Rákos Vidéke, 1930 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1930-10-19 / 42. szám

4. oldal. RÁKOS VIDÉKÉ 42. szám. A Nagykaszinó választmányi ülése. Szombaton tartott Krenedifs Sándor dr. elnöklete alatf választ­mányi ülést á Nagykaszinó. A jegyzőkönyvet dr Ungár Gyula ügyész vezette és Kökény Péter és dr. Keresztes István hitelesítette. Stoffer Gyula, Gaulinszky Andor, Blesz Ferenc és Reich Rezső kimentették elmaradásukat. Pillér György igazgató bejelentette a választmánynak, hogy a tűzbiztonság céljából rendelt intézkedéseket végrehajtotta a kaszinó vezetősége és a nagyteremben vészkijáratot készíttetett. Dr. Piukovich Józsefné nov. 15-én a Kaszinóban hangversenyt rendez az inség- akci javára. A Kaszinó az inség-akcióban tevékeny részt vesz és ezt azzal kezdi meg, hogy a hang­versenyre teljesen díjtalanul adja át a helyiséget. Az indítványt lelkesedéssel egyhangúlag elfogadták. Poros István pénztáros tette meg ezután jelentését, amelyet köszönettel fogadtak. Feldmann Lénárdot, Balog Barna tábornokot, Bézy Elemér dr. orvost, Balázsovich Ervin pénzügyi tisztviselőt és Nagy Lajost egyhangúlag fel­vették rendes tagoknak. Elhatározta a választmány, hogy a tagdíjjal hátralékban levőket erélyesen felszó­lítja a tagsági dijak rendezésére. Anyák napja. Október 12-én délután rendezte az eucharistikus gyermekszövetség az „anyák napját“. A programm, valamint a sikerült előadás egyaránt dicséri a rendező Halász Irénke és Németh Bözsike vezetők ügyességét és fáradhatatlan buzgalmát. Reggel az ünnepélyes szentmisét az édesanyákért Benczik Lajos hittanár mondotta. Maga az Ünnepség délután 5 órakor kezdődött a kaszinóban Pichler István esperesplébános meleg, szivhezszóló, közvetlenségében is magasszár­ny alásu beszédével. „Minden nagy és nemes, ami ben­nünk van, édes anyánknak az érdeme“ — mondotta — ,ez előtt a fenséges szeretet előtt hajolt meg a halász gyűrűs X. Pius pápa, amikor könnyező szemekkel csó­kolta meg édesanyja ujján a kapott ezüstgyürüf.“ Az egész műsor ennek jegyében folyt le; a darabok is és a szavalatok is. A .Tanító néni“-ben ez az anyai sze­retet diadalmaskodik még a tündérek varázsszerein is, ezt dicsőítették Veszelovszky Valika és Saári Kamilla szépen előadott szavalataikban; ezt a szeretetet keresi hiába árva Ilonka az „Iluska a szivet keresi“ c. meg­ható darabban, mig végre a Jézus Szivében bő kár­pótlást nem kap mindenért. A kedves műsort az „Álom- ország* színdarabbal a gárda egészítette ki, ők a másik édesanyánknak, a „Hazánkénak hódoltak tüzes irre­dentizmustól duzzadó kebellel. Kuglivacsora. Most szombaton, október 18-án lesz a Rákosszentmihályi Nagykaszinóban a hagyo­mányos kuglivacsora. Pompás mulatság Ígérkezik. Disznótoros vacsora turóscsuszával 1 pengő 60 fillér! Szervusz kislány! A Magyar lányok gárdája október 26-án a kaszinó nagytermében a Jókai kör müvészestjén fellép Bauer László „Szervusz kislány“ c. 1. felvonásos operettjében, melynek szövegét is, zenéjét is Bauer irta és a zenekari hangszerelését is ő végezte. Szereplők: Kornélke néni—Billik Franciska, Magda—Stumpf Médike, Kató—Englert Mancika, Teréz—Mühlbeck Sári, Lenke—Sebő Manci, Peresz­lényi-Erdélyi Sándor, Tali-Arvay Alajos, Fiatal ur— Poros Géza.» Kiséri a Krédó zenekar. Rendezi és a táncbetéteket betanította Bauer Lászlóné. Uj autobuszközlekedést terveznek Rákosszent- mihályra. Mint beavatott helyről értesülünk, egy érdekelt­ség azzal a tervvel foglalkozik, hogy autóbuszközlekedést létesítsen Rákosszentmihályra. Eddig különböző okokból meghiúsultak az ilyen tárgyú kísérletek, most azonban Olyan komoly vállalkozásról van szó, amely egészen más alapokon és a h Jyi körülmények teljes ismeretével készíti elő terveit, amelyek forrásunk szerint, már igen előrehaladott stádiumban vannak és állítólag olyan gépkocsiforgalmat tudnak rendszeresíteni, amely úgy a Máv, mint a Hév utasainak jelentékeny részét magának tudná biztosítani. A fenforgó nehézségek ismeretesek de igen előkelő források szerint ebben az esetben nem’ olyanok, amellyekkel a velük számoló tőkeerős vállalkozás — saját állítása szerint meg ne tudna küzdeni. A nagy- érdekű dologban mindeneseire kíváncsian várjuk a fejleményeket. Adomány a kápolna javára. Garamszeghy Géczy Jánosné régi lakostársunk, akit évtizedeken át mindenki igen nagyrabecsült, őszintén tisztelt és szeretett, — elköltözött Rákosszentmihályról. Távozása alkalmával 100 pengőt küldött az Uj Almásy-telep kápolnája részére, e nemes adománnyal is kifejezésre juttatva velünk maradó szeretetét. Mansz. A rákosszentmihályi Mansz rendes havi gyűlését november 3-án délután 5 órakor tarija a köz­ségháza 1. sz. termében. A gyűlésen folyó Ügyeket tár­gyalnak. Az elnökség kéri a tagok szives megjelenését. Szeretetvendégség. Az Evang Nőegylet vasárnap okt. 19-én d. u. fél 5 órakor a RAFC klubhelyiségben (Vénfiuk) műsoros szeretetvendégséget rendez. Ünnepi előadónak sikerült Böhm Dezső dr. leányliceumi igaz­gatót megnyerni, azonkívül lesz énekes kvartett, mű­vészi szavalat stb. Teajegy ára 80 fillér. A jövedelmet a szegény gyermekek karácsonyi felruházására fordítják. A nemes cél érdekében szeretettel vár minden érdek­lődőt a rendezőség. Gül baba. November 8-án adja elő az önkéntes tüzoltótestület műkedvelő gárdája a Gül baba operettet Az előadásra pazar uj díszletek készülnek és olyan tökéletes zenekar kiséri a szép:enéjü, kedves darabot, amilyen évek óta nem szerepelt műkedvelő előadásain­kon. A tűzoltó mulatság sikerének szilárd alapja lesz a hires operett előadása. Novemberben szentelik fel újra a gödöllői kálváriát. A Műemlékek Országos Bizoltsága ez év tavaszán elhatározta hogy a mütörténeti beccsel biró és az idők folyamán erősen megrongálódott gödöllői kálváriát, továbbá a gödöllői Immaculata és SzentJános- szobrokat restauráltatni fogja. A munkálatok a nyár folyamán befejeződtek és néhány héten belül teljesen elkészülnek. A jövő hónapban ünnepélyes külsőségek között újra felszentelik a kálváriát. A felszentelésre a kormányzó is megígérte megjelenését. JfHjjnt*, első rákosszentmihályi autó és lófogatu JiVaillJ fuvarozó vállalata Rákosi-ut 49 Telefon: Rákosszentmihály 3. Elvállal: gyorsteher fuvarozást, bútorszállítást helyben, Budapestre és vidékre. Alkalmi fuvarokat Budapestre vagy Budapestről. Bérautó és fiaker fuvarok. Bérautó rendelés éjjel­nappal. — Betegszállítás a leggyorsabban lebonyolítva. Lakodalmi és keresztelő fuvarok. Szives pártfogást kér Adámy Oszkár. Ügyes pedikür ajánlkozik. HEINRICH PETEK Batthyány-utca 39. szám. Ctíttag Ármin és Fiai szőrme-, szücsáru raktára és megóvó intézete. BUDAPEST, DEÁK FERENC-U. 19. TELEFON: Automata 814-10.

Next

/
Oldalképek
Tartalom