Rákos Vidéke, 1930 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1930-11-02 / 44. szám
6. oldal. RÁKOS VIDÉKE 44. szám. Egyházi hírek. Október 31-én, csütörtökön este 6 órakor lesz az utolsó októberi ájtatosság. A szentbeszédet és litániát Pichler István esperesplébános tartja. Mindszentek délutánján 3 órakor indul a körmenet a temetőbe, ahol az ünnepi beszédet szintén az esperes mondja. Hétfőn reggel fél 7-tői fél 9-ig félóránként szentmise lesz a nagytemplomban a megholtakért, 9 kor ünnepélyes gyászmise segédlettel, utána szentbeszéd. Krédó gyűlés. Megírtuk, hogy a Krédó november havi gyűlésén, 9-én dr. Kohányi Imre kir. törvényszéki jegyző, a pestv. kir. törvényszék elnöki titkára tart előadást. Előadásának cime: Sient Imre gondolatok a katholikus férfi lelkében. Tekintve, hogy ismét kiváló fővárosi vendég tart előadást, a rendezőség a tagokon kivü! vendégeket is szívesen lát a gyűlésen. Aznap a nagymisén a Krédó énekkar is szerepel. Cserkészelőadás. Csütörtökön, nov. 6-án a Korzóban tartják a kath. cserkészek ünnepélyüket A kisfiúk és a polgárista kisleányok is nagy buzgalommal árulják az olcsó jegyeket. Senki se utasítsa el őket. Kedves meglepetés lesz a közönség számára az a cserkészfilm, amely a világhírű angliai jamboreet fogja a maga káprázatos eredetiségében Rákosszentmihálynak bemutatni. A cserkészfiuk játéka is sok apró kedves percet fog szerezni. A parancsnoki beszámolót Bálint György parancsnok tartja és részt vesz az előadásban a Krédó zenekar is. Zsúfolt ház. Ha volt Rákosszentmihályon zsúfolt terem, akkor november 15 én olyan tömeg lesz a Rákosszentmihályi Nagykaszinóban, amilyenre még nem volt példa községünkben. A dr. Piukovich Józsefné hangversenye fogja megteremteni ezt a csudát, amelynek kétségtelen előjele, hogy valósággal kapkodják a hangversenyre kibocsájtott jegyeket. Mindenki kiváncsi a kedves művésznőre, aki társadalmunknak általánosan tisztelt és szeretett tagja és mindenki méltányolja azt a nemes gesztust, amellyel az előadás teljes jövedelmét a helybeli inség-akcióra engedte át. Aki el akar jutni az estélyre, tanácsos, ha mielőbb gondoskodik jegyről. Bruck Sándor dr. előadása a Nagykaszinóban. A Pestkörnyéki Bank október 31-én d. u. 4 órakor Rákosszentmihályon a Kaszinó nagytermében takarékossági napot tart, amely összejövetelen Bruck Sándor dr., alelnök, kormányfőtanácsos általános érdekű köz- gazdasági kérdésről fog előadást tartani. Bruck dr. mindig érdekes és tartalmas előadása iránt széleskörű érdeklődés nyilvánul, mely ezúttal annál inkább jogosult, mert az előadás igen nagyfontosságu, közérdekű, mégpedig helyi vonatkozású kérdésekre is kiterjeszkedik és — mint hírlik, — szenzációs kezdeményezésekkel kapcsolódik egybe. Belépődíj nincs; minden érdeklődőt szívesen látnak. A népművelő bizottság értekezlete. A rákosszentmihályi iskolánkivüli népművelő bizottság szerdán, október 29-én délután értekezletet tartott, amelyen Krenedits Sándor főjegyző elnökölt és László István gondnok ismertette az idei munkatervet. A programm gazdag és céltudatos leventeifjusággal kapcsolatos tervek megvalósítása igen szép kulturális eredményt jelentene. Mindennek megvalósítása azon múlik, hogy a költség- vetésben felvett összeget jóváhagyja-e a miniszterközi bizottság. Kormányzói elismerés. A kormányzó a kultusz- miniszter előterjesztésére Loksay Jenőné született Bakody Paulának, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szö- e