Rákos Vidéke, 1931 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1931-08-30 / 35. szám

4. oldal. RÁKOS VIDBK9 35. szám, "□ggS“ HÍREK "SglS" Krédó gyűlés. Megírtuk, hogy szeptember 6-án, vasárnap délelőtt fél 12 órakor tartja a Krédó egyesület első évadnyitó gyűlését a Nagykaszinóban. A gyűlés előadója Révay József dr., egyetemi magántanár lesz, aki árpádházi Szent Erzsébetről tart előadást. A gyűlésen játszik a Krédó zenekar és lesz szavalat is. Tóth Pál László dr. hazaérkezett. Emődi Tóth Pál László dr., Rákosszentmihály vezető községi orvosa hazaérkezett szabadságáról, melyet részben a Balaton körül, részben pedig Szentesen töltött. Lajos napján Szentesen édesatyja házánál összegyűlt az egész család: a hét testvér: két pap, négy orvos és egy asszony, a boldog apa méltó büszkesége. Tóth Lajos ny. főjegyző nemcsak példás apa és családfő, hanem kiválóan ér­tékes közéleti férfiú, aki sok évtizedes, érdemes működés után, népszerűsége teljességében vonult nyugalomba, nevenapja ünnepén tehát nem csak hozzátartozói, hanem tisztelőinek tömege is meleg szeretettel vett részt üdvözlésében. Tóth Pál Lá=zló dr. hazaérkezése után nyomban megkezdte községünkben hivatalos működését. Leérkezett a jóváhagyott költségvetés. Rákos­szentmihály jóváhagyott költségvetése e héten szerdán érkezett le a vármegyéről a községházára. A községi pótadó, mint a Rákos Vidéke már hetekkel ezelőtt jelentette 58’/0. Mint ismerete«, a költségvetést minisz­terközi bizottság vizsgálta felül és ennek eredménye a pótadó kulcs leszállítása. A tárgyaláson Dibusz Sándor h. főjegyző is részt vett, aminek örvendetes eredménye meglátszik a költségvetés tételein. Ugyanis megnyugvás­sal állapítjuk meg, hogy a fontos és nélkülözhetetlen kiadások tételei érintetlenül maradtak és igy fennaka­dást nem okoznak. A kedvezőbb eredmény főként úgy jött letre, hogy a bevételeket irányozták elő magasabbra, ha pedig ez az optimista álláspont bizonyul helyesnek, valóban csak jól járunk vele, — e tekintetben azonban a gyakorlati tapasztalatok nem csekély aggodalomra szolgáltatnak alapot. — Egyelőre mindenesetre igen fontos, hogy végre jóváhagyott költségvetés alapján folyik a községi kormányzat nem csekély gonddal járó munkálkodása. Jubileumi zászlószentelő ünnepély Rákosfal­ván. A Budapest-rákosfalvai „Visszhang“ dalkör aug. 16-án, vasárnap tartotta meg fennállásának tizedik év­fordulója alkalmával jubileumi zászlószentelő ünnepét. A fehér selyemből készült gyönyörű zászlót, mely Knechtl Istvánná zászlóanya nemeslelkü adománya volt, a róm. kath. templomban Zádor József p'ébános, a református templomban az evangélikus és református egyház nevében Bajári lelkész és a zsidó imaházban Kálmán dr. főrabbi áldotta meg szép és megható beszé­dek kíséretében. A menet ezután a megszentelt zászló­val a „Hősök szobra“ elé vonult, ahol S^étsi Mihály igazgató nagyszabású beszéd kereteben helyezte el a dalkör koszorúját. A dalkör helyiségében ezután a zászlószegek beverése következett. A szegeket az egy­házak, körök és társadalmi egyesületek képviselői és egyesek jelmondatok kíséretében verték be. A délelőtti ünnepély utolsó száma a dalkör ünnepi díszközgyűlése volt, amelyet Koutny Antal elnök tartalmas beszéddel nyitott meg, kifejezvén egyúttal a kör háláját és köszö­netét Knechtl Istvánná zászlóanyának a körnek ado­mányozott szép, fehér selyemzászlóért és Bencze Terus- nak a körnek ajándékozott gyönyörű diszkötésü jubi­leumi dal albumáért. Az elmúlt sikerekben dús, de