Rákos Vidéke, 1930 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1930-03-23 / 12. szám

12 szám. RÁKOS VIDÉKÉ 5. oldal. József napja a polgári fiúiskolában. A polgári fiúiskola tanári kara és tanulóifjúsága az idén is lelkesen és impozánsan ünnepelte meg József napját Regős Józsefnek, az intézet szeretett és nagyrabecsült igazgatójának, a kiváló pedagógusnak és nemes, hivatott vezetőnek tiszteletére. Az iskola énekkara és önképzőköre házi ünnepélyt rendezett, amelynek mű­sora változatos és szép volt. Szeretettel köszöntötték e napon a kollégák és a tanulók Pinkert Józsefet, az iskola kitűnő tanárát is. A Hév. megváltása. A Hév.-Beszkárt ügyről az utóbbi hetekben csüggesztő hirek keringtek, ami egészen természetes jelenség, ha meggondoljuk, hogy sokmilliós tranzakció forog szóban. A dolog a maga utján halad előre és e hét közepén már enyhébb szelek fujdogáltak. E pillanatban, bár még újabb szakértő-bizottság kiküldését határozták el, 90 százalék a valószínűsége, hogy az átvétel megtörté­nik. A főváros vezetősége, egész tanácsa és a két fő párt mellette van, amivel csakugyan a közjó érde­kében cselekszik. Az átvétel érdekében állaHév-nek, érdekében a főváros és a környék közönségének, és érdekében magának a fővárosnak is, mely igy az egész forgalom urává lesz. Ezt tehát nem lehet elgáncsolni. Az ismeretes opciós határidőt — hir szerint — meghosszabbítják. Halálozások Csömör társadalmának kiváló tagja Laky Imre ny. rendőrfőparancsnok, hatvanöt éves korában váratlanul meghalt. Kitünően képzett ren- korában váratlanul meghalt. Kitünően képzett rend­őrlegénység oktatása körül elévülhetetlen érdemeket szerzett. Szakmunkákat is irt és egyébként is érté­kes irodalmi működést fejtett ki. A háború alatt, mint százados Przemyslben orosz fogságba került, hon­nan megszökött és hosszú küzdelmek után, Ázsián keresztül, a háború befejezése előtt érkezett haza. Élményeiről több könyvet irt, melyek széleskörű ér­deklődést keltettek. Igen szeretetreméltó ember, és hü barát volt, akit nagyon sokan szerettek és becsül­tek. Nyugalomba vonulása óta Csömörön élt, ahol lelkes buzgalommal teremtette meg a strandfürdőt. Váratlan halálának hire őszinte részvétet kelt. — Heinrich Péter, igen régi, törzsökös polgártársunkat fájdalmas csapás érte. Felesége szül. Sághy Antonia, kivel mindössze két esztendőt töltött nagyon boldog házasságban, hosszú, súlyos szenvedés után 57 éves korában elhunyt. Heinrich Péter fájdalmas özvegy­ségének megvigasztaló]át találta meg második hitve­sében és most ismét el kellett vesztenie élete hü pár­ját. A megboldogultat a róm. kath. egyház szertar­tása szerint szentelték be és a helybeli temetőben helyezték örök nyugalomra. Az általánosan ismert és becsült Heinrich Pétert és a szintén gyászbab|prult Domiter és Pálfv családot mindenfelől megnyilvá­nuló meleg részvét vigasztalja. Uj rendszerű szivattyús köt, kézi és motophajtásra. KAMMECKEfl ALAJOS lakatos, bádogos, légszesz és vízvezeték szerelő szabadal­mazott találmánya. ‘Rákosszentmihály, RÁROSI-ÜT 55. Legjobb, leggazdaságosabb, könnyüjáratu. Télen nyitott csappal fagymentes. A műhelyben bármikor megtekinthető. Javításokat pontosan és szakszerűen végzek. Feliilfizetések. Az Evang. nőegyesület február 15-i estélyén a következők fizettek felül: Bencze Rezső, Schmitt Rezső, Vörös Ferenc 10—10 P; Kabay János 6 P; Bauer Ottóné, özv. Dudás De- zsőné, Schuszter Andomé, Schuszter Gyuláné, G. K., Paulinyi Pálné, Nyerges Ferencné, Willigorszky Edéné, Lauer Gyula, Pálfi Jánosné, Demeter Mária, Nettling Katalin, Sebes Richárdné, Poór Gyuláné, Hettlinger Gusztávné, Csiszár Józsefné, Takács Jó­zsefné 5—5 P; N. N., Philipp Ferencné 4—4 P; Berger, György Lajos, Scholtz Kálmán, Sebestyén Mária 3—3 P; Kecskeméthy Vince, J. L., N. N., Jónás Dezső, Kurucz Gyuláné, Weber Jánosné, Kiss Ferencné, Lovassi Sándomé, Malovetz Ferencné, Komáromy Károlyné, Rádi Gizella, Matyus Béláné, Berger Péterné, Singer Márton és Fia, Ziegelbauer Józsefné, Weidlich Oszwaldné, N. N., Tamássy Jó­zsefné, Simon János, Simon Sámuel, Domiánné, özv. Eiben Mihályné, Eiben Erzsébet, Garay Jánosné. 2—2 P; dr. Piukovich József, Lindmayer, Földváry Györgyné, Oláhné, Szűcs Ferencné, vitéz Rákosfalvy Jánosné, Pfeiffer Jánosné, Sostovicsné; Ihringné, Dasnaky Gyula, Hruska Károlyné, Polák Károly, Bizáncz Frigyesné, Hutter Gyula, Meyer N.-né1, Hor­váth Gergely, Potzik Ilona, Körmöczy Laci, Kovács Györgyné, Dóczy Lajos, Lichner György, Kam- mecker Alajosné, Pálffyné, Huszár Tiborné, id. Kunsch Pálné, ifj. Kunsch Pálné, özv. Somogyi Sán- dorné, N. N., Schirgemé 1—1 P; Tamássy Jó­zsefné 80 fill.; N. Ni, Babies Ferencné, Klocser Mártonné, Körmöczy Jenőke, özv. Csuzik Józsefné, N. N., Hess Edéné, K. Antal, Rasely Samu, N. N. 50—50 fill.; Gaszler Rezső 20 fillér. Ezenkívül kö­szönetét mond a nőegylet mindama nemes szivü ada­kozónak, kik természetbeni adományukkal járultak a büffé gazdagításához. Köszönetét mond a meg­értő közönségnek, mely az egyesület nemescélú tö­rekvéseit minden alkalommal készséggel támogatja. A kaszinóbál f elüli izétől. A Rákosszent­mihályi Nagykaszinó bálján a következő felülfizeté- sek folytak be: Csabány A. János, dr. Piukovich József 10—10 P; dr. Réthey Ferenc 8 P; dr. Fekete Sándor, Krenedits Sándor, dr. Gvurányi Ernő, Ka­bay János 6—6 P; Fischer Győző, Balogh Mátyás, Irgang Kálmán, Pillér György, dr. Tóth Pál László, dr. Szakter Károly, Balázsovich Zoltán 5—5 P; Schwarczl József, Adámy Oszkár, Niederkirchner Antal 3—3 P; dr. Keresztes István, Szaitz József, Meisterics Ferenc, Kubik József 2—2 P; Kökény Péter, N. N. 1—1 P. Március 15-i ünnepélyek Rákosfalván. A rákosfalvai egyesületek múlt vasárnap d. e. a nagy- mise után, melyet Zádor József plébános tartott — az Álmos-téri hősök szobra előtt nagyszámú közönség részvételével március 15-ike emlékezetére ünnepélyt tartottak. A budapesti-gazdálkodók egyesületének* házizenekara nyitotta meg a Hymnusszal az ünne­pélyt, melyet a rákosfalvai »Visszhang« dalárda ér­zéssel előadott »Hiszekegy «-e követett. Francisczy Béla kerületi választmányi tag tartalmas es izzó- hatású ünnepi beszéd kíséretében helyezte el a Hősök szobrán a rákosfalvai egyesületek hatalmas koszo­rúját. Az ifjúság nevében Grosz Károly ifj. elnök1 beszélt szépen és lelkesen. Kása János Papváry Ele- mémé »Hitvallás«-át és Weisz Árpád Sajó Sándor »Magyarnak lenni« cimü költeményét szavalta el nagy hatás mellett. A »Visszhang« dalárda művészileg előadott »Hősök sírja« után a házizenekar Szózatával

Next

/
Oldalképek
Tartalom