Rákos Vidéke, 1930 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1930-09-28 / 39. szám
2. oldal..» _________- ........RÁKOS VIDÉKÉ 39 szám. mag yar hat, - szentmihályi hat. E lap hasábjain nem először szólok Rákosszentmihály közönségéhez, magyar életünk egyik legfájóbb sebéről: a magyar ipar pártolásáról. Ez évi október 18-tól 26-ig országos magyar hetet hirdetnek a plakátok. Iparosaink, gyáraink, kereskedőink megmozdulnak ez országos akció keretében, hogy meg- inditsák a magyar sziveket és tettre változtassák a magyar »sovinizmus« harsogó szónoklatait. Most is nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy újból szóljak itt e kérdésről. Megvallom, elszorul a szivem és szomorúság fog el, ha arra gondolok, hogy mennyire nem vagyunk magyarok. Figyelmeztetni kell bennünket arra, hogy saját véreinket támogassuk, a fülünkbe kell orditani azt, hogy »magyar iparcikket vásárolj, magyar családot segíts, éhező magyar gyermeket etess és ruházz!« Ide jutottunk volna ezer évvel a honfoglalás után? A magyar ipar inasza- kadtáig gyártja a jobbnál-jobb termékeket, az áruminta vásárokon gyárosaink és iparosaink vetekedve állítják ki remekműveiket és mi úgy haladunk el mellettük, mintha betolakodott idegenek, megtűrt és lenézett sehonnaik akarnák zsebünket kifosztani. Bó- lintgatunk, szónokolgatunk, cikkezgetünk egy ideig és egy hét múlva felejtve minden, rohanunk külföldi csábcikkek után, amelyeket rendesen jó drágán fizetünk meg. Miért ez a szörnyű közöny ? *Nem érzitek többé a határokon belül lévő élet magasabb közösségét, az összetartozandóság és segíteni vágyás szent érzését? Nem érzitek, hogy magyar a magyar munkáját többre kell, hogy becsülje minden másnál? Nem érzitek-e, hogy itt élet-halál harc folyik és cseppenkint szivárog a magyarság vére? A »magyar hét« fel akar rázni benneteket testvéreim, a »»magyar hét« uj honfoglalás e szűk határok közt lassú halálra Ítélt nemzet fiai között, a »magyar hét« bömbölő oroszláné rditás a határokon túlra: »Nem akarunk meghalni.« Még élünk, még ver a pulzus, még füstölnek a kémények, szikrázik az üllő, csattog az olló, még feszül a kar, lobog a szív és fel-felhör- dül az akarat, hogy meghódítsa a közömbösöket, megnyissa a vakok szemeit és kiirtsa a léhaság rothasztó bacillusait. Dolgos iparos-kezek indulnak uj rohamra minden nap, nem karddal, ijjal, de a munka nehéz fegyvereivel, hogy e szerencsétlen csonka országot megtartsák és — a régit visszaszerezzék. Mert végeredményben erről van szó! Csak gazdaságilag megerősödött ország dolgos, erős, fiai foglalhatják vissza azt, ami nekünk mindennél drágább a világon, —• az elveszett földeket. Nem áldozatot kérnek tőletek, hanem a magatok hasznát akarják, nem koldus alamizsnáért könyörögnek, hanem megértő szeretetet, figyelmet olyan iparcikkek iránt, melyet magyar ész, magyar akarat és ügyesség állított elő, hogy olcsóbb áron jutva szükségleteinkhez, magyar emberek, magyar testvéreink életgondjait enyhítsük, magyar gyermekek könnyeit szárítsuk. Közömbösek maradhatunk-e vájjon e harcban, tétlenül nézhetjük ezt az erőfeszítést? A magyar hét sikere és a többi magyar hét, hónap és év sikerei, tőlünk függ. Rákosszentmihály derék, dolgos iparosai és kereskedői szintén kiveszik részüket a »magyar hét« rendezéséből. Az országos mozgalom keretében forduljunk különös szimpátiával és figyelemmel feléjük. Itt élünk velük, szükebb közösségben; a mi községünk fejlődésének, lüktető életének haroos katonái ők is. Tegyük a magyar hetet emlékezetessé azzal, hogy iparosainkat megrendelésekkel támogassuk, kereskedőinknél csak magyar árut vásároljunk és ami fő, idehaza vásároljunk. A szentmihályi kereskedők, iparosok azért kötik össze a magyar hetet »szentmihályi héttel«, amikor különösen kedvezményes áron bocsájtják áruikat a közönség rendelkezésére. Szolgálatot akarnak tenni a gondokkal küzdő vásárlóknak, szolgálni akarnak a hazafias eszmének és meg akarják törni a jeget, közönségünket rászoktat;-, ván az itthon vásárlásra. Szentmihálynak immár virágzó és nívós ipara és kereskedelme van, a közönség nagy része azonban, szinte babonás átok hatása alatt, nem akar tudomást venni róla és még csak kisérletképen sem próbálja meg, hogy idehaza vásároljon. Nekünk tehát a magyar hét kettős jelentőségű: szentmihályi hét is egyúttal és épen ezért kétszeresen fontos, hogy lelkes pártolásunkat megnyerje. Rákosszentmihály közönsége nem maradt soha közömbös, mikor nagy célok érdekében áldozatra kérte őket a haza, bizonyára, hogy most is megteszi kötelességét, amikor nem is áldozatot, hanem köte- lességteljesitést kérnek tőle. Legyünk a »magyar héten« magyarok, hogy azután továbbra is mindig igazi lelkes, áldozatkész, cselekvő magyarok maradhassunk életünk végéig és legyünk lelkes, igaz és törhetetlen szentmihályiak! — fg. — Passaui emlékek. Irta: Piukovieh József dv. Emberek, nemzetek sorsát, életútját a természet szabja meg. Csak egy folyó, vagy egy hegyláncolat kell ahhoz, hogy az életsorsok eltérjenek azoktól, melyek tikkasztó szárazsághoz és határtalan síkságokhoz vannak kötve. Ilyen gondolatok jutnak eszembe, amikor ott állok, ahol a Duna mohón öleli magához az Inn és Hz folyókat. Az előbbi az Alpok szeszélyes, kifürkészhetetlen életét hozza magával, a másik messze elterülő, lápos vidékek lassú, változatlan életét höm- pölygeti sötét, lehiggadt vizében. Maga az a tény, hogy Passau a három folyó találkozó helyén éli a távoli múltba nyúló, történelmi életét, a város szépségét, vonzó-erejét minden- képen biztosítja. Erre a romantikusan szép, mély sikátoru, óveretü épületekkel megrakott városra vigyáz éberen a Georgenburg a maga különös építkezésű várával és magábaszivja a »bajor erdő« dus- lombu és nagy árnyékokba simuló életét, s a környező »osztrák Alpok« mérhetetlen titkait. Passau bajor határállomás, ezeréves város, szerényen meghúzódó, de mégis ragyogó történelemmel. Amikor pedig évszázadok történelmi emlékein keresztül visszahajlunk az elmerengő várfalak mesz- szire néző fokairól, gondolatainkban világos képekké alakulnak ki azok az események, melyek ezer év előtt hozták létre az izmos bajor-magyar kapcsolatokat. Bizonyára nem sokat változhattak a lankás domboldalak vonalai, sem az összefutó folyók titokzatos beszédei, amióta Géza fejedelem trónöröklő fiának, Istvánnak, a bajor Gizellát választotta feleségül. S amikor a passaui Klosterkirche Niedern- burg kis kápolnájában állok és előttem Gizella királyné egyszerű kőkoporsója, s rajta az ódon, latin felírás: Gisyla abbatissa, nem vitázom az oknyomozó történelemmel, sem a tudósokkal, de mély áhítattal