tsége rákosfalvai csoportja elnökének társadalmi téren kiejtett közhasznú tevékenységéért elismerését fejezte ki. A népszerű elnöknőt tisztelői ez alkalomból meleg ünneplésben részesítették. Az ev. nőegyesület gyűlése. Az Evang. Nőegylet nov. 4 én (kedden) fél 5 órakor a községháza 6-os számú szobájában választmányi ülést tart. A tárgysorozat fontossága miatt szeretettel kér pontos megjelenést az elnökség. Falus Edit külföldi diadala. Falus Edit operaénekesnőt, a Városi Színház tágját az a nagy kitüntetés érte, hogy a világhírű müncheni nagy opera tagjai sorába szerződtette. A kiváló tehetségű fiatal művésznő igen szép, üde hangját az egyik rákosszentmihályi hangversenyen élvezte közönségünk, amikor mindenki a legszebb jö /őt jósolta neki, A jóslat csodálatos gyorsan beteljesedett. Falus Edit tulajdonképen tanulmányai kiegészítésére utazott külföldre, a müncheni opera igazgatója azonban nyomban szerződtette, ami az énekesvilágban a legnagyobb kitüntetést jelenti. A kellemes hirt az egész rákosvidéki társadalom örömmel fogadja, mert Falus Edit a népszerű Friedländer Manó dr. leánya. Csak a derék doktort hozta az esemény kellemetlen helyzetbe, mert a felesége a leányával külföldön maradt, ő pedig télviz-idején szalmaözvegy- sorba került. Köszönet Rákosszentmihálynak. Az északpestvármegyei nemzeti munkavédelmi hivatal vezetője, Vitéz Gábor a következő hivatalos levelet intézte Piukovich József dr. tb. főszolgabíróhoz, a rákosszentmihályi hivatal kitűnő vezetőjéhez: „Nagyságos dr. Piukovich József urnák tb. fősíolgabiró és n. m. v. vezető Rákosszentmihály. Van szerencsém értesíteni, hogy a Belügyminiszter ur Őnagyrnéliósága tegnap a következő levelet juttatta kezeimhez: „Északpesti n. m. v. hivatal rákosszentmihályi csoportjának lég- és gázvédelmi liga megalakítása alkalmából küldött üdvözletét melegen köszönöm. A Polgári lég- és gázvédelmet magam is igen fontosnak tartom, szívesen karolom fel és remélem, hogy ezen közérdekű kérdés a nemzeti munkavédelem keretén Délül megoldható lesz. Az előkészítő tárgyalások és intézkedések folyamatban vannak. Budapest, 1930. október 1. Scitovszky Béla s. k.“ Amidőn a belügyminiszter urnák leiratát t. Cim csoportjának tagjaink között történő közlés céljából teljes egészében leadom, kötelességemnek tartom ez alkalommal elsősorban Nagyságodnak, intézményünknek ilyen kiválóan lelkes felkarolásáért és a minden tekintetben sikerült összejövetelnek rendezéséért újólag hálás köszönetemet nyilvánítani, — azonkívül köszönetét mondani még a községi elöljáróságnak és azon lelkesebb tagjainknak, kik Nagyságodat szervezési teendőiben, valamint a szeptember 24-i összejövetelnek az újságban való ismertetésével támogatták. Budapest, 1930. október 28. Hazafias üdvözlettel: Vitéz Gábor, hivatalvezető. Köszönetnyilvánítás. A Rákosszentmihályi Evangélikus egyháznak, az egyháztanács valamennyi tagjának és mindazoknak, akik drága jó férjem halálának évfordulójáról megemlékeztek és sírjára koszorút helyeztek, ezúton mondok őszinte, hálás köszönetét, özv. Ziermann Jánosné. ItiüflÁ magányos, kertes házban, 2 percre a vasut- JlldUU állomástól, külön bejáratú csinos szoba bútorral vagy anélkül, hölgynek vagy urnák, esetleg ellátással, december 1-ére. Cim megtudható BALOGH Kossuth Lajos-utca 21. Közvetít és konvertál pénzkölcsönöket 8Vs°/0 mellett, Osztoics Zsigmond, Sashalom, Szent István-utca 12. (Saját ház.)