Rákos Vidéke, 1931 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1931-04-26 / 17. szám
6. oldal. RÁKOS VIDÉKÉ 17. szám. A házinyultenyésztők szervezkedése. A rákos- szentmihályi házinyul tenyésztők, érdekeik előmozdítására, a sashalmi tenyésztőkkel közösen egyesületet alakítanak. A mozgalom élén Kabay János gyógyszerész áll, aki lapunk utján kéri az érdekelt házi nyúl tenyésztőket, hogy május második vasárnapján, tehát május 10-én d. u 5 órakor, a Rákosszentmihályi Nagykaszinóban okvetlenül jelenjenek meg, hogy a szükséges tennivalókat megbeszélhessék. A Magyar lányok hirei. A Magyar lányok április 29-én, szerdán rendkívüli gyűlést tartanak a községháza 6-os szobájában Kérik, hogy a tagok pont fél 5 órakor jelenjenek meg, hogy a gyűlést jókor megkezdhessék. Tárgy lesz a „Mansz“ május 3 iki majálisának részletes megbeszélése, melyen a Magyar lányok részéről Bauer Lászlóné vállalta az urnák kezelését. Egyúttal kérik a tagokat, hogy akik a május első heti szinházbamenetelen részt akarnak venni, azok személyenkint 2 pengőt hozzanak magukkal, melynek ellenében egy erkély-páholy jegyet kapnak. Hozzátartozókat szívesen látnak vendégül. Tavaszi zivatar. A heves tavaszi zápor meghozta Szentmihályra is a szokásos tavaszi „vizáradást“. A mély sarok, a Baross-utca és Endre-utca találkozásánál megint viz alá került. Sok baj, kár és kellemetlenség támadt most is, de szerencsére komolyabb veszedelem nem történt. A krajcáros újságok fényképező gépei azonban megjelentek — olcsó szenzációért. Mért nem mentek az összeomlott budai házhoz és az elárasztott budapesti pincékhez? Nincs itt semmi szenzáció, vizáradás pedig mindig lesz, amig a Szilas folyamatban levő szabályozása el nem készül és amig az emberek meg nem nezik, hogy hova rakják a fészküket. A hirtelen zápor rásodorta a kavicsos homokot a körforgalmi sínjeire és bár lassan óvatossággal haladt a villamos, mégis kisiklott. E miatt forgalmi zavar támadt és egy darabig Nádastóra jártak a körforgalmi vonatok. A bajt azonban hamarosan elhárították. Ez a kis baleset sem szentmihályi különlegesség, mert Budapesten többször, mégpedig hosszabb időre fennakadt a Beszkart forgalma. Mindezt nem kárörömmel mondjuk, csak rá akarunk mutatni, hogy miként szokták felfújt riportokkal Rákosszentmihály jó hírét megtépázni. Műsoros est. A Keresztény Alkalmazott Kereskedők és Tisztviselők Országos Szövetsége műkedvelő gárdája május 9-én este 9 órakor tartja tánccal egybekötött műsoros estélyét a Ferencvárosi kaszinó termeiben. Az estély tánccal kezdődik. Kitüntetés. A Kormányzó a Keresztény Alkalmazott Kereskedők és Tisztviselők Országos Szövetsége egyik alapitó tagjának, Weingrinovits Vilmosnak ötven éven át egyhelyben eltöltött szolgálatának jutalmául az V. osztályú érdemkeresztet adományozta és annak viselését megengedte. Lili bárónő. A RAFC athletikai szakosztálya az eredeti terminustól eltérően nem május 2-án, hanem egy héttel később, szombaton, május 9-én rendezi a „Lili bárónő“ előadását. A szereposztás a következő: Báró Malomszegi—Adámy Oszkár, Lili a leánya— Scherné Henits Manci, Gróf Illésházy—Mann László, Clarisse—Bischoff Lenke, Frédi—Marton János, Becsey, Illésházy tiszttartója—Szabados Vilmos, József, a gróf komornyikjá—Miselbach Gyula, Emma, Lili komornája— Utassy Erzsiké. Az előadást Mann László rendezi és a RAFC zenekara kiséri. Vezényel Mikes Miklós. A próbák már serényen folynak. A szakosztály mindent elkövet, hogy az előadást minél fényesebbé tegye. Utána tánc reggelig. A Jókai Kör nyelvtanfolyama. A rákosszentmihályi Jókai kör május 15-től fővárosi nyelviskolával ingyenes német, francia és angol nyelvtaufolyamot kezd, kezdők és haladók részére. A tanfolyamra sem beira- tási dij, sem tandíj nincs, csupán a használandó könyv és füzet megvétele kötelező. A tanórákat hetenként kétszer este 7—9 közt tartják. Jelentkezni lehet május 12-ig minden kedden este 8 10-ig a körhelyiségbert, Tihanyi-vendéglő, Hona-utca. WíftjtffV e,S(3 rákosszentmihályi autó és lófogatu yiUAlllj fuvarozó vállalata Rákosi-ut 49 Telefon: Rákosszentmihály 3. Elvállal: gyorsteher fuvarozást, bútorszállítást helyben, Budapestre és vidékre. Alkalmi fuvarokat Budapestre vagy Budapestről. Autótaxi és fiaker fuvarok. Bérautó rendelés éjjelnappal. — Betegszáilitás a leggyorsabban lebonyolítva. Lakodalmi és keresztelő fuvarok. Szives pártfogást kér Adámy Oszkár Téli permetezésre Dendrin és Neodendrin, valamint So- tor taernyőenyv és minden növényvédelmi szer gyári áron kapható RorLA lÁicaf festékáru és háztartási- £5€rKO JOZ$eT cjkk szaküzletében Rákosszentmihály, Rákosi-ut 41. A Krausz-Moskovits egyesült ipartelepek r. t. bizomány lerakata. Menjünk a Kék Fiaskóba Rákosszentmihály kedvelt szórakozóhelye. Ifj. Rác Pali és István teljes zenekarával muzsikál. Lakodalmaknak, bankettnek, társaságoknak külön terem. Elsőrargu uradalmi fajborok. — Friss csa- polásu Dreher Szent János sör. — Figyelmes kiszolgálás. Ifjú Rozmanith János, Rákosi-ut 58. Intsek jVIárton temetkező vállalata Sashalom, Lord Rothermere-sétány 2. szám. (Közvetlen a Kossuth-téri állomás mögött.) VÁLLAL: a legegyszerűbbtől a legdíszesebb temetéseket, exhumálást és hullaszállitást bármely temetőből bel- és külföldre. Sirtáblák, sírkeresztek, koszorúk és szallagok állandóan raktáron. LátFFEB TI VAD AR-f éle BELVÁROSI Budapest IV. kér., VácI-uteaa 19. msám. magyar — német — francain — angol mflvek. Rossz az órája? Vigye bizalommal WINKLER A. műóráshoz Rákosszentmihály, Ilona-utea 41. sz., saját ház. A világhírű szegedi Brausvetter cégnek húsz éven át volt főmunkása. wr pontossága, olcsósága ntólérhetetlen.