Rákos Vidéke, 1931 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1931-08-23 / 34. szám
34 szám. RÁKOS VIDEKB 5. oldal. Eskütétel és alakuló gvülés. A ráköss £ ntmihályi róm. kath. egyházi képviselőtestület tagjai Nagyboldogasszony napján a templomba vonultak, hol Pichler István esperes plébános igen szép szavakban üdvözölte az egyházközség újjáalakított világi vezetőtestületét és azokat a nagy feladatokat magyarázta, amely tagjaira vár, nemcsak a hatáskörükbe utalt ügyekben is, hanem az egyházközség megerősítése, fejlesztése és a vallásos buzgóság élesztőse terén. A nagyhatású beszéd után Benczik Lajos mondotta a szentmisét, melynek meghallgatása után a kongregációs otthonba vonult a testület és otjt Pichler István elnöklete alatt megtartotta alakuló gyűlését. Egyhangú lelkesedéssel ismét Krenedits Sándort választották az egyházközség világi elnökévé, aki köszönetét mondva, kijelentette, hogy ezentúl még több időt fog szentelni az egyházközség ügyeinek. Keresztes István dr., Szabó József, Töröcsik Gyula és Balázsovich Zoltán javaslatára egyhangú közfelkiáltással alakították meg a szükebb vezető szervezeteket, majd pedig Pichler esperes előadása alapján különböző ügyeket intéztek él. Örömmel vették tudomásul ezek között, hogy az egyházközség a plébánia és kulturház területének kiegészítésére szükséges szomszédos telket megvásárolta, mégpedig anélkül, hogy a vételár a költségvetésben tehertételként szerepelne. A Szent Antal persely fokozódó bevételéből a téli segítő akciót, főként a gyermek étkeztetést az eddiginél is nagyobb arányokban szervezik. Az egyhangú választások eredménye szerint a tisztikar és a bizottságok tagjainak névsora a következő: Diszelnök: Pálfi János főszámtanácsos. Disztag: Holló Ágoston bankigazgató. Világi elnök: Krenedits Sándor ny. főjegyző, várm. biz. tag. Egyházi elnök: Pichler István esperes plébános. Alelnökök: Pillér György állatorvos, id. Szabó József építőmester. Főjegyző: Radomszky Mihály ny. áll. el. isk. ig. Jegyző: Pornói János kántor, áll. tan. Pénztámok: dr. Kubinyecz Lajos jegyző. Gondnok Regős József isk. igazg. Egyházközségi tanács, úgyis mint iskolaszék: a tisztviselők hivatalból: Pichler István, Krenedits Sándor, Pillér György, id. Szabó József, Radomszky Mihály, Pornói János, dr. Kubinyecz Lajos, Regős József, Szám József, Rusz Antal, Gregrovich József. 15 választott tag: dr. Ámon Imre, Dibusz Sándor, Heintz Béla, Hőfer István, Hild László, Jankó vies Mihály, László Béla, Mayer Ferenc, Nagy István Lajos, id. Poros István, dr. Tóth Pál László, Töröcsik Gyula, Wayand Károly, Schvarczl József, Bálint György, László István. Templomatya: Csonka István. Gyűlései havonta. Utca bizottság (kiegészitj- hető): Nándory Márk György, Csonka István, Jankó- vies Mihály, Vince Kálmán, Jézus Szive társ., Credo tagok, fiú kongreganisták, gyűjtők, egyháztanácsbeliek. Kulturális bizottság: Elnök: Benczik Lajos jegyző: Ámon Imre dr., tagok: Pornói János, a zenekar vezetője: Adámy Oszkár, Szlavkovszky Sándor, a leánykongregáció prefektája, a fiukongregáció prefektusa. A bizottság kiegészíthető. Gyülésezni tartozik minden hónapban. Karitativ bizottság: Elnök: Heitz Béla, jegyző: Bálint György, tagok: Benczik Lajos, Hild László, Töröcsik Gyula, Nagy István, Jézus Szive Társ. csoportvezetők, Szervita főnöknő vagy helyettese, leánykongregáció prefektája, fiú- kongregáció prefektusa. (A bizottság kiegészíthető). Almásy Pál telepi templomépitő bizottság. Elnök: Pichler István, alelnök: id. Szabó József, jegyző: Pornói János: Nagy István, Höfer István és a gyűjtők. Gyülésezni tartozik havonta. Cserkészbizottság. Elnökök: Pichler István és Pillér György, jegyző: Pornói János, tagjai: Bartos István, Dibusz Sándor, Höfer István, Szénás Antal, Bálint György. Igazolóbizottság: Elnök: Pichler István és Krenedits Sándor, jegyző: Pornói János, tagok: Gombás Károly, Szénás Antal, dr. Ámon Imre. Számvizsgáló bizottság: Elnök: Ruisz Antal, tagok: Szám József, Gregrovich József. Felszólaló-választmány: Elnök: Krenedits Sándor, tagok: Dibusz Sándor, Balázsovich Zoltán, Keresztes István dr., Kubinyecz Lajos dr., jegyző: Pornói János. Népünnepély. Hatalmas megmozdulás volt a Krédóegyesület rendezésében lezajlott szombati népünnepély. A vitéz Regős-féle sörkert zsúfolásig megtelt közönséggel. Minden a legkitűnőbben sikerült. Az olcsó belépődijakból, az olcsó cserkészgulyásból, a kugliversenyből 600 pengőn felül maradt a tiszta jövedelem. Ez a legbeszédesebb bizonyíték arra, hogy milyen arányú volt a siker és mennyien vettek részt az ünnepélyen. Csak a kugliverseny, mely két napig tartott, 300 pengőt jövedelmezett. A verseny első diját, az 50 pengő értékű aranykarkötőt vitéz Regős Ágoston nyerte meg 15 fával. A döntőben 9 fát ütött. A második dij, a zsebóra lánccal Weinzierl Oszkár tulajdonába ment. Neki is 15 fája volt, de a döntőben 5 fát sikerült csak ütnie. A harmadik dij ébresztő óra volt világitó számlappal. Megnyerte ugyancsak 15 fadobással Kis László. A döntőben 3 fája volt. Negyedik dijat az ezüst ceruzát Schwarz V. nyerte 11 fával. A rendezőség délután gyermek- előadást rendezett, amelyen Adámy Oszkár, Szlavkovszky Sándor, Erdélyi Sándor és Weiser József szórakoztatta a gyermeksereget. Az esti előadás előtt a rákospalotai cserkészzenekar mulattatta élvezetesen az egyre szaporodó közönséget. A zenekart Pornói Rezső parancsnok vezényelte. Az esti kabaré előtt három üdvözlő beszéd hangzott el az újonnan megválasztott egyháztanácshoz. Az ennivaló kis Bodor Illés, akiről már más alkalommal is mint csodálatos szavaló tehetségről emlékeztünk meg, ra: gyogó üdvözlést mondott a gyermekek nevében. Nagyon kedves volt a kongreganisták és cserkészek szónoka Szénás László és nagyhatású szónoklatot mondott Bálint György. Ezután kezdték az esti kabarét. Pornói János, a népünnepély főrendezője a vásári kikiáltó bemutatásával őszinte humoráról adott bizonyságot. A műsorban két ügyes cserkészfiu: Dra- hovszky János és Verbőczy Oszkár többször is felléptek sikerült kacagtató mókákkal. A »Lóvásár« cimü paraszttréfában Plild Jolán, ifj. Kovács József, Szlavkovszky Sándor és Labbancz Jenő nevettette meg a közönséget. A menedékház cimü Zágon tréfában Szénás Lászlót, Hóra Dezsőt és Szabó Attilát fogadták őszinte humorukért nagy szeretettel. Óriás kacagás kisérte Mann László gárdájának közreműködését. A »Sarzsi« cimü bohózatot játszották. A szereplők, Mann László, Mann Dóra, Baán Cunci, ifj Kovács József, Gorszky János mindvégig kacagásban tartották a közönséget. Különösen a közkedvelt különös színész tehetség, Mann László aratott nagy sikert, minden szava, minden mozdulata harsogó kacagást keltett. A már sokszor élvezett, de még mim dig élvezetes Adámy—Erdélyi szám, a »Néma cigány a biró előtt«, most is nagyhatásúnak bizonyult!, Szlavkovszky Sándor kuplékat énekelt pompás humorral és színezéssel. A kupiék szövegét Balázsovich Zoltán irta, zenéjét Poros Géza szerzetté. Mulattajtó szám volt a »Kalap«. Ebben a bohócmókában Adámy Oszkár, Gaál Károly, Erdélyi Sándor és Szlavkovszky Sándor szórakoztatta a hálás nézőket. Kitűnő u; tehetség, mutatkozott be Gaál Károly sze