Rákos Vidéke, 1931 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1931-05-03 / 18. szám
18. szám. RÁKOS VIDÉKÉ 5. oldal. Az ipartestület hírei. Az iparosok műkedvelő gárdája nagyban készül a Tüzek az éjszakában cimü irredenta dráma előadására. Az előadást a Nagykaszinó dísztermében tartják: május 23-án, szombaton az iskolák részére, május 24-én pünkösd vasárnapján tánccal egybekötve a közönség számára. Május 25-én délutáni előadás lesz, ezenkívül az ipartestület székházában a rendezőség tekeversenyt rendez, értékes dijakkal. Az előadás tiszta jövedelme az iparosok székházának alapja javára szolgál, ezért kérik a közönséget, s az iparoság barátait, hogy vegyék pártfogásukba az előadások ügyét. Polgári iskoláink a Szent Imre kápolnáért. Megírtuk, hogy a rákosszentmihályi közs. polg. leányiskola a Szent Imre-kápolna javára közős előadást rendez május 31-én, amelynek műsorába csupa művészi értékű és vallásos szellemű programszámot illesztett be a két önképzőkör kitűnő tanára, a katholikus szellemű, kulturális és szociális ügyek lelkes vezetője, Lászlóné Dómé Mária és László István. Az előadásra jegyek 1 pengős árban már kaphatók mindkét iskola tanári karánál. Megalakult a Katholikus Népszövetség helybeli szervezete. Hétfőn este a Kongregációs Otthonban megjelentek az iskolák katholikus tanerői és a hívők közül számosán. Az összejövetel célja a Katholikus Nép- szövetség rákosszentmihályi szervezetének megalakítása volt. Az alakulógyüiésen a közbejött akadályok miatt a központ részéről Hóka Imre dr. helyett Rab Károly dr. az Orsz. Társadalombiztositó Intézet főorvosa jelent meg. A központ kiküldöttjét Pichler István esperes plébános köszöntötte. Rab Károly dr. ismertette a Katholikus Népszövetség hivatását és célját. Beszédében hivatkozott külföldi tanulmányútjain szerzett tapasztalataira, és a külföldi nemzetek katholikus alakulatainak működéséről nyújtott alapos ismertetést. Beszédét Pichler István esperes-plébános köszönte meg. Az alakulás után nyomban hozzákezdenek a tagok gyűjtéséhez. A Nép- szövetség elnöki tisztségének betöltésére Ruisz Antalt kérték fel, aki a megbizatást készséggel el is fogadta. A Magyar lányok gyűlése. A rákosszentmihályi Magyar lányok egyesülete szerdán, május 6-án. d. u. 5 órakor a községháza 6. számú szobájában rendes gyűlését tartja. Ugyanakkor egy szép selyemkendőt sorsolnak ki jótékony célra. Egy szám 50 fillér. Az elnökség a tagok pontos és teljes számú megjelenését kéri. A „Szent Mihály“ polgári lövész egyesület közgyűlést tart. A múlt esztendőben alakult meg Rákosszentmihályon a „Szent Mihály* polgári lövészegyesület és sikeres szereplése után ez idén is működésbe lép. A közeljövőben tisztújító közgyűlést tartanak. Bizalmas helyről nyert értesülésünk szerint Rákosszentmihály minden társadalmi rétegét be akarják vonni munkájukba. A Dittrich-féle kavicsbányában uj tervek szerint modern lövöldét akarnak létesíteni, hogy eredményesebben tudják végezni nemescélu munkájukat. Kerti mulatság Mátyásföldön. Május 2-án, este 8 órakor Mátyásföldön Morvay János vendéglőjében Cinkota község elöljárósága a szegény-alap javára kerti mulatsággal egybekötött kabaré-estélyt rendez Belépődíj 1 pengő. Előadás után tánc reggelig. A Visszhang dalárda hirei. Május 3-án, d. e. 11 órakor dalos napot rendez a Visszhang dalárda Rákosfalván, a hősök szobra előtt. Itt említjük meg, hogy a dalárda junius 28-án a Gyömrőn tartandó dalosversenyen részt akar venni és szorgalmasan készül a versenyre. Házak, villák, telkek évi és nyári lakások közvetítése gyorsan és eredményesen özv< Tóth Jánosné OFB. ingatlan irodájában Rákosszentmihály Ilona-utca 57. Téli permetezésre Dendrin és Neodendrin, valamint So- top hernyóenyv és minden növényvédelmi szer gyári áron kapható Rprbó 1n7CAf festékáru és háztartásiul! KU cikk szaküzletóben Rákosszentmihály, Rákosi-ut 41. A Krausz-Moskovits egyesült ipartelepek r. t. bizomány lerakata. Alapítási év 1910. Pártoljuk a tisztes kézműipart 1 Simonits József női- és férfiszabó műhelyét Budapestről Rákosszent- mihályra Fürdő-utca 10. szám alatti házába helyezte át. Készít nöikabátokat, kosztümöket eredeti modell szerint. Férfiruhát legmodernebb szabással. — Átalakításokat és javításokat elvállal. Myári kiültetéshez virágfélék úgy egynyári, mint évelővirágok, rózsafélék nagy választékban s Kanna indikák, Dáhliák, Muskátlik, Borostyán stb. stb. igen olcsó árban beszerezhetők Bozzay Béla kertészeti telepén Rákosszentmihály (György telep) Gusztáv-u. 11. Olcsó bopv&sár, közvetlen a termelőtől! Szikrai 1 liter uj Rizling 56 fillér 1 liter nemes Kadar uj 56 fillér 1 liter Ó Rizling 70 fillér A M.Kir. ÁH. Pincegazdaság asztali, pecsenye ésaszuboralnak raktára KERNER EMIL fűszer és csemegekereskedőnél Rákosszentmihály, Rákosi-ut 68. M. k. dohány és szivar áruda. telefon 15. szám OSZKÁE temetkező vállalata, Rákosszentmihály. Rákosi-ut 49. Fióküzlet: Mátyásföld. (Középső megállónál.) Elvállal egyszerű és díszes temetések rendezését, hullaszállitást Budapestre, vidékre és külföldre valamint exhumálásokat bármely temetőből. — Viaszgyertyák, síremlékek, sírkeresztek minden nagyságban, sirtáblák ércből és márványból. Élő- és művirág-koszorúk, koszoru- szallagok kaphatók. Telefon Rákosszentmihály 3. Fióküzlet: CINKOTA, KOSSUTH LAJOS-UTCA 1.