Rákos Vidéke, 1931 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1931-03-15 / 11. szám
XXXI. évfolyam. Rákosszentmihály, 1931. vasárnap, március 15. 11. szám. rAkos vidéke TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. TELEFON : Rákosszentmihály 31. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő : BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám ára 24 fillós». Postatakarékpénztári csekkszámla: 647. sz A végi Szenim XVIII. Poros István. Irta: Móricz Pál, Valamikor, a boldog, bőséges nagy-magyar világban a patika, a postamesteri hivatal pótolta a Széchenyi István gróf által nyugati, angol mintára utóbb nálunk is meghonosított — kaszinót. A postamester, a patikus minden helynek méltán a legnépszerűbb embere volt. Az egyiknél, vagy másiknál mindennap összejöttek a »számottevők.« A gyomor- rontást, disznótori, névnapi fejfájást fűszeres, finom szeszekkel, mérgesebb eseteknél az ördögöt is elkeserítő »szerecika tinkturával« barátilag kuruzsolták a Kabay János öcsénkhez hasonlatosan sok gömbölyű patikus komák. Bojtos házisapkájuk rendszerint volt. A helyi megbeszélések, tréfálkozások során a »csibuk« vastag füstjének sem voltak ellenségei. Az igazi szűzdohányt mégis, mindamellett a mestergerendás postahivatalokban lehetett inkább kóstolgatni. A postakocsisok — jártukban-keltük- ben — vámolatlamil suvasztották a kincstári holmik között a szűzdohányt. A postamesteri hivatalba: kaszinózni, tarokkozni, időttölteni eljáró birtokos urak is gondoskodtak, hogy a fináncok által még meg nem szagolt szűzdohánytermésből a postamesteri hivatal öblös dohány tartó bödönkéjébe is jusson a verpeléti muskotályból. A postamesterek a régi magyar életnek a bejegyzett tekintetes urai sorába tartoztak. A mi szentmihályi Poros Istvánunk is ilyen régi főpostás családból ered. Az édesapja, ha jól tudom, a nagyfor- galmu, nagyjelentőségű újvidéki kincstári postahivatalnak volt emberöltőn tekintélyes, népszerű postamestere, majd postafőnöke. Ott a Duna mellett a »halászlére« senkifia nem ivott vizet. A vizmelléki emberek átkosnak, az egészségre ártalmasnak bélyegezték — vizi tálként — a halnak harmadik levét. A karlócai piros-ürmössel locsolgatták szaporábban a sült-főtt halat. Bizony, aki arrafelé Délmagyar- országon, a szomjas Bánságban született, nevelkedett, hitte, vallotta, üritgette is a borban való — igazságot ... Egész’ bizonyosan életrevaló ember volt... A mi Poros Istvánunk bölcsője is arrafelé ringott, — talán épen újvidéki születés? S mivel a postáskodást édesapja után is becsülte, megszerette, az idő elkövetkeztével maga is a magyar királyi posta tisztje lett. Kivételes szép pályát futott meg. Mint főfelügyelő, 70—80 főnyi testületet is »dirigált« a postán. Maga volt a megtestesült rend és pontosság. Mivel pedig, ha dologról volt szó, soha magát sem kímélte, beosztottjaitól is megkívánta a becsületes, komoly munkát. Ha kellett: kíméletlen is tudott lenni, éles szóval minden léhaságra rácsapni is szokott. Ám, a szikár, száraz külső, tulajdonképen vidám, jókedélyü, tréfára kész lelket rejtegetett, aki ha meg-megcsillogtatta és felsziporkáztatta veleszületett humorának tüzét, felmelegedett mindenki és nem álmosodott el soha senki az ő társaságából. A farkasok között pajkos-cimborának is kedvesen bevált ez a látszólag rideg, száraz Poros István. Szentmihályra régesrégen, néhai sógorával: Miksz Ferenccel került. Nem egy garabonciás eset fűződik hozzájuk. Bár nyitva volt a kapu, egyszer — nem árulom el, hogy melyik esztendőben! — vidám farsangi hangulattal, ködös farsangi hajnalon még a rácsos-keritésre hágást is megpróbálták ketten, t. i. a jókedvű Poros Pista és a soha nem haragos Wayand Károly igazgató bátyánk ... Poros István, ez a fáradhatatlan, derék bánsági magyar ember, mióta nyugalomba vonult, sem tud élni: — munka nélkül. Egész sereg tiszteletbeli állást vállalt, hogy dolgozhasson. Bár az adót Poros Istvánnak fizetjük, mint a község minta-pénztárosa is, nagyon népszerű. Higgadt, mindenki iránt figyelmes jó modorával elviselhetővé teszi még a keserves adófizetést is. Rendes, pontos, példás munkájáért meg a vizsgálatok alkalmával felülről aratja az elismerést, mert ennyi készséggel bizvást lehetne akár a hatalmas Pest városnak főpénztárosa. Egyébként egész sereg intézménynek pénztárosa tiszteletből; de csupán a sashalmi és szentmihályi kaszinói pénztárosi tisztjét emlitem fel. Utóbbi, tudniillik kaszinói pénztárosi minőségében jó Pillér Györgytől — ha már fizetés nincs, legyen legalább szép cím! — dijtala!- nul megkapta és használja a »kincstárnok« cimét és immár közhasználatú elnevezését... Az bizonyos, hogy védi is a »kaszinó« érdekeit, nem tagdíjhátralékos, beváltatlan nyugtákkal, hanem csengő érc- pénzzel, zizergő papirbankóval van tele a kaszinói — kincstár. Azelőtt, régebben, kakaskurjantásig el-eimara- dozott a neki kedves kaszinói esti társaságokban. Ma már ritka, sőt legritkább eset, amikor egyszeregyszer résztvesz valamiben. Mondjuk például egy Krenedits Sándor-féle nyulvacsorán. Esténkint inkább lefekszik. Amilyen szerény ember különben, alighanem ezért a kis alkalmi kiszerkesztésért is megharagszik. A régi szentmihályi képes-album azonban Poros István nélkül nem lenne teljes. Meg azután másként hol is mondanám el, hogy — méltán — milyen büszke a hazánknak nevelt három derék fiára! ÜT Lapunk mai száma 12 oldal*
