Rákos Vidéke, 1930 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1930-10-19 / 42. szám

8 oldal. RÁKOS VIDEKB 42 szám. SASHALMI HÍREK. Rovatvezető: Zagyva József. Vallásos délután. A Jézus Szive szövetség buzgó hölgyei október 12-én délután jótékony uzsonnás Összejövetelt rendeztek a róm. kath. polgári leányiskola termeiben. A megnyitó beszédet Küllős Ede plébános mondotta, megemlékezvén a szeretet nagy erejéről. Az érdeklődés olyan meleg volt, hogy anyagilag is jelentős összeg, mintegy száz pengő volt az összejövetel ered­ménye. Az uzsonna Ízletes maradványából másnap a róm. kath. polgári leányiskola tanulói is részesültek. Elhalasztott közgyűlés. A sashalmi kaszinó elnök­sége október 12 éré évi közgyűlést hivott egybe. A tagok részvétlensége miatt a közgyűlést nem lehetett megtartani. Október 19 én délelőtt fél 12 órakor tekintet nélkül a megjelentek számára a közgyűlést megtartják. Kéri az elnökség a tagok megjelenését. Szabó Kálmán ünneplése. Szabó Kálmánt, Sas­halom népszerű biráját nevenapja alkalmából melegen ünnepelték. Egyesületek, testületek magánosok fejezték ki üdvözletüket. Rövid félév óta tölti be ezt a szép, de nehéz tisztséget és eréíyességgel párosult igazságos emberszeretetével teljesen megnyerte polgártársai bizalmát, tiszteletét és osztatlan szeretetét. Búcsú. A sashalmi róm. kath. templom bucsu- napja Jézus királyságának ünnepe, október 26-ára esik. A vásárosok és mutatványosok egész serege készül a búcsú napra. A templomtéren is lesznek sátrak és megjelenik Farkas István hentesmester is az ő köz­ismert Laci-konyhájának ízletes sültjeivel. Vallásos előadás. A „Lourdesi pásztorleány“ cimü három felvonásos, fényes jelmezü s még fényesebb diszletü színdarab próbái szorgalmasan folynak. Küllős Ede plébános maga vette át a betanítás és rendezés nagy munkáját. A darab bemutatója a cinkotai Nagyitce vendéglő dísztermében lesz s tekintve a meleg érdek­lődést sorozatos előadásokat tartanak. Zenés misék. Szeptember óta örömmel látjuk, hogy a mi jól nevelt leventéink pontosan megjelennek a fél 9-es csendes misén s ezt ünnepélyessé teszik azzal, hogy szépen fejlődó zenekaruk játszik a mise folyamán. Boncz Emil karmester tartalmas miseének anyaggal rendelkezik, melyet fegyelmezett zenészei biztos jártassággal játszanak. lskolánkivüli népművelés. A népművelő bizottság Pribelszky György h. főjegyző elnöklete alatt alakuló gyűlést tartott. A sashalmi bizottság gondnoka, Deszkás Gusztáv uj tervezetet dolgozott ki az 1930—31-diki munkaidőre. Főként tanfolyam jellegű képző munka­órákat tartat nők, férfiak és fiatalkorúak részére. A tervezet felkarolja a fehérnemű és felsőruha varrást és szabást, játéktárgyak készítését, férfiaknak pedig a házi ipar több válfaját, ügy az előadások, valamint a tanfolyamok a Keresztúri állami elemi iskolában lesz­nek. Részvételre, valamint az ének és zenekarba fel­vételre mindennap elfogad jelentkezést Deszkás Gusztáv igazgató’. November 8. A sashalmi lövész-egyesület hang­versenyét, mint már megírtuk november 8-án rendezi a Schuszter-féle vendéglőben, a Margit-utcában. Az estélyre már megnyerték a Budai dalárda ötszörös kvartettjét, valamint újabban Réthey Ferenc drt., aki beszédet fog mondani. Pro Hungária. A Pro Hungária NVSz. sashalmi csoportja okt. 9-én rendezte uzsonnáját jótékony célra. Kedves vendégei sorában örömmel üdvözölte: dr. Réthey Ferencné országos elnöknőt is, aki az uzsonna során megemlékezett a Központi Szövetség elmúlt hetekben Budapesten járt bolgár, lengyel és japán vendégeiről. Dr. Rétheyné társaságában megjelent Baumanné, a newyorki Pro Hungária alelnöke, amikor országos elnökünk meleg szavakkal üdvözölte, meg­hatódva köszönte meg. s Ígéretet tett, hogy amerikai segítséggel jön szegényeink támogatására. Jeszenszkyné P. Irén írónő, szeretett elnökünk, kedves kis elbeszé­lésével, Szvoboda Ödön saját szerzésű irredenta dalai­val, amit Kárpáthy László dr. zongora művész kisért, tette élénkké az estét. Nov. 14 én, szintén jótékony célra műsoros, tánccal egybekötött estélyt rendez a Pro Hungária. Film ABC. A sashalmi állami elemi iskola egyik kiváló tehetségű tanítója, Várady Aurél nagy gonddal és pedagógiai tudással részletesen kidolgozott film Abcét szerkesztett. Az értékes munka a legmagasabb szakkörök figyelmét felkeltette. A tanulmányt átvette a bolgár kultuszminiszter is és a müvet most fordítják. Az első filmesbemutató október 9-én volt a sashalmi Uránia mozgóban s a gyermekek a leleményes és ér­dekesen vonzó film ábécét örömmel olvasták. Mint értesülünk, a film ábcéhez szükséges vetítendő képeket a hírneves Mühlbeck Károly fogja megrajzolni. Sashalmi levente-szemle. Október 12-én tartotta meg szemléjét a sashalmi levente-századnál vitéz Kalándy Imre vármegyei testnevelő felügyelő, helyettese Görgey vm. tetnevelő vehető* valamint Gömöry Árpád járási felügyelő. Ez alkalommal a községi testnevelő bizottság részéről Pribelszky György h. főjegyző, mint elnök, Szabó Kálmán közs. bíró, Kádár József a. ü. jegyző és még sok testnevelő bizottsági tag is megjelent a köz­ségi sportpályán. Kivonult igen szép számmal a helybeli Corvin Polgári lövész-egyesüiet is Réthey Ferenc dr., ny. főispán elnök és nemes Keszegits Fedor ügyv. elnök kíséretében. D. e. háromnegyed 11-kor érkezett meg kísérőivel a felügyelő, ki a rajonként foglalkozó csapat munkálkodását hosszan szemlélve, meggyőződést szerzett a leventeoktatók pontos szakavatott tevékenységéről. Több leventét maga elé szólítva mulattatta be a végzett gyakorlatokat. A több év óta leventeszolgálatot teljesítő ifjakból kiképzett segédoktatók ügyesen végrehajtott gyakorlatai igazolták a ieventeoktatók buzgó téli munkáját. A leventeoktatás nehéz munkája el sem képzelhető meg­felelő számú segédoktató nélkül, kiknek szaporítása érde­kében minden lehetőt kell hogy elkövessen elsősorban az oktatói kar s a testnevelő bizottság, — mondotta a szemléttartó felügyelő. Egyébként úgy az atlétikai ágak, mint a rendgyakorlatok példás fegyelmezettséggel pereg­tek le. A szemle végeztével impozáns diszmenettel fejez­ték be a szemlét, mely a leventekarnagy kiválóan kép­zett zenekarának játéka mellett folyt le. Innen a meg­jelent notabilitások bevonultak a sashalmi „Revíziós" szobába, a kitűnő Göttler kioszkba, hol hangulatos eszmecsere keretében vitatták meg a leventemozgalmat támogató terveket. Anyák köre. A keresztény anyák körét Sashalmon 1928-ban Aradyné Szalay Julia gyermekgondozónő alapította. Célja nemes. Az anyák keresztényi támoga­tása. Főpatronusai Zichy Gabriella grófnő és Schlachta Margit. Október 5-én Klementina szociális nővér, Aradyné kíséretében megjelent Sashalmon és a Keresz­túri állami elemi iskolában megtartotta első előadását a keresztény anya, anyai kötelességéről. A többi elő­adást is ott tartják meg, nem a barakkban. A leg­közelebbi előadás október 26-án, este fél 6 órakor lesz. Mészáros József x?izFx?? Rákosi-ul ÄäT

Next

/
Oldalképek
Tartalom