Rákos Vidéke, 1931 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1931-05-03 / 18. szám
8. oldal. RÁKOS VIDÉKÉ te. szám. Túl a sorompón. A kuruc-labanc háborúk egyik ütköző pontja :— Újvár —- után, a 48-as szabadságharc, bevehetetlen váráról, Komáromról — a mai Komáromról — szeretnék kis vázlatot készíteni. Nem akarom felfedezni Komáromot, hiszen az olvasók ismerik, hírből, történelmi leírásokból, regényekből, személyes tapasztalatból. A kis Alföld közepén, pontosan a Csalló köz végén, ahol a Nagy-Duna és a Vág-Duna összefolyik, öreg várerődi'téssel körülvéve, egy néprajzi egység középpontjában — áll ez a város. A város egyik része — az úgynevezett Szöny — »túl van a sorompón«. Egy hid köti össze. A hid innenső oldalán ott a tábla, hogy I. Ferenc József uralkodása és Baross Gábor minisztersége idejében épült. A hidat reggel 0 órakor nyitják és este 1.1-kor zárják, ha valaki »át« akar menni e két idő között mehet —- útlevéllel. Érdekes Írni, erről a városról —- ahol Jókai Mór gyermekkori lakóháza még meg van; ahol még ma is áll az Aranyember. Tímár Mihály hatalmas háza. s a temetőben síremléke; ahol a 48-as hős tábornok. Klapka szobra ma is büszkélkedik és ahol kedves komáromi dialektussal beszél még a müveit ember is, többet használva az »i«-t mint a hosszú »é«-t - ez a város ez nem lehet nem magyar. Zeg-zugos, görbe utcáin alig látni emeletes házat, csupa régi földszintes épület sorakozik. Sehol semmi egyöntetűség. Azt mondják a sok várharc, tűz, árvíz, földrengés fosztotta meg Komáromot az egyöntetű építkezéstől. A modern élet azonban itt is beférkőzik mindenüvé, de las-san-lassan. Komárom alig épül, csak a külső perifériákon — ott is csupa kislakások létesülnek. A Szent András templom, a hatalmas régi református templom, a Kultúrpalota, — múzeumával könyv és képtárával, — az öreg várerőditések, a Dunahidak, a szigeti Skoda-gyár, gyárkémények, a kikötő sok hajója, az aszfaltos Nádor-utca, a sáros külváros, apró vendéglők, két rivális kávéház, halász- bárkák, vízimalmok teszik változatossá a város külső képét. A Nádor-utca a város szive, lelke, az itteniek csak Nádornak hívják. Itt a Nádoron lüktet az élet, itt van a korzó, a tüntetés, a flört, az álldogálás és a majomsziget. Itt vannak a legszebb üzletek, néhány szebb épület, az egyik épületen Gyczy Jánosnak, a város hires követének domborművé; a Szent András templom szembe néz a Kultur palotával —• s ha a környék magyarjai végig ballagnak a Nádoron, hát kíváncsian kukucskálnak be a múzeum földszinti ablakain és nézegetik a római sírokat ... * A dunai rakparton élénk munka folyik. Hatalmas emelődaruk szedik ki a hajók gyomrából a szenet, gabonát stb. Hajó-hajó mellett, melyeken német, osztrák, jugoszláv és magyar zászlót lenget a Duna hideg szele. A Skoda-gyár fúrógépei és kalapácsai megnyugtatóig kiáltják világgá, hogy akad még munka s a halászok olykor neki mennek a harcsatengernek, vagy kecsegét visznek a dunaparti vendéglők kirakati üvegmedencéibe — csaléteknek — ebéd előtt. * Azt, hogy Komárom magyar, azt nem kell hangsúlyozni. Feltűnő, határozott a magyarsága és kul- turélete. Egyesületei, társaskörei, 7 dalárdája, múzeuma, 40.000 kötetnyi könyvtára, képtára, melynek dísze a kultúrpalota színháztermét ékesíti. Az 5/7 m. hatalmas Feszty Árpád kép, — Árpád legyőzi Szva- toplukot, — nívós helyi lapja, mind a magyar kultúra felsőbbségét hirdetik. Komárom magyar társadalma megoszlik, de nagy dolgokban együtt található. Egy bizonyos válaszfal van az ideköltözött hivatalos és a régi komáromi társadalom között, de ez érthető. Egyébként kellemes, lelkesedő, vendégszerető, ha az idegen közéjük kerül — szívesen van köztük. A város esti élete a két kávéházban — az Otthon és a Kontráiban zajlik le. Érdekes a két, —- akaratlanul rivális — kávéház élete. Az öreg komáromiak, mint jellemző tünetet mesélik: hogy ha az Otthon kávéház termeit tölti meg a közönség, akkor a Centrál lesz hónapokig kevéssé látogatott. Jön aztán idő — hirtelen, minden magyarázat nélkül hogy a másik kávéházat kezdik pártfogolni, az előbbi cserben hagyásával. Éjfél után jókedvű, derűs társaságok, csendesen dülöngélő bor és sörivók élénkítik az utcákat. Egyik este, haza felé menve, — hatalmas szál legényt látunk magunk előtt menni — a vállán mészáros szatyor; csak azt halljuk: én már megyek haza! — De valahogy olyan furcsán hangzott a nagy ember szájából. Közelebb érve, látjuk, hogy egy kéz integet ki a szatyorból —- s újra meg újra kiabálja: én már megyek haza! — Hát a derék legény egyik elázott komáját szállította haza, ilyen eredeti módon! Mindezeket össze véve: ez Komárom. Kedélyes, szeretetreméltó, nemes dolgok iránt lelkesülő, — de alapjában szomorú magyar város. S milyen békés az egész. A hid innenső oldalán prágai tüzér és brünni baka nézi vasárnap délutáni kimenőkor a AÜzet, tart átölelve egy fehérszoknyás lányt, a másik oldalon fehérvári gyerek, kiskomáromi huszár csörög a kard-, jával s ölelget egy szőnyi Marist!,..._ * És bontják az öreg várost!... * ... Mikor jönnek a Tímár Mihályok és mikor dől össze a Brazovics ház?!... —5. — ö.
