Rákos Vidéke, 1930 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1930-11-02 / 44. szám

44. szám. HAÄOS VIDBKB 3. oldal. Rahosszentmiitáiv-KisKecsKeiiig!. irta: Kecskemétiül Vince. Gyümölcsfaülftetés. Felhívom a gazdák figyelmét, akik most telepí­tenek gyümölcsöst, — hogy — tekintve, hogy mind­nyájunknak kis, kiszabott területeink vannak, — tar­tózkodjanak attól, hogy magastörzsü fákat ültesse­nek, mert az ilyen kis kertben a magastörzsü fák egymást ölik meg, egymás tetejébe nőnek, — hanem félmagas törzsű fákat ültessenek, amelyeknek igen sok az előnyük, sokkal könnyebb a kezelésük, mint a magas fáknak és sokkal szebb gyümölcsöt is terem­nek, különösen ha azokat törpe alanyokra neme­sitettük. Ha elvétve valaki mégis óhajt almafát ül­tetni, az vadalanyra vagy paradicsom alanyra ülte­tett szentiványi alma legyen; ilyen alanyra oltott fát hozasson magának. Úgyszintén a körtefajnak is ajánlatos alanya a birs. A birsalanyra oltott körtefák rendkívül bőven teremnek. így minden ilyen fának meg van a maga alanya. Ha ezekkel a fákkal foglalkozunk kiskert­jeinkben, szabadabb lesz a kertünkben a levegő, nem lesznek a fáink kitéve sok mindenféle betegségnek, amennyiben a fákat a levegő és a nap, minden ré­szükben szabadon éri. A gyümölcstermés nem lesz kitéve a nagy viharoknak, szeleknek, amennyiben a törpefákat hidegtől, szelektől a kerítések, házak, falak megvédik. így több fát is tudunk elhelyezni a kis helyekre, s több örömünk lesz a gyümölcsben, mely nem potyog le a földre. Ne meszeljük a fákat S Sajnálattal tapasztaltam, különösen Kisszentmi- hályon a napokban kint jártamban, hogy valósággal elvadultak a gyümölcsfák, szinte gazdátlanok. Ez ellen mégis csak tenni kellene a felsőbb hatóságoknak is. Akkor, amikor a gyümölcsfa nem luxus, hanem fon­tos gazdasági cikk, a törvény erejével kellene a fákat gondoztatni, mert egyes gazdák hiába dolgoznak, fáradnak, ha tiz gazda meg semmit sem csinál, csak akkor látja a fáját, amikor esetleg véletlenségből talál rajta egy-két gyümölcsöt. Ez igy nem lehet. Magyarországon gyümölcsösöket fentartani, különö­sen a mi vidékünkön lehetetlen, amikor milliószámra szaporítják erőszakosan a férgeket, a fák koronái olyanok, mint a szarkafészek, se száraz ágat, se nyers ágat nem vágnak le, ha csak a szél le nem hordja, — valóságos bozót lesz belőle. A multkorában, — sajnos — elmentem egy uj gyümölcsös mellett, megállók ott, s kérdezem a gaz­dáját: mit müvei ezekkel a fákkal, uram? — Bemeszeltem! — Mire jó ez a meszelés? mon­dom. Hányszor cikkeztem már arról, hogy a meszelés csak kárára van a fának. — Erre azt mondja, hogy azért meszeli, hogy a nyulak meg ne egyék a fáit. — Hát, mondom, arra nem gondol, hogy mil­lió és millió petét véd meg, — takarót ad nekik, amelyek alatt kitelelnek. Sokkal könnyebben meg­védi a nyulaktól a fáit, ha szalmával, náddal vesz- szővel bekötözi. Két-három dróttal ráköti a zsuppot, kukoricaszárat, akármit. Ezek megvédik a fát, mig a nyúl nem irtózik se mésztől, se másféle habarcstól. _____ Ol csó bor. közuet* n len Ugyanezen a helyen láttam gyönyörű szép fákat, amelyek teljesen elhanyagolt állapotban sínylődnek, tele vannak gyökérhajtással, mindenféle gombával, össze-vissza tördelt gályákkal, mindenféle régi, össze­aszott gyümölccsel, pedig azokat a fákat valamikor dédelgették, — szeretettel kezelte a volt tulajdonosa, hogy öröm volt rájuk nézni. HÍREK °s||5» Csillagfényes novemberi este • . . Amikor Hades sötét leple ráborult a pogány Róma orgiáira, s a zsúfolt tömlöcben rabláncrafüzve, aléltan hevertek a földön az elfogott keresztények; amikor az arénák barlangjaiban tajtékzó szájjal, az éhségtől vérbeborult szemekkel üvöltöttek a feneva­dak, mert vérszagot éreztek... lent a katakombák mélyén kigyultak a szentelt gyertyák egy-egy ko­porsó fölött, s a sötétségből alakok bontakoztak ki. Jöttek a világosságra. A hideg, zord pogányság jég- ködéből idejöttek felmelegedni. Keresztények voltak. Imádkozni jöttek — a szentek előtt... az egyszerű fakoporsók mellé, ahol a megszentelt gyertyák fénye lobogott... Ma is lobognak gyertyák kint a temetőben s gyászos ruhában, könnyesszemü emberek állnak a virágkoszorus sirhantok tövében ... Eljöttek az édes­apához, az édesanyához... hogy az ima szárnyán, könnyel irt, vérrel pecsételt levelet küldjenek az Örökkévalóság boldog honába... Eljöttek a kis sír­kereszthez, ahol a kis Lacika és Évike szöszke fürtös fejecskéje alussza örök álmát... aki most már oda- föntről mosolyog égi mosolygással az ő itthagyott szomorú két szülőjére ... És látok egy nagy sirhantot, egy nagy temető­ben ... Ezer és ezer gyertyaláng lobog körülötte: a hit, a remény, a szeretet lánglobogása. Emberek hozták. Idegen emberek, akik messze földről, óceá­nok viharán át, világrombolások összetákolt gyűlölet- sáncán keresztül eljöttek és elhozták a mélységes hódolás gyertyalobogását — a nagy embernek, a szentnek, aki királyi ruhája alatt szöges övét hordott, akinek parancsoló ajka imára nyílott s akinek leg­szebb kormánypálcája volt a liliom. Ezt hozták Amerika, Európa, Afrika, Ázsia messze vidékéről s lefűzték a Szent sírjára lobogni a gyertyát... s a sirhant megrezdül... elfogadta. És jött egy csoport... Rabláncra fűzött, kor- bácsütéses arcú embercsoport... mellettük siró, ki­csiny gyermekek rongyos ruhában, sápadó arccal... A kezükben tartják égő szivüket, az agyongyötört, önérzetében vérig sértett szivet... s reszkető kézzel leteszik a sírra... S a föld megmorajlik... a sirhant kivirágzik... s hármashalom f elett kettős kereszt alakjában nőnek ki rajta a liliomok — egy ifjú csengő, tiszta hangja süvít bele az éjszakába: »Nem kell csüggedni! A liliomok erősen állnak: Lesz még miagyar nyár, magyar kikelet« ... Mert ez a sirhant Imre királyfi sírja, — az ő sírján lobog az ezer és ezer gyertya a sötét, hideg novemberi magyarjéj­szakában! Bálint G/ö/íy. a termelőtől O-Riziins 60«». OHMarfea édeskés 70 fin. KERNER EMILNÉL RÁKOSSZENTMIHÁLY, RÁKOSI-UT 68. SZÁM. \>''

Next

/
Oldalképek
Tartalom