Rákos Vidéke, 1930 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1930-02-02 / 5. szám

6. oldal. RÁKOS VIDÉKÉ 5 szám. A Magyar lányok hírei. Tóth Pál László dr. a Mansz Magyar lányok „fehér-liliom“ bálján 10 pengőt adományozott felülfizetéskép. A közölt kimutatásba csúszott tolihibát az egyesület elnöksége tehát ilyen értelemben helyesbíti. — A febr. 2-ikára tervezett tea­estélyt, a magyar lányok a sok bál miatt elhalasztották. Az újabb határnapot annak idején hírül adják. — A márc. elsei előadásra szorgalmasan folynak a próbák. A remek Schubert-operett, a „Három a kislány“ nem mindennapi feladat. A betanításra dr. Ungár Gyulánét kérték fel, aki már meg is kezdte nehéz munkáját és a darab rendezését is elvállalta. Az előadás hire a szokottnál is nagyobb érdeklődést keltett közönségünk körében, s már ma bizonyos, hogy március elseje emlékezetes napja lesz társadalmunknak. Örsyezetőképző tanfolyam. A múlt vasárnap délután, jan. 26 án, két nagyon értékes előadás hangzott el a központi eiemi iskola tantermében. Két premontrei pap: Buckó Emil dr. kerületi vezetőiszt és Szopek Lóránt dr. kerületi főtitkár jött ki, hogy előadással gazdagítsa a Központi járás cserkész-kincsesházát. Csak az egyik szóit a hazafiságról, de az volt a lényege mindkét beszédnek. Buckó Emil dr. még a mangalica­tenyésztést is a hazafiasság szemüvegén át ítélte meg. Szopek dr. előadásában pedig az igazi történész mély elmerülése nyilatkozott meg. Igazán szivbemarkolóan mutatta meg a nagy magyar múltból, hogy minden tatárduiás, minden török uralom, minden kommunizmus és Trimon után is élni kell a magyarnak, mert Isten őrködik felette és védi e hazát. Az ev. nőegyesület táncestélye. A fáradhatatlan ev. hölgyek megint nemes munkába fogtak. A „Rákos- szentmihály-sashalmi ev. nőegyesület február 15-én a Rákosszentmihályi Nagykaszinó termeiben, az ev. templom építésének alapja javára táncestélyt rendez, amelyen M. Kölcsey Margit szerzői estjét tartja. A kiváló tehetségű vendég alkotásait nem kisebb művészek fogják tolmácsolni, mint Komlóssy Emma. Szávay Zoltán, László Imre és Erőss Béla. A hangverseny pontosan félkilenc órakor kezdődik. A belépőjegy ára 2 P és 1 P 50 fillér. Táncjegy 1 pengő. A kitűnő vendégek, a remek műsor, a kedves táncmulatság egyaránt biztosítéka az estély sikerének mely a régi, híres ev. estélyekhez fog méltóképen sorakozni és bizonyára egybegyűjti egész társadalmunkat, vallás­különbség nélkül. Tüzoltóbál. Most szombaton, február 1-én tartja az önkéntes tüzoltótestület hagyományos bálját. Az idei farsang legjobb mulatsága lesz, amelyen a fővárosi Hungária közművelődési egyesület 12 tagú vonószene- kara és a tűzoltók fuvószenekara muzsikál. Szünet nél­kül táncolhat a kaszinó feldíszített termében a közön­ség, a műkedvelő gárda tagjaiból álló rendezőség min­den lehetőt megtesz, hogy leányok, fiuk, mamák, papák, s még az agglegények is vidám hangulatban töltsék az estét A jegyek ára igen olcsó, 1.20 P. A Polgári dalkör teaestélye. A Rákosszent­mihályi Polgári dalkör február 1-én a Tihanyi-ven­déglőben teaestét rendez, amelyen baráti körben néhány énekszámot is elő fog adni annak a szép és lelkes munkának a demonstrálására, amelyet országos hírnevű, kitűnő karnagya, Oltoványi Ferenc dr. vezetése , alatt igazán eredményesen végzett. jtagy tápértékü friss teatojás kTÄ LAJOSNÉ fajbaromfi tenyészetében Mária-utca 5 szám. Értesítem t. vendégeimet, hogy borbély- és fodrász üzletemet Csömöri-»ut 80» szám alá helyeztem. Szives pártfogásukat továbbra is kérem és t. vendégeimet pontos és lelkiismeretes kiszolgálás­ról biztosítom. Nálik Ferenc. TÉ®«? Nagyérdemű vevöközönségem szives JusA, &, • tudomására adom, hogy a Piac-téri illatszertáramat megszüntettem és ezentúl kizárólag csakis a Rákosi-uti dúsan felszerelt drogériámban árusítok, fokozott, fi­gyelmes, szakszerű kiszolgálás mellett, ismert szolid áraimmal. További szíves pártfogást kérve, alázatos tisztelettel vagyok TAth "lA-7Cí»f Korzó drogériája, a Harcsa - soron tíUUl j\jLy^\ Rákosi-ut 74. szám a Korzó mozgónál víté* Radafalví Aladár optikai szaküzlete Rákosi-ut 35. szám. (A Phöbusszal szemben.) Készít és raktáron tart minden optikai cikket. Szem­üvegek, csiptetők, látcsövek, hőmérők, különleges csont­keretek. — Szakszerű kiszolgálás. — Olcsó árak. Uj rends sew ssívattyas kot, kézi és motorhajtásra. KAMMECPS ALAJOS lakatos, bádogos, légszesz és vízvezeték szerelő szabadal­mazott találmánya. Hákosszenfmihály, t\ÁKOSI-UT 55. Legjobb, leggazdaságosabb, könnyű jára&u. Télen nyitott csappal fagymentes. A műhelyben bármikor megtekinthető. Javításokat pontosan és szakszerűen végzek. A rákosszentmihályi „HANGYA44 fogy. és érték, szövetkezet ajánlja a következő fajtiszta uradalmi borait: Prima Kadarka literje —65 fillér, Ó-Ezerjó literje —.70 fill., Pecsenye-Rizling édeskés lit. 1 pengő. M dúsan felszerelt készáru rak­«JAAvJLJLl. táramat u. m. sezlon, mat­rac, szab. fotelágyaimat. Elvállalok mindennemű javításokat a legju- yT kárpitos tányosabb árban. DLLryLLOZ- mester Rákosszentmihály, Ferenc József-tér (Piac-tér.) özv. Faska Béláné engedélyezett {Sauli m%DŐÍ iftlllllHtt nlhnltfavfi irodáját megnyitotta. RÁKOSSZENTMIHÁLY emeiyezu ilona-utca 45. szám alatt. diTERN JÓZSEF k R. T. UTÓDA BUDAPEST Ezelőtt: Most: IV., CALVIN-TÉR 1. IV., SZERVITA-TÉR 5. TELEFON: Aut. 846—78. Férfi és női szövetek, selymek vászon- és mosóáruk legelőnyösebb és legjobb beszerzési forrása. Ügyes pedikür ajánlkozik. HEINRICH PETER Battbyany-utca 3d. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom