Rákos Vidéke, 1930 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1930-08-24 / 34. szám

10. oldal. RÁKOS VIDÉKE 34 szám. A ráköss ssentmiíiályi „HANGYA“ fogy. és érfék. szövetkezet ajánlja a következő fajtiszta uradalmi borait: Prima Kadarka literje —.65 fillér, Ó-Ezerjó literje —.70 fill., Pecsenye-Rizling édeskés lit. 1 pengő RÁKOSSZENTMIHÁLY SPORTJA. RTK—RAFC 2:1 (2:1). Nagyboldogasszony napján tartotta a két helyi csapat barátságos labdarugó mérkőzését az RTK csömöri úti pályáján. A tiszta be­vétel a rákosszentmihályi hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák jótékonycélját szolgálta. A mérkőzés mind­két csapat részére csak tréning volt, s igy a játék képe sem mutatta a régi RTK — RAFC izgalmas színvonalát. A RAFC szerezte meg a vezetést szép támadásai után alakult helyzetből, de nemsokára az RTK kiegyenlitette az eredményt, sőt a félidő végén a vezetést is meg­szerezte. A második félidőben a RAFC élénken ostro­molta az RTK kapuját, de a lövéseket nem kisérte szerencse. Pedig megváltozhatott volna az eredmény. A mezőny legjobb embere Schäffer Vili volt. Kitűntek még Kiss (RTK), Marton I. és Linier II. (RAFC). A biró jói vezette a mérkőzést, az RTK-bóI két, a RAFC- ból egy játékost állított ki sportszerűtlenségért, illetve durvaságért. RAFC HÍREK. Választmányi ülés. A RAFC választmánya augusztus 23- án, szombaton este 8 órakor fontos választmányi ülést tart. Az elnökség ezúton is kéri a választmányi tagokat, hogy az ülésen okvetlenül pontosan jelen­jenek meg. Kérelem! Alulírott azzal a kéréssel fordulok a RAFC elnökségi és választmányi tagjaihoz, hogy az aug. 23-ára összehívott választmányi ülésen, tekintve az ülés fontosságát, okvetlenül, pont 8 órakor jelenje­nek meg. Inkább korábban, mint későbben. Pender K. Farkas s. k. Tennisz. Veresegyházi SC és a RAFC klubközi tenniszmérkőzése a pénteki ünnepnapon a RAFC tennisz- pályáján nyert befejezést. A mérkőzést egy sajnálatos baleset következtében a Veresegyházi SC tenniszezői nyerték meg 6 : 5 arányban. Rirneg Emii, a RAFC kiváló játékosa oly szerencsétlenül esett el, hogy a jobb karján csontrepedést szenvedett s igy a mérkőzést folytatni nein tudta. — Rákosligeti UE—RAFC klub­közi revánsmérkőzés augusztus 24-én, vasárnap a RAFC teniszpályáján kerül lebonyolításra. A mérkőzés d. e. 10 órakor kezdődik. Futball. RAFC—Vérhalom. Vasárnap, augusztus 24- én játsza a RAFC futballcsapata az 1930/31. évi őszi évad első bajnoki mérkőzését a RAFC József fő­herceg-úti pályáján. Délután 5 órakor RAFC I.—Vér­halom I ; előtte d. u. 3 órakor RAFC ífj.—MTC ifj. bajnoki és d. u. 1 órakor RAFC II.—Vérhalom II. csa­patai mérkőznek. Atlétika. A FTC Springer vándordijas versenyét augusztus 23-án, szombaton délután fél 4 órakor az üllői-úti pályán tartják meg, melyen a RAFC részéről a következő atléták indulnak : Szabados Vilmos, levente 800 m. síkfutásban, Kun Gyula, levente 400 m. gát­futásban. — Az UTE országos ifjúsági versenye aug. 24-én, vasárnap) d. e. 9 órakor az UTE megyeri-uti stádionában lesz, amelyen a RAFC részéről a követ­kező leventék indulnak ; 3000 m. I. és 1000 m. II. oszt. síkfutásban Németh József; 1500 m. II. oszt. sík­futásban Kiss Lajos, Gergely Jenő és Tóth Lajos. vitéz Regős Ágoston sörkertje Ferenc József (piac) tér. Friss csapolásu DREHER sör. Közvetlenül uradalomból vásárolt kiváló fajborok. Tekepálya. elsőrendű cigányzene. Kadarka 1 pengő. Rizling 1 pengő 20 fillér. NŐI GYÁSZRUHA készítő vállalat Horváth és Halász Budapest, Váczi-utcza 26. Párisi-uícza sarok. jCekete kelmék, kész női * ruhák, felöltők, keztyük, gyászkülönlegességek stb. dús raktára. Gyászruhák kívánatra 4 óra alatt készíttetnek. Telefon 861. AGYAR CONFEKTiG ÖVÉK R. T. :::: Ezelőtt: Ü NGÁR UFÓT BUDAPEST, IV., KOSSUTH LAJ0S-UTCZA 2 m DIVATHÁZA ^ Bpest, Kossuth Lajos-u. 9. Külön női fehérnemű-osztály. Cxítíng Ármin és Fiai szőrme-, sziiesáru-raktára és megóvó intézete. BUDAPEST, DEÁK FERENC-U. 19. TELEFON: Automata 814—10. giiWPiWHBBlBBiMMSaiMKBWHMBH——I TU (IB ITO— Belvárosi kávéházi (volt Kígyó) tér Elsőrangú italok. Egész nap kitűnő meleg konyha. Külön termek. Figyelmes kiszolgálás. Rónai Miklós özv. Faska Béláné hatóságilag pcnlÁ/I és nRí ajkí)jtTIR7Aft (mosőnő vari ónő engedélyezett vSOiCU más llui uiAdíi!lfláíUl.l takarítónő stb. irodáját megnyitotta. RÁKOSSZENTMIHÁLY 3»n8íyrZU ILONA-UTCA 45. SZÁM ALATT. A Cinkota Hév. Budapest Kerepesi-uti állomáson levő CUKORKA ÁRUSÍTÁS tisztelettel ajánlja tisztán kezelt cukorka- és csokoládé különlegességeit. Rendkívül olcsó árak. Szives támogatást kér ROSNER HUGÓ Kivágott cipők viselésénél nélkülözhetetlen a KE A MON <■$ gummiharisnya és bokavédő, mert a boka duzzadását megakadályozza, a járást megkönnyíti, a lábaknak pedig karcsú formát ad és azt megőrzi. — Kapható a leg­előnyösebb árban Weszely István és Társa Utóda Nagy Károly Frigyes cégnél Budapest, IV. Apponyí-tér 1. sz. — Ugyanitt haskötők, sérv* kötők és művégtagok készítése. 3 ZSÜFFA ISTVÁN ÉS TÁRSAI angol gyapjúszövetek kereskedése BUDAPEST, IY., Yáczi-ntcza 25. Piarista-ntcza sarok. Állandó nagy raktár elsőrendű angol-, skót- és Irland szövetekben valamint selyem- és egyéb bélésárukban Levélpapírok, töltőtollak, kivitelben SZÉNÁSY BÉLA papiráruházában, Budapest, Fereneiek-tere 9. sz. alatt kaphatók

Next

/
Oldalképek
Tartalom