Rákos Vidéke, 1930 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1930-07-13 / 28. szám
XXX. évfolyam. Rákosszentmihály, ÍQ3Ö. vasárnap, Julius 13. 28. szánt. RÁKOS VIDÉKE TÁRSADALMI, közigazgatási és közgazdasági hetilap. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. TELEFON: Rákosszentmihály 31. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő : BALÁZSOV1CH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Postatakarékpénztári csekkszámla: 647. sz Ä régi Sxenim Vi. Fischev-nagyapé. Irta: Móricz Pál. Amikor Fischer Győző, Péter, Géza, a Kossuth Lajos-, akkor még Hatvani-utcai európás-hirü, orvosi nagy-műszerész Puszta-Szentmihályon hatalmas telek vásárlására, majd az akkori kor igényeihez mérten fényűző falusi úri-lak felépitésére rászánta magát, olyan boldog kor volt még, amelyre illett a magyar mesebeli meghatározás, hogy »még a kii is lágy volt!« Nagyobb baj tehát akkor sem történt volna, ha netalán valamelyik megbokrosodott ember kővel dobálta volna a másikat. Egyrészt, mint mondám, még a kő is lágy volt, de ha még kemény is lett volna, visszahallott volna a netáni durva, Ízléstelen, beteglelkü dobálódzóra. Nem került volna melléje üvöltő csordanép, mely még uszította és támogatta volna kártévő szándékaiban a boldogtalant. »Burzsuj« és »proli« csoportosulásokra akkor mégnem szakadt Szentmihály könnyebben összeszámlálható és ellenőrizhető népe. Hiszen, mint Nyiry Lajos kedves barátom, hajdani délceg honvéd önkéntes társam írja a szép Gödöllőről, a szentmihályi fiatalság a Rákosfalván nyaraló aranyifjusággal is fenntartotta az összhangot. Holdas nyári estéken a két jegenyefasor közötti öreg deszkahidhoz, a /fá&os-patak akkor még öblösebb medrü, bővebb vizű, kanyarulatához összejártak fürdőzni, barátkozni. Maga Szentmihály népe az egymást ösmerő, egymást szerető, egymást megsegíteni és megbecsülni tudó család volt. Szegényebb, mint a gazdag, sorsukhoz, anyagi helyzetükhöz mérten, igyekeztek beilleszkedni egy olyan életkeretbe, mely finom, szeretetteljes, őszinte volt. Node igaz, hogy gyűlölködéssel, alantas önzéssel nem is lehetett volna megteremteni a mai, sokunknak oly’ drága Szentmihályt. A türelem, a szeretet, a megértés és összetartás hozta létre ezt a — fogyatékosságai dacára — szép, értékes nagyközségi kialakulást. Ebben a jókedvtől, munkaerőtől, építkező ötletektől és céloktól duzzadó uj életkörben, az Európa- szerte ismert, még a tengereken túl Amerikában is becsült pesti mester, mondhatnám: a maga szakmájában tudós orvosi műszerész nagyiparosnak, Fischer Győző, Péter, Géza bátyánknak és az ő feledhetetlen feleségének, az ő bájos nevét méltán viselő Tuba Rózsa nagyasszonyunknak vonzó főszerep jutott. E világlátott, sokat utazott, délceg emberi pár, amidőn — a becsülettel és mesterileg végzett munka után — pihenőket tartani, a falusi élet egyszerű, egészséges örömeiben elmerülni Szentmihályra, az urias Ízléssel épült, urias Ízléssel és célszerűséggel berendezett otthonukba kijöttek, hosszabb, vagy rö- videbb időre lehorgonyoztak, mindjárt, mindig kedves barátkozóhelyet nyújtottak Szentmihály akkori vezető értelmiségének. Rácsos kapujok, ám a szegénység^ előtt is nyitva volt. Amikor a község fejlesztéséért, a szegénység megsegítéséért fordult szó, vagy nyílt ilyen, amolyan alkalom, a Fischer-pár az elsők között volt. Az ősmultu bajor mester család, az első nagy magyar orvosi műszerész üzem alapitójának kiváló leszármazó ja, illetőleg fia, a főúri gavallér megjelenésű Fischer Győző, akit kora legkiválóbb orvos professzorai és szakemberei barátokul fogadtak, kivételes mesterként elismertek, a maga emberszeretét, emberismeretét, külföldi utjain és tartózkodásai alkalmával szerzett tapasztalatait, sokoldalú tudásait kedves, ötletes, szellemes modorában a zsenge szentmihályi társaséletbe bevitte. Ennek izt, ragyogást, tartalmat, sokszor hasznos, célszerű irányításokat adott. És, ha áldozni kellett — a »kétszer ád, aki gyorsan ád« elvén — a felmerült szükségleteknél készségesen, huzódozás nélkül nyitotta meg tárcáját. A gyöngéd lelkű, hűséges, szelíd, hitves oldalán, akiből az idők múltával, a világháború utáni nehéz sors elkövetkeztével a visszavonuló, gondba merült drága »Róza mama« lett, boldog pihenőin ilyen napsütésben, mindenkitől szeretve, becsülve élt Fischer Győző. Egyebek mellett kiváltképpen a sport érdekelte a szép, egészséges úri emberpárt. Ma már kevesen tudják, — ez a hálátlan, durván önző kor szeret mindent lefoglalni a maga érdeméül, — hogy a mai oly’ virágzó, elismert rákosszentmihályi sportnak éppen Fischer-bátyánk volt egyik áldozatkész, gavalléros megalapozója és legmegértőbb első pártfogója. Az első szentmihályi sportzászló is a Fischer- pártól ered. Az aranyhimzetü dicsőséges selyemlobogónak az immáron a szentmihályi temetőben elpihent nemes Fischerné-Tuba Rózsa nagyasszonyunk volt a zászlóanyja. Ott, a mai Rákosi- és Rákóczi-úti hatalmas saroktelken épült Fischer-kuria tele pincéjével, tele kamrájával, terített asztalával valóságos mesebeli tündér otthon volt. Akkor még csodaszámba ment a viz- vezetéke! Száz esztendős hü, öreg cselédek, az atyától, nagyatyától örökölt vén házi-butorok mozgolódtak, tettek-vettek a rengeteg fával, virágos bokorral ékes Fiscber-portán... Egyik helyen a hatalmas nagy »bernáthegyi« házőrző dugta elő és helyezte térdedre fürkészőleg okos buksi fejét. Másik ösvényről WtT Lapunk mai száma 16 oldal