nehéz küzdelmekkel teli tizesztendő szépen megirt tör­ténetét Taksás Jenő olvasta fel. Utána S^hweiner Kálmán, az Országos Dalos Szövetség és a Magyar Dalos Szö­vetség I-ső kerületének nevében üdvözölte a kört és kiosztotta a kör tiz év óta működő 12 dalosának a szövetség oklevelét. A rákosfalvai ág. evangélikus egy­ház nevében annak elnöke Francisczy Béla egyház­tanácsos, a Bpest—rákosfalvai sport klub nevében Róna Pál, majd a dalos egyesületek jelenlévő képviselői üdvözölték a kört 10 éves fennállása és zászlajának felszentelése alkalmából. Ezután Koutny elnök a kör 40 dalosának meleg szavak kíséretében átnyújtotta a kör emléklapját, majd Gyurkovics Henrik dr. szép beszéd keretében méltatta a kör elnökének Kcutny Antalnak érdemeit és egyúttal leleplezte hűen meg­festett arcképét. A dalosok nevében Läufer Lajos köszönte meg a kitüntetéseket és fejezte ki egyúttal hálájukat a dalkör megalapítóinak: Kása Benjáminnak, Koutny Antalnak, Kaltenecker Ferencnek stb. Az elnöki zárszó után az ünnepi díszközgyűlés véget ért. Az ünnepély egyik legszebb része délután folyt le a Kultur- ház kerthelyiségében ahol a vendéglátó „Visszhang“ dalkörön kivül még nyolc dalkör nyújtotta énektudása legjavát. A dilos ünnepélyt, az összkar Himnuszának eléneklése után, a kör diszelnöke Francisczy Béla nyitotta meg lelkes és mélyhatásu beszéddel. Utána az egyes dalkörök énekszámai következtek. Minden egyes dalkör jeligéjének eléneklése után a vendéglátó dalkör egy-egy hölgyétől pár meleg szó kíséretében babér­koszorút kapott, melyet a körök virágcsokorral viszo­noztak. Az előadott énekszámok; „Kispesti dalkör“ Révffy- „Ismerek egy szép országot“. Karnagy: Stal- mach György. — „Kőbányai Remény dalkcr“ Loob: .Májusban“. Karnagy: Bottlik Béla. — Mária Valéria telepi „Szebb Jövőt“ dalkör. Hoppe Rezső: „Nem marad a piros rózsa“ Karnagy: Stalmach György — „Te efongyári dalkör“ Hoppe: „Csihagos az éjjel nagyon“. Karnagy: Kiss Károly. — Bpest—Rákosfalvai „Visszhang“ dalkör. Farkas N.: „Rózsa van a keblén*. Karnagy: Novák Károly. — Sashalmi polgári dalkör. Kuntze: „Őrségen“. Karnagy: Köbli Antal — Rákos- szentmihályi polgári dalkör. Meele: „Zug az erdő“. Karnagy: Springer Sándor. — Pesterzsébeti Petőfi dal­kör. Novák Károly: „A csap utcán“. Karnagy: Novák László. — Zuglói Egyetértés dalkör. Pogatschnigg: „Dal a dalról“. Karnagy: Novák Károly. — Minden egyes dalkör művészileg előadott énekét a nagyszám­ban megjelent közönség hálás tapssal jutalmazta meg. A vendéglátó dalkör pedig minden egyes dalegyesület­nek egy-egy szép és hatalmas ezüstserleget adott a mai jubiláns ünnepnap emlékére. A szépen sikerült ünnepet’ az énekkarok együttes Hymnusza zárta be, melyet Novák Károly karnagy vezényelt. A dalos ünnepély befejezésével a dalkör helyiségében — a Tóth féle vendéglő összes helyiségében — táncmulatság volt, melyen Rákosfalva ifjúsága és a nagyszámban meg­jelent környékbeli vendégek vigan ropták a táncot ki- világos kivirradatig. (F. B.) Mészáros József Ráxosl-ut u. sarkán.^ OSZZÁE temetkező vállalata, Rákosszentmihály. Rákosi-ut 49. Fióküzlet: Mátyásföld. (Középső megállónál.) Elvállal egyszerű és díszes temetések rendezé­sét, hullaszállitást Budapestre, vidékre és külföldre vala­mint exhumálásokat bármely temetőből. — Viaszgyertyák, síremlékek, sírkeresztek minden nagyságban, sirtáblák ércből és márványból. Élő- és müvirág-kos/oruk, koszoru- szallagok kaphatók. Telefon Rákosszentmihály 3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom