Rákos Vidéke, 1930 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1930-05-04 / 18. szám

18 szán). RÁKOS VIDÉKE 5 oldal. parasztgazdába nagyon jóízű, nagyon jóbeszédü, ép alakítás volt. Ugyanő a záródarab rendezőjét ügye­sen és sok rutinnal és helye nk int sikerült komikum­mal játszotta. Három ügyes lányka is feltűnést kel­tett. Munkácsy Piroska szép énekhangja és értékes szavaló tehetsége zajos elismerést aratott. Műked­velő társadalmunk körében alighanem heves ver­sengés tárgya lesz hamarosan. Rózsa Ilonkát sízép megjelenése és jó beszéde értékes műkedvelővé avatja és figyelemreméltó jelenség a csinos Sipos Ilonka is. Ammann János egy jelenetezett dal elő­adásával tűnt fel és szerzett tapsokat. Igen mulatsá­gos kefekötő volt és sok komikumot és rutint árult el. Érdemes lesz rá is figyelni legközelebb. Mint be­jelentő szerzett megérdemelt tapsokat a kitűnő Gorszky János és az ügyes Árvay Alajos is, aki a zongorakiséretet is sikeresen látta el és együttes di­csérettel említjük fel a gárda többi tagját is, név­szerinti Juhos Györgyöt, Bán Istvánt, Ványi Kál­mánt, Thoma Józsefet stb., akik szintén derekasan megfeleltek feladatuknak. A műsor elején Pálfy Endre oktató, a levente önképzőkör elnöke, lelkes és tartalmas beszédben ismertette a legújabb műked­velő gárda vállalkozásának hazafias célját és kérte a közönség támogatását. Krédó-gyüiés. Most vasárnap, május 4-én dél­előtt fél 12 órakor a Kaszinó nagytermében lesz a Krédó egyesület május havi gyűlése. A gyűlés tárgya a Szent Imre jubileumi év ünnepségeibe bekapcsolódás és az ünnepségek előkészítésének tárgyalása. Mansz. Megírtuk, hogyarákosszentmihályiMansz mily szeretettel, mennyi gonddal készül a május 8-iki szezonzáró teára. Az elnöknő, hogy még bensőségesebbé, melegebbé tegye a hangulatot, műsort illesztett a tea­délután keretébe. A melegszívű, kedves, általánosan ked­velt dr. Ungárné Papp Katinka Ígérte meg szereplését, amelyre, mint minden szereplésére, hálás szívvel és nagy örömmel gondol lebilincselő művészetének minden élvezője. Ugyancsak kedves meglepetés erre az alka­lomra Nagy Pálnak, tavalyi színtársulatunk nemes, érces hangú baritonistájának szereplése, amelyet a Mansz erre az alkalomra biztositani tudott. A háziasszonyok erre a kivételesen szép alkalomra: Homor Gyuláné, Kerner Emilné és Kóta Ambrusné lesznek, akiknek, mint kez­deményezőknek az első Mansz tea alkalmával is ma­gyaros szivességük és vendéglátásuk a rászoruló sze­gényeknek fényes erkölcsi és anyagi sikert hozott. A május havi rendes gyűlés 5-én, hétfőn d. u. fél 5 órakor lesz a községháza 1. sz. termében. Az elnöknő, Krene- dits Sándorné a Mansz választmányi tagjait szeretettel kéri a pontos megjelenésre. Hymen. Fényes esküvő volt múlt vasárnap templomunkban. Kliment Juliskát, a kedves kongregációs leánykát vezette oltár elé Kovács Gyula máv. hivatalnok. A kongregánisták családi ünneppé avatták az esküvőt, igen szép énekkel kedveskedtek társuknak és sorfalat álltak a lakodalmas menet előtt, mely virágos autókon vonult el a templomból. — Gácsér Ibit, ki a rákos- szentmihályi társaságnak közkedvelt tagja volt és mint műkedvelő is emlékezetes sikereket aratott, most szombaton vezeti oltár elé Budapesten Almay György szfőv. fogalmazó. A polgári fiúiskola Szent Imre ünnepélye. Megírtuk, hogy a polgári fiúiskola Szent Imre ünnepsé­get rendez. Az ünnepség előkészületei serényen folynak. A színrekerülő darab címe: Nagyasszony. Az iskola komoly és szép feladatot akar elvégezni a darab előadásával. ad legtisztább birodalminémet Jltllltl Uftiaiaai kiejtéssel, könnyű, kipróbált módszer szerint Gaulinszky mérnökné Rákos­szentmihály Mária-utca 39b. szám. építési KÖLCSÖNT KÖLTSÉGMENTESEN SZERZÜNK! KEDVEZÖTIZETÉSI FELTÉTELEKET NVXMTUNK! OLCSÓ kartelen kívüli TÉGLA vezérképviselete: VITTEK TESTVÉREK fa- és építőanyag kereskedők CSŐMŐRI-UT 115. (Mária-utca sarok). bevásáruwor'rás Äa56 Jenő sclycmáruháza Budapest, IV, Párisi-u. 6. Tel.: Teréz 131-85. Crepe de chine Crepe de imp. Mousslin imp. Eredeti párisi újdonságok állandóan raktáron. Csudaszép, jó és olcsó. Yas és rézbutor, kerti bútorok, ÄCÄ féregmentesek. Laposra hajtható szőnyeg- és sodronyos vaságyakat^” proliászka-gyár VI. Gróf Zichy Jenő-utca 46. sz. Fiók Űllői-ut 9. sz STERN JÓZSEF R. T. UTÓDA BUDAPEST Ezelőtt: Most: IV., CALVIN-TÉR 1. IV., SZERVITA-TÉR 5. TELEFON: Aut. 846—78. Férfi és női szövetek, selymek, vászon- és mosóáruk legelőnyösebb és legjobb beszerzési forrása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom