Rákos Vidéke, 1929 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-24 / 47. szám
47. szám. RÁKOS VIDÉKE 9. oldal. magasabb kultúrájú városokét. Valóságos nemes verseny fejlődött ki Pestvármegyében a tanítóság között az utóbbi év alatt. Előttem fekszik Sashalom népművelő gondnokának nagy koncepciójú tervezete. Saját otthonukban keresi fel az egyesületeket, ott rendez nekik előadásokat. Iparosoknak, postásoknak, háztulajdonosoknak, tanoncifjuságnak, vallásos egyesületeknek külön-külön 10 előadást biztosit. Deszkás Gusztáv gondnok felhivását bizonyára megérti a tanítóság és oda tódul az előadásokhoz. Az előadások