Rákos Vidéke, 1931 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1931-03-01 / 9. szám
9 szám. RÁKOS VIDÉKÉ 7. oldal A Magyar lányok hírei. A Magyar lányok egyesülete most szerdán, 25-én is összegyűlt, hogy a kitűzött „Magyar est“ részleteit megtárgyalják. Ezen az összejövetelen összeállították a műsort, mely olyan művészi színvonalúnak Ígérkezik, hogy Szentmihály hosszú ideig emlékezni fog rá. A műsort előre nem közöljük hogy annál nagyobb legyen a hatás és meglepetés. Annyit azonban már megírunk, hogy a Magyar lányok most még az eddigi előadásokon is túl akarnak tenni, mert vendégül fogják látni a Mansz leányegyesületek országos elnökét. A programúi részleteinek megtárgyalása és szerepek kiosztása után a szombati szinházbamenetel tárgyalása következett. Megtárgyalták, hogy a 20 tagú kis csapat este egynegyed 7 órakor találkozik a Rákosi-ut és Rákóczi-utca sarki állomásnál, hogy a Városi Színházba induljanak a „Fehér Orhideák“ előadására. Jövő hónapban kétszer megy az egyesület színházba. Ezután Bauerné felolvasta azt a megható levelet, melyet Lapu Ilonka küldött leánytestvéreinek arra a részvétlevélre, melyet az egyesület, kis öccse elvesztése alkalmából neki küldött. Ezután az egyesületet elnök figyelmeztette arra, hogy a kath. cserkészalap javára rendezendő mozielődáson csütörtökön minél nagyobb számban jelenjenek meg. Az összejövetel, a szombati szinházbamenetelt megelőzően, kellemes hangulatban végződött. A következő rendes havi gyűlés március 4-én, szerdán lesz. Kérik a tagok pontos megjelenését. Az ev. nőegyesület gyűlése. Az ev. nőegyesület kéri tagjait, hogy márc. 3-án kédden d. u. fél 5 órakor a községháza 6 os szobájában megjelenni szíveskedjenek, igen fontos megbeszélés céljából. Hymen. Göítler László sashalmi polgártársunk, a széles körben népszerű kiváló vendéglős fia Oszkár Bécsben feleségül vette Uhl Oitiliát. A közbecsülésben álló Göttler család örömében őszinte szívvel osztozik az egész rákosvidéki közönség. Márkus Margit — a „Kaméliás hölgy“ címszerepében. A szombati pestújhelyi előadásról szóló híradásunkban megemlékeztünk Márkus Margitnak, az orsz. szinészakadémia szenzációs tehetségű növendékének szerepléséről. A fiatal művésznő, (Márkus József dr. szföv. főjegyző, Vili. kér. h. elöljáró leánya) mint értesülünk, a sziniakadémia legközelebbi vizsgálati előadásán „A kaméliás hölgy“ címszerepét játsza el, tehát olyan feladatot kap amit csak legkiválóbb növendékeire szokott bizni az akadémia. Az előadást március 11-én este tartják a Kamara színházban, hol bizonyára közönségünk soraiból is számosán részt vesznek az ünneplők táborában. Kerékpáros táncmulatság. A Rákosszentmihályi Kerékpároskör a Vasas dalkarrdl közösen nagyszabású táncmulatságot rendez husvét vasárnapján a Balaton- vendéglőben. A rendezőség már ezen az utón is meghívja az érdeklődő közönséget. Magyar est. Járosi Jenő dr. és Uray Margit zongoraművésznő március 8-án d. u. fél 6 órakor magyar estét rendez a zeneművészeti főiskola nagytermében. A szép és é.dekes hangverseny műsorán Teghze-Gerber Miklós néhány szép dala is szerepel. Jegyek 1—4 pengőig válthatók a zeneakadémia kapusánál. Tanulmányi kirándulás. A Keresztény Alkalmazott Kereskedők és Tisztviselők Országos Szövetsége sorozatos tanulmányi kirándulásaival kapcsolatban március 8-án délelőtt a Dréher sörgyárat látogatja meg. Résztvevőket szívesen látnak. Szentmihályi Miska. — Miska újságolja a szerkesztőségben, hogy van egy jó nikotin-rnentes szivarja, Zagyva rovatvezető nyomban jelentkezik: — Kínálj meg: Erre Miska felkel és indul kifelé. Rászólnak: — Hová mégy ? — Hát azt mondta az igazgató ur, hogy „kin* álljak meg*, megyek és kiállók az ajtóba. A „Visszhang“ dalárda hírei. A „Visszhang“ dalárda vasárnap esti előadása iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg Rákosfalván. A jegyek is nagyrésiben elkeltek, s minden jel arra mutat, hogy nagy sikerrel zajlik le a műsoros estély. A dalárda március 8-án tartja 10. évi rendes közgyűlését a Juonás vendéglőben levő körhelységben. Az építőipari szakosztály működése. A rákosszentmihályi ipartestület kebelében megalakult építőipari szakosztály már megkezdte működését és minden hónapban tartja tagértekezletét. A legközelebbbi tagértekezlet március hó 3-án este 8 órakor iesz az ipartestület székházában. A tagértekezletek tárgysorozatában nemcsak szorosan az épitő-ipart érdeklő szakkérdések tárgyalásával foglalkoznak, hanem az összes iparosságot és kereskedőket érdeklő más tárggyal is. Ezért más iparágakhoz tartozó iparosokat és kereskedőket, valamint vendégeket is szívesen látnak. A tagértekezleteket a kitűzött időben pontosan kezdik, miért is pontos megjelenés kívánatos. Tárgysorozat: Cementek es azok feldolgozó módjai: Előadó Poros István építész. Az összes iparág gyakorlásának ellenőrzése: Előadó Krenedits Gyula i. t. titkár. Kereseti és jövedelmi-adó ismertetése: Előadó Kubinyecz Lajos dr., adóügyi jegyző. Végül is esetleges indítványok és felszólalások tárgyalása. Ismeretterjesztő előadás. Szombaton délután az elemi iskola helyiségében népművelő előadás volt. A szépszámú közönségnek Bognár Ferenc áll. tanító és Nagy Irma tanítónő tartottak érdekes és tanulságos előadást. Téli permetezésre Dendrin és Neodeodrin, valamint Sotor hernyóenyv és minden növényvédelmi szer gyári áron kapható Rorbn ]Á7cof festékáru és háztartási- JUL)Cl cikk szaküzletében Rákosszentmihály, Rákosi-ut 41. AKrausz-Moskovits egyesült ipartelepek r. t. bizomány lerakata. Mühlbeck Károly rajza.