Rákos Vidéke, 1930 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1930-09-14 / 37. szám
XXX. évfolyam. Rákosszentmihály, 1930. vasárnap, szeptember 14. 37. szám. RÁKOS VIDÉKÉ TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGM HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. TELEFON: Rákosszentmihály 31. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő : BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Posíatakarékpénztári csekkszámla: 647. sz Meghalt a nagy ember, a nagy pap, a nagy államférfin, nemzetének hatalmas vezére. Korai elvesztése tragikus szerencsétlenség a megtépett, vergődő magyarságra, mert az ő ragyogó esze, példátlan energiája, vasakarata és nemes, lágy szive talán örökre pótolhatatlan; — súlyos és fájdalmas veszteség a nemzetre, amelynek kormányában az ő munkabírása, komor erélye, verőfényes emberszeretete és zengő szava a legnagyobb értékek közé tartozott és amelyben politikai bolcsesége volt az egyensúly, mely minden ingadozást kiegyenlített és minden csoport előrenyomulását a többi rovására, — megakadályozta; és tragikus csapás a szegényekre, elhagyottakra és árvákra, akiket az ő mélységes emberszeretete segi- tett, felkarolt és védelmezett. Nagy és szép lélek volt. Istennek hiv szolgája, embernek igaz testvére. Szerette a szépet, rajongott a művészetért; szerette és szolgálta hazáját lángoló, lobogó szeretettel. Alulról jött és a csúcsokra emelkedett. Jó volt és nemes; szerény, közvetlen, egyszerű: igazi ur. Ur az alázatosság köntösében csakúgy, mint az emberszeretet szociális zubbonyában. Az emberek közti különbségek kiegyenlítésére törekvő szociális eszméket úgy értelmezte és úgy alkalmazta, hogy a szegényeket, gyengéket és műveletleneket emelte fel a jobb sorsuak közé és azon igyekezett, hogy a nemzet értékes fiaivá tegye őket. A romboló szocializmus sárba rántogató pusztításával az istenfélő és hazafias emberszeretet szocializmusát állította szembe. Emberi tragikuma, hogy egyetlen egyszer vétett a saját elve és meggyőződése ellen, ezen a szemernyi kavicson megcsúszott, s mint a tragédiák hősei, saját kis botlásának áldozata lett. Egyetlenegyszer tévedett: apróságban, külsőségben, csekélységben. Az igazi nagyság végzete, hogy ezt sem teheti megtorlatlanul. Azt mondotta egyszer, hogy »nem szónokolhat az ember a nyomorról, amikor pocakja van« és a nagy elme csodálatosképen nem látott e hazug és üres gondolat mögé. Nem vettlej észre, hogy ez a gonosz frázis a szennyes mocsár irigy és üres .lápvirágaiból való, aminőket azok szőnek a felszínesen gondolkozó nép közé, akik nem emelkedni akarnak a különbekhez, hanem irigy dühükben emezeket szeretnék magukhoz rángatni a sárba, pocsolyába. Akik az egyenlőséget abban keresik, hogy he legyen senki se jobb, se különb, se okosabb, se szebb, hanem a tudatlanság és tehetetlenség dirigálja a világot és az ur süllyedjen le iá szolgák színvonalára. (Világosság okáért meg kell jegyezni, hogy urnák azt az embert nevezzük és tartjuk, akiben nemes érzés, ép lélek és pallérozott elme lakik. Vagyis ur előttem az a pusztai csikós ember és szegény munkás is, akiben ezek a tulajdonságok megvannak, de nem ur a nyegle gróf, akinek összes működése abban merül ki, hogy esztelen és erkölcstelen módon eltékozolja őseitől öröklött vagyonát.) Az irigy és rosszlelkü izgató azzal uszítja az elhódított tömegeket a felettük állók ellen, hogy amazok vasalt ruhát viselitek. Az Ízlés és tisztaság ellen vezetik a hadat, mert ezekben az irigyelt jobbmód jeleit látják, ahelyett, hogy a szegényebbek jobb sorsba emelésén munkálkodnának és arra tanítanák őket, hogy tiszta és rendes a legszegényebb ember is lehet, ha annak elérésére lelkének fogékonysága ráösztönzi. < A nagy elme, a nagy államférfi, ha gondolt volna rá, bölcsen tudta volna, hogy a testi kövérség vagy soványság csak a legritkább esetekben függ össze a jómóddal és dusálkodással. Családi, egészségi, fiziológiai jelenség az legtöbbször. Ó mgaa puritán életet élt, tudta tehát, hogy nem a túlságos jómód, a bőséges táplálkozás eredménye testének súlya és alkata. Egész élete szakadatlan munkában telt el. Tíz éves minisztersége alatt soha sem pihent; ezerszer annyit dolgozott, mint a nyolc órás munkaidőt követelő munkástestvére, akinek, ime — a nyelvétől félt, holott alaptalanul, mert az olyan ember pocakját, mint ő volt, a legegyügyübb balga sem tévesztheti össze a henyélő tőkepénzes dologtalan hójával. Tisztességes ember tehát még alattomban sem gondolhatta azt, amit a nagy miniszter feltételezett; a gonosz irigyek gúnyos károgása pedig nem érhetett el cipője talpáig sem. Ő mégis ebben a kavicsban bukott fel. Ez a felületes feltevés rigolyájává lett és mint az ördög incselkedése, arra ösztönözte, hajtotta, hogy mesterségesen tüntesse el hatalmas testének alkalmatlan túlsúlyát. Mivel pedig energiája fékezhetetlen volt, — nem hallgatott semmi tanácsra, aggódó figyelmeztetésre, — erőszakkal eltávolította magából azt a felesleget, amelyre, mint utóbb fájdalmasan kiderült, épen a túlfeszített munka miatt lehetett szüksége fizikumának. t A hős elesett és tragikus vége gyászbaborit egy egész országot, amelynek tömérdekségében könnyes szemmel áll a kis Rákosszentmihály maroknyi népe is. Nem csak azért, mert ez a nép hü és hazafi és feljajdul az ország vesztesége láttán, hanem mert ez a nagy ember, aki ma egész Magyarország megdi,- csőüb halottja, még amikor »csak« a Szent Imre WfF Lapunk mai száma 12 Gidai. ~Hü Dass József dv.
