Rákos Vidéke, 1931 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1931-11-01 / 44. szám

44 szám. RÁKOS VIDEKB 7 ♦'»Mai. RÁKOSSZENTMIHÁLY SPORTJA. R T K HÍREK. BTC—RTK 3:1 (1:1). Hihetetlen durva mérkő­zésben volt része a nagy számban megjelenő szent- mihályi közönségnek. Valóságos vérző aréna volt a Fehér-uti BTC pálya, amiben nagy részié volt a sportszerűtlenül viselkedő közönségnek. Az első fél­idő nagy részében az RTK fölényben volt, mégis a 24-ik percben Schrank durva hibájából a BTC szerzi meg a vezetést. A 34-ik percben Kiss kiegyenlítette az eredményt. A II. félidőben a játék változatosabb/ lett, a BTC kezdett felülkerekedni. Durva játék ala­kult ki, aminek eredménye két BTC és három RTK játékos kiállítása. Jók voltak az RTK-ból Tour, Ménich, a BTC-ből a szentmihályi Pusztai (Peccol). Vasárnap, nov. 1-én RTK—RUAC. d. e. 12-kor a János-utcai pályán. Előtte a II. és ifj. csapatok mérkőznek. A mérkőzések korai terminusa összefügg Mindszentek ünnepével, tekintve, hogy a hősök szobra .az RTK pályán van. RAFC HÍREK. Törökőr—RAFC 2:1 (1:1). A hanyatló formá­ban levő RAFC csapata ismét vereséget szenvedett. Maga a mérkőzés nem sok jót nyújtott, mert mindkét részről kapkodás jellemezte a játék nívóját. A RAFC gólját Reiszky rúgta 11-esből. Vasárnap, nov. 1-én UTSE—RAFC mérkőzés d. e. 10 órakor a Horthy Miklós-uti pályán. Atlptikp. Fájdalmas veszteség érte a RAFC atlé­tikai szakosztályát. Szabados Vilmos nagytehetségü atlétája kilépett egyesületéből. Amint hírlik, a klub népszerű trénere, Kim Gyula is a kilépés gondolatá­val foglalkozik. Mindkét kilépés súlyos veszteség a RAFC számára, úgy látszik, hogy a zöld-sárgák sok dicsőséget megért atlétikai szakosztályában valami nincs rendben, mert nem hinnők, hogy másképen ezek a kiválások megtörténtek volna. RAkósfalva sportja. EMTK—BRSC 3:1 (1:1). A második félidő utolsó negyedórájáig a mérkőzés teljesen nyilt volt s a BRSC győzelme nem volt lehetetlen, azonban a 15 percben az erzsébetiek voltak a szerencsésebbek és sikerült két gólt rugniok. A BRSC egyetlen gólját .Szabd fejelte. A II. félidőben az ellenfél egy 11-es büntetőrugást a kapu mellé rúgott. Heimovits nyomdaipari vállalat Rákosszentmihály, Mária-utca 31. Sashalom, Hord Rothermere sétány 18. iKészit mindennemű nyomtatványokat ízléses kivitelben mérsékelt árak mellett. SÓT Telefon Áthelyezés alatt. Megrendelés átvétele végett hívásra jövök. Kérjen ajánlatot HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK. Hirdetmény. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye törvényhatóságá­nak 17841/931. kig.—1645 kgy. sz. és a vármegyei és községi alkalmazottak ellátásáról alkotott szabályrendelet Tárgyában hozott véghatározat| a községháza 3. számú .szobájában 15 napra közszemlére van kitéve. Rákosszentmihály, 1931. okt 20. Községi elöljáróság. •Rtkámv első rákosszentmihályi autó és lófogatu /Ivalllj fuvarozó vállalata Rákosi-ut 49. Telefon: Rákosszentmihály 3. Elvállal: gyorsteher fuvarozást, bútorszállítást helyben, Budapestre és vidékre. Alkalmi fuvarokat Budapestre vagy Budapestről. Autótaxi és fiaker fuvarok. Bérautó rendelés éjjel­nappal. — Betegszállítás a leggyorsabban lebonyolítva. Lakodalmi és keresztelő fuvarok. Szives pártfogást kér Adámy Oszkár Francia ékszerkülönlegesség, bőr és selyemtáskák, verseny­dijak és dísztárgyak, porcellánok és nippek Állandó újdonságok! Tel. 862—65. Szolid olcsó árak! LOSONCZI EMIL IV. Váci-utca 13. On parle Francais 1 — English spoken! Tekintse meg a cég üzletét, mely Ízlés tekintetében vezet! A gödöllői klr. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 27855/931. tkvi. sz. Árverési hirdetmény-kivonat. Cyklop épitő r. t. bp. bej. cég. Braun Albert és Ignácz végrehajtatónak dr. Fazekas Endre végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végre­hajtási árverést 200 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a gödöllői kir. járásbíróság területén levő Rákosszentmihály köz­ségben fekvő s a végrehajtást szenvedő nevén álló a rákos­szentmihályi 4468. sz.telekkönyvi betétben A. f 1. sorszám 1497 hrsz. alatt foglalt 160 n. öl területű lakóházzal beépített házhelyből álló ingatlanra 4000 P kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1931 évi december hó 12. napján délelőtt 9 órakor Rákosszentmihály községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiál­tási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881: LX t.-c. 147., 150., 170. §§; 1908: LX. t.-c. 21. §). Az, aki az in­gatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908: XL1. 25. §.). Gödöllő, 1931. évi augusztus hó 3. GÖZSY PÉTER s. k., kir. járásbirósági alelnök. A gödöllői kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 25798-1931. tkvi. sz. Árverési hirdetmény-kivonat. Vértes Aladár végrehajtatónak Novohradstky Jánosné sz. Szefcsik Anna végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 431 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a gödöllői kir. já­rásbíróság területén levő, Rákosszentmihály községben fekvő a végrehajtást szenvedő nevén álló, a rákosszentmihályi 2318. sz. betétben A. f 1 sorszám, 3615. hrsz. alatt felvett 216 n. öl területű lakóházzal beépített kertre 4000 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1931. évi november hó 19. napján d. e. 10 órakor Rákosszentmihály községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számítod óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges birói le­tétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek át­adni és az árverési feltételeket aláírni (1881 :LX. t.-c. 147., 150., 170. §§; 1908: LX. t.-c. 21. §) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékájgTnegésziteni (1908: XLL 25. §) ' JS r. v Gödöllő, 1931. évi julius hó 11. napján. GÖZSY s. k., kir. járásbíróság alelnőke.-------------------------------------------- — --;_l---

Next

/
Oldalképek
Tartalom