Rákos Vidéke, 1932 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1932-04-10 / 15. szám

4. oldal. WAKOÜ flDEKM 15 szám. Ev. szeretetvendégség. Az Evang. Nőegylet ápr. 17-én d. u. fél 5 órakor tartja az évad utolsó szeretetvendégségét a Balaton vendéglő külön termében. Az ünnepi előadást Grergersen Lujza a „Pranosz“ fő­titkára tartja. Műsoron még művészies ének, zeneszámok és szavalatok szerepelnek. A rendezőségnek sikerült ismét nívósán összeállítani a programmot, mely méltó befejezője lesz az elmúlt szereietvendégségeknek. Műsor után teával és süteménnyel vendégeli meg az egyesület szeretett közönségét. IV. Károly emlékünnepély. Országos jellegű emlékünnepélyt rendezett pénteken a magyar nők és férfiak szentkorona szövetsége a Zeneakadémia nagy­termében IV. Károly király halálának tízéves fordulója alkalmából. Nagyszámú és előkelő közönség vett részt a gyűlésen és megilletödött figyelemmel hallgatta Apponyi Albert gróf nagyszerű emlékbeszédét. Kiss Ferenc pompás szavalata, a Budai dalkar énekszámai és a megkapó elnöki megnyitó egészítette ki az ünne­pély programmját. A közönség körében a rákosszent- mihályi nők és férfiak szentkorona szövetsége küldött­séggel képviseltette magát. Krenedits Sándorné betegsége, Krenedits Sán- dorné, a rákosszentmihályi Mansz közszeretetben álló elnöke, mint mély sajnálattal értesülünk, hosszabb idő óta ismét beteg és a budapesti klinikán keres gyógyu­lást. Legújabb hírek szerint a beteg állapota jobbra fordult és most már rövid időn belül teljes felépülését várják, úgy, hogy társadalmi és közéletünk rövidesen visszanyeri ezt a fájdalmasan nélkülözött nagy értékét. Szentmihályiak a sashalmi lövész versenyen. A sashalmi lövészegyesület ápr. 17-én versenyt rendez, amelyen a rákosszentmihályi lövész egyesület egy vagy két tizes csapattal szintén részt vesz. Lövészeink kedd kivételével naponta d, u. 3. órakor gyülekeznek a levente otthonban, s onnan vonulnak a lövőíérre, hogy az érdekes mérkőzésre felkészüljenek. Piukovich dr. a rádióban. Piukovich József dr. tb. főszolgabíró tanulságos előadást tartott múlt csütör­tökön a rádióban. A földművelésügyi minisztérium elő­adás-sorozatában értekezett a legelő-kérdésről, amelyben könyve előadásai és cikkei révén országosan elismert szaktekintély lett. Mostani előadása is széleskörű ér­deklődést keltett. Eljegyzés, Harcsa Bébyt, Harcsa Béla volt lakos­társunk bájos leányát eljegyezte Bernhausen-Raichle Ferenc. A Polgári dalkör estélye. A rákosszentmihályi Polgári dalkör husvét első napján műsoros teaestélyt rendezett a kör helységeiben, hol jeligéjével üdvözölte a szép számban összegyűlt vendégeket. Az érdekes és változatos műsorból kiemelkedett: Oroszy Todór Mihály és felesége hegedű-zongora együttese. Hatásosan énekelt Iharossy Lajos magyar dalokat Károlyi Bözsike zongora kíséretével. Ncckov József, a Jókai-kör tagja, szavalatá­val tűnt ki. Nagy elismerést kapott a 11 éves Ungár Lacika hazafias szavalatáért. Diósi Tibor és Nyilka Emil Jókai-kör tagok dialógját elismeréssel jutalmazta a közönség, hasonlóan Deissinger M., Nagy S. és Nyilka E. Jókaikör tagok kacagtató együttesét is. — Végül a dalköri tagok óhajára Ujlaky Béla a kör el­nöke régi nótákat adott elő zongorán és az ő csárdá­saival megkezdődött a késő órákig elnyúló tánc. Elis­merést érdemel az est rendezésében Antal dalköri jegyző kifejtett buzgósága, aki a konferáló szerepét is végezte. EUTT-A-Xd-A-iT szemorvosi vizsgá­lat d. e. V*12-l-ig, d. u. 4-6-Jg. „REFRACTIO“ speciális látszerészeti intézet Budapest, IV. Ferenciek-tere I. OSZICAS temetkező vállalata, Rákosszentmihály. Rákosi-ut 49. Fiók: Mátyásföld, középső megálló. Elvállal egyszerű és diszes temetések rendezé­sét, hullaszállitást Budapestre, vidékre és külföldre vala­mint exhumálásokat bármely temetőből. — Viaszgyertyák, síremlékek, sírkeresztek minden nagyságban, sirtáblák ércből és márványból. Élő- és művirág-koszorúk, koszoru- szallagok kaphatók. Telefon Rákosszentmihály 3. Mészáros László szücsmester Rákosl-ní 41. (Berkő festékbáz) Szerin© megóvás, szőrmék nyári gondozása, biztosítással. STERN JÓZSEF R. T. UTÓDA BUDAPEST Ezelőtt: Most: IV., CALVIN-TÉR 1. IV., SZERVITA TÉR 5. TELEFON Aut. 846-78. Férfi és női szövetek, selymek, vászon- és mosóáruk legelőnyösebb és legjobb beszerzési forrása. Kiváló hírnévnek örvendő soltvadkerti fajboraimat mélyen leszállított áron hozom forgalomba. Olcsóbb a bor, mint a szódavíz, mert 16 fillér egy liter kadarka vagy fehér fejtett ujbor Soltvadkert állomásra kiszállítva s feladva. Vasúti fuvar kb. 3 fillér literenkint. Csakis 50 literen felüli rendelést fogadok el. Hordót díjmentesen adok kölcsön a szállításhoz: hordóm 30 napon belül bér­mentve küldendő vissza. Szétküldés utánvéttel. Egy pengő levélbélyeg ellenében küldök mintát a borból mintás dobozban, bérmentve. Boraim kellemes édeskés italuak, nem savanyuak s tiszta zamatuak. Cím: Székely Ferenc Soltvadkert, Pestmegye. Óborokról külön árajánlattal szolgálhatok. Schricker Sándor faiskolája Alsófekercspuszta u. p. Lepsény, Gyümölcsfát, díszfát, díszcserjét és rózsát a legjobb minőségben, a legszebb és legértékesebb fajtákban szállít. Képes oktató árjegyzékét az érdeklődőknek díjtala­nul küldi. SUGAR VILMOS Budapest, IV. Deák Ferenc-utca 23. (Deák-tér sarok.) Megérkeztek a legszebb újdonságok Férfi és női szövetek, selyem, bársony és flanel­lekben dús választék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom