Rákos Vidéke, 1931 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1931-10-11 / 41. szám
6. oldal. RÁKOS VIDÉKÉ 41. szám Halálozások. A rákosszentmihályi állami elemi iskolát és községünk társadalmát mélységesen fájó csapás érle. Meghalt a magyar tanítónők egyik ragyogó mintaképe, a széplelkü, nemes, magyar úri nők egyik tipikus példánya: Neuwirlh Anna állami tanítónő, a Magyar vörös kereszt hadikilüntetéses érdemrend tulajdonosa, a néhány évvel ezelőtt elhunyt, felejthetetlen lakostársunk, Neuwirth Géza ezredes testvérhuga. Nagyszerű pedagógus, fölényesen müveit urinő, nemesszivü, önfeláldozó jóltevő volt, izről-izre ur, minden porciká- jában magyar mélyen érző, résztvevő és jóságos szive utolsó dobbanásáig. Harmincöt éven át teljesítette fenkölt hivatását és a háború súlyos napjaiban ott volt a vezérlőhelyen a magyar nők fáradságot nem ismerő, dolgos seregében. Rákosszentmihályt nagyon-nagyon szerette és Rákosszentmihály őszinte becsüléssel és szeretettel csüngött rajta. Hosszú idó óta súlyos és gyötrő betegség kínozta, mely végre is kioltotta drága életét. Dr. Gőbel Józsefné, ki férjével együtt kiváltságos tiszteletben élő tagja, társadalmunknak, unokanővérét gyászolja az elhunytban, akit igen nagy részvét mellett temettek el. Pichler István esperesplébános végezte a beszentelést, Pornói János és Adámy Oszkár könny- fakasztóan énekelt. A tanítótestület nevében pedig Hild László igazgató mondott költői szárnyalásu, égő szeretettel áthatott, megrázó hatású búcsúbeszédet, melyet megrendülve hallgatott a hatalmas gyászközönség. Kivonult testületileg a Mansz is, amelynek a megboldogult egyik fáradhatatlan vezére volt. A koszorúk sokasága boritotta Neuwirth Anna koporsóját. — Tárkányi Agárdy László ny. pénzügyminiszteri számellenőr, tart. hadnagy, fiatalon, 43 éves korában elhunyt. A közszeretetnek örvendő férfiú, aki mig kínzó, hosszadalmas betegsége ágynak nem döntötte, egyesületeinkben is, különösen a Krédóban, annak műkedvelő gárdájában és énekkarában tevékeny részt vett és rengeteg barátot és tisztelőt szerzett szerény, de mindig áldozatos és vidám kedéllyel átitatott egyéniségével. Sokáig szenvedett, hiábavaló volt az orvosok igyekezete, feleségének odaadó ápolása és küzdelme, a halál mégis elszólitotta. Temetése vasárnap volt a rákoskeresztúri temetőben, ahol rengeteg barátja és tisztelője jelent meg a végtisztességen községünkből is. A Krédó dupla kvartettje énekelt a sírnál megható gyászdalt. — Özv. Haidekker Jánosné szül. iszeni Iszer Friderika, 72 éves korában meghalt Budapesten. A közbecsülésben álló úrasszony halála a Rákos vidékén is becsült Haidekker családot fájdalmas gyásszal sújtja. Haidekker János dr. szfőv. tan. főjegyző édes anyját siratja az elhunytban. Köszönetnyilvánítás. Megrendült lélekkel, el nem múló fájdalommal keressük a megnyugvást Isten megváltozhatatlan akaratában, midőn a legjobb férjet, az igazszivü rokont, a jóságos lelkű embert siratjuk. Jóbarátaink vigasztaló szava, levele jóleső balzsam szivünk sebére, de képtelenek vagyunk rá, hogy értük egyen- kint mondjunk köszönetét. Ezért ezen az utón kérünk mindenkit, fogadja őszinte hálánk nyilvánítását. — Özv. tárkányi Agárdy Lászlóné és tárkányi Agárdy Kálmán. Sürgős felhívás! A m. kir. osztálysorsjáték főárusitói kérik a t. üzletfeleket, hogy a kapott sorsjegyeket visszaküldeni, vagy azok árát kiegyenlíteni szíveskedjenek, mert csak úgy vesznek részt a m. kir. osztálysorjátékban, ha a sorsjegyekért járó összeget a húzás előtt kifizették. Elvágta a nyakát. Győrvári Ferenc 45 éves kereskedő a sashalmi állami telepen levő lakásán borotvával elvágta a nyakát. Az öngyilkos kereskedőt életveszélyes állapotban a Rókus-kórházba szállították. Zongora eladó Rákosszentmihály: Batthyány-utca 22. szám alatt. A gödöllői kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 23209/931. tkvi. sz. Árverési hirdetmény-kivonat. Mihalik Mihályné (képv. dr. Mezei Manó ügyv.) végrehaj- tatónak Pleyer Károlyné sz. Bencsik Mária végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 50 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a gödöllői kir. járásbíróság területén levő Rákosszentmihály községben fekvő s a végrehajtást szenvedő nevén áll< tt jelenleg Bencsik Pál dologi adós nevén álló a rákosszentmihályi 841. sz. telekkknyvi betétben A. f 1. sorszám4766 hrsz. alatt foglalt 321 n. öl területű Gusztáv-utca 66. sz. házhely és az adó bizonylat szerint az azon épült ház 7« részére 1000 pengő kikiáltási árban. A rákosszentmihályi 1622. sz. betétben A. f 1. sorszám 4648 hrszám alatt foglalt 310 n. öl területű Károly-u. 7. sz. alatti házhelyre és az adóbizonylat szerint az azon épült ház 7* részére 1000P kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1931. évi október hó 29. napján délelőtt 12 órakor Rákosszentmihály községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlant a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881: LX t.-c. 147., 150., 170. §§; 1908: LX. t.-c. 21. §.). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908: XL1. 25. §.). Gödöllő, 1931. évi junius hó 13. GÖZSY PÉTER s. k., kir. járásbirósági alelnök. A Így .Királyi ||{||f| OotMiitt első osztályának húzása mái* jövő héten, 18-án kezdődikI Az elérhető legnagyobb nyeremény m 500.000 Pengő jutalom és nyeremények: 300.000, 200.000, 100.000, 50.000, 40 OOO, 30.000, 25.000 20.000, 15.000 stb. pengő, összesen közel 8 millió pengő készpénzben. 84.000 sorsjegy közül 42*000 biztosan nyer, minden második sorsjegy! A sorsjegyek hivatalos ára: Egész Fél Negyed Nyolcad 24 12 6 3 pengő pengő pengő pengő az összes árusítóknál kaphatók. Fratalli Deisinger Kávé # Tea cégnél Budapest Ferenci ek-tere 1. (Királyi bérpalota) ¥r Rum.