukat az angol nyelvre. Érdekes könyv. Ajtay József könyve: „A kibontakozás útja“ „A magyar osztrák vámszövetség“. Megrendelhető a szerzőnél 2 P beküldése ellenében portómentesen (Cim: Budapest, 1. Maros-u. 25. III.) Rákosszentmihályról Amerikába. Csanády (Zeitler) József, fiatalságunk sokat Ígérő tagja volt midőn bölcsészetlanhallgató korában édesanyjával és bátyjával Zeitler Rudolffal beköltözött Budapestre. Most Amerikából kaptuk tőle a következő levelet: „Ezt sem hittem volna valaha, mint kis álmodozó rákosszent­mihályi diák, hogy egyszer Amerikából fogok üdvöz­letét küldeni az akáclombos régi kis falumba. Megtörtént. Miután otthon megszereztem a tanári diplomát elnyertem egy amerikai stipendiumot és julius havában kihajó- káztam az újvilágba. Itt résztvettem az YMCA (Youngs Men’s Christian Association) világkonferenciáján Tountó- ban (Canada) és Clevelandban, 47 különböző nemzet volt képviselve. Exotikus, pompás, ragyogó élmények a párisi gyarmatügyi kiállítástól a Niagara vízesésig. (Alkalomadtán néhány reflexiómat szeretném megküldeni a Rákos Vidékének.) Most itt vagyok a springfieldi nemzetközi főiskolán a modern, amerikai nevelést tanul­mányozom. Érdekes, szép élet van itt. Szobatársam egy hindu diák Madrasból. Chinától és Japántól Argen­tínáig minden náció képviselve van itt egy-két diákkal. Jóleső érzéssel visszagondolva a rákosszentmihályi, gyönyörűségesen szép időkre őszinte és meleg üdvöz­letemet küldöm a messzi Amerikából. Feliilfizetések. A Rákosszentmihályi Polgári Dal­kör december 25-én tartott hangversenyén befolyt felül- fizetések: Czeh Mária 20, Hanniker Sándor 10, Detár István 10, Tihanyi Józsefné 6, Spankó József 5, Vig Mihály 5, Díósi Ferenc 4, vitéz Tóbiás János 4, Manglitz Rudolf 3, dr. Gyibák Zoltán 2, Heimovits Márton 2, N. N. 2, Labancz Gyula 1, Mann László 1. Ezúton mcnd hálás köszönetét a Polgári Dalkör a nemesszivü felülfizetésekért Öngyilkos ifjú. Kereki Gyula, fiatalságunk ismert tagja, akit nagyszerű szavalataiért kedvelt közönségünk, Rákospalotán szivenlőtte magát. A boldogtalan ifjú élet-halál között fekszik az újpesti Károlyi kórházban. Tettének oka még ismeretlen. M Á n A Q női kézi munka IM MUMO éS rajzmüterme Budapest lV.t Petőfi Sándor-utcza 11. sz. Lipcsei Vilmos női felöltő, ruha és blus különlegességek áruhása Tel.: f- ?*. Budapest, IV. Apponyi-tér é. a v •• l 1 i nem, de iertiaKat ..i/.. f # J4olgyekef“" a PLATSCHEK ÁRUHÁZ Budapest, IV. Károly-körnt 28. Elsőrendű minőségek. Szigorúan szabott árak. Kérjen ár­jegyzéket

Next

/
Oldalképek
Tartalom