Rákos Vidéke, 1930 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1930-11-09 / 45. szám

45. szám. HAKOS VIDÉKÉ 3. oldal. drága viteldijakat ••már kipróbálták, s az eredmény az u‘asok számának megdöbbentő csökkenése. Hallgassa­nak ránk: próbálják ki most a másik módszert 1 De még most, hirtelenében kíséreljék meg, mert ez a télviz-idő legalkalmasabb rá, hogy az utazó közönséget visszahódítsák. Meg fognak győződni róla, hogy ezzel az ötlettel valóban mindkét részre jót akarunk. Szeret­ném ezt a beszélgetést hajdani újságírók módján azzal befejezni, hogy videant consules 1 Takarékossági nap. Négyezer pengős adomány útépítésre. Az október 31 iki takarékossági napot Bruck Sándor dr. kormányfőtanácsosnak, a Pestkörnyéki bank ügyvezető alelnökének előadása tette maradandó emlé­kűvé Rákosszentmihályon. A Nagykaszinó színházterme zsúfolásig megtelt közönséggel, melynek zömét az is­kolák növendékserege alkotta, élén pedig ott volt a község vezetősége, a képviselőtestület és a tanári kar csaknem teljes számban, sőt vendégként megjelent Pribelszky György sashalmi h. főjegyző és Szabó Kálmán biró is. Bruck dr. igen kellemes, vonzó hangon elő­adott, meggyőző erejű fejtegetéseit, a mellyel a takaré­kosság jelentőségét magyarázta nagy figyelemmel és általános tetszéssel fogadták. A kiváló szakember és világlátott férfiú nyilatkozott meg könnyed és érthető előadásában, a melyet kiváló rutinnal alkalmazott hall­gatóságához. Az előadás záradékául huszonnégy taka­rékkönyvet bocsájtott a csömöri úti iskola legérdemesebb növendékei rendelkezésére és 4000 pengős takarék- könyvet nyújtott át Krenedits Sándor főjegyzőnek út­építés céljára a következő levél kíséretében: Rákosszentmihály Község nagytekintetü Elöljáróságának 1 A súlyos gazdasági helyzet és a növekedő munka- nélküliség hazánk minden intézményét arra ösztökéli, hogy a maga erejéhez képest munkaalkalmak teremté­séhez segédkezet nyújtson. Ettől a gondolattól vezé­reltetve a Pestkörnyéki Bank igazgatósága P 4 000.—, azaz négyezer pengőt adományoz az alábbi célkitűzé­sek és feltételek mellett: 1. Az adomány azt a célt szolgálja, hogy Rákos­szentmihály község Sashalom községen keresztül, a Budapest—gödöllői országutba (Horthy Miklós-ut) egy jól épített müut segítségével közvetlen kapcsolatot kapjon. Az épi.kezést és általában a forgalmat ugyanis Sashalom községben is, Rákosszentmihály községben is lényegesen megnehezíti az a körülmény, hogy a Budapest—gödöllői országúiról megfelelő müut a kocsi­forgalom számára Sashalom és Rákosszentmihály köz­ségbe nem vezet. Már pedig az építési ipar fellendü­lésének is egyik előfeltétele épen ennek az útnak mi­előbbi létesítése. E célból leghelyesebbnek látszik a rákosszentmihályi Batthyány-utcában már meglévő müut meghosszabbítása és kiépítése a Sashalmot átszelő Thököly-uton át. 2. Tisztában vagyunk azzal, hogy e szerény ösz- szegü adomány csak az első követ jelenti. Magának a müutnak kiépítéséhez természetesen jóval nagyobb összegre volna szükség, mely összeg esetleg egy hitel­tranzakció keresztülvitelével, még pedig az érdekelt két község együttes tehervállalásával volna elképzelhető. A kérdés tehát alapos megvitatást kíván, miért is kívánatosnak véljük a bizottság kiküldését, amelybe úgy Rákosszentmihály mint Sashalom község képviselőtes- ttí'ete két-két megbízottat küldene ki. 3. Addig, ameddig az útépítés megkezdődik, igazgatóságunk adománya betétkönyvben a Pestkör­nyéki Banknál kamatoztatandó azzal, hogy az csakis a körülirt müut építése céljára lesz felhasználható. Ép ezért az előbb érintett bizottságba tanácskozó tagul alulirt pénzintézet megbízottjának meghívását is tiszte­lettel kérjük 4. Ameddig a szóbanforgó ut építése foganatba nem vétetik, az adomány kamatai felhasználhatók am- nak az útnak a javítására, amely egyelőre ugyancsak a fenti célt szolgálja és átmenetileg karbantartása a ka­matok segítségével megkönnyíthető. Igazgatóságunk arra gondol, hogy ezzel a Dittrich útnak télviz idején való használatát átmenetileg megkönnyítené. Végül arra kérjük a nagytekintetü Elöljáróságot, hogy ez adományt jó szívvel fogadni és intenciónkhoz képest való kezelését és hovaforditását biztosítani kegyeskedjék. Annak a reményünknek adunk kifejezést, hogy e tényünkkel az első lépést tettük meg afelé a cél felé, amely Sashalom és Rákosszentmihály községek fejlődéséhez — nézetünk szerint — elkerülhetetlen; a megfelelő ut létesítése felé, mely a két községet a Budapest-gödöllői nagy országút forgalmába kapcsolja. Ez iratunk másodlatát a szintén érdekelt Sashalom község elöljáróságához juttatjuk el. Mátyásföld, 1930. október 25-én. Hazafias tisztelettel: Pestkörnyéki Bank és Kereskedelmi rt. báró Szurmay s k. dr. Bruck s. k. Frenetikus taps és éljenzés fogadta az érdekes bejelentést és adományt, a melyért mindkét község nevében Krenedits Sándor főjegyző mondott meleghangú köszönetét. A takarékossági nap tehát nem múlt el maradandó eredmény nélkül, de ennél a kézzelfogható eredménynél is értékesebb az a lelki hatás, a melyet a Bruck Sándor dr. céltudatos akciója a legifjabb nemzedék lelkére gyakorolt. Rákosszentmihályi földben nevelt gyümölcsfák garantált nemes I. rendű válogatott drb.-ként P 1.80, II. rendű 80 fillér. Úgyszintén utcai- és díszfák, diszbobrok, fenyőfélék» évelő virágok, rózsák, örökzöldek, szamócapalánta, stb- leszállított árban kapható. Faiskola Rákosszentmihály, (György-telep). Lerakat Piac-tér. Központi lerakat Sashalom Nagyitcénél. Bozzay Béla. özv. Faska Bélámé hatóságilag és «Xi allralmaVAff (mosónő van ónő engedélyezett vnClCu niás ÜU1 (LliáullliuuUll takarítónő stb. nHinitmvK irodáját megnyitotta. RÁKOSSZENTMIHÁLY tJlílDiy&ZU ILONA-UTCA 45. SZÁM ALATT. íenSVtermeiötdl ű-Riziing 60 mi. uj-Kadarha édesKés 70««. KERNER EMILNÉL RÁKOSSZENTMIHÁLY, RÁKOSI-UT 68. SZÁM.

Next

/
Oldalképek
Tartalom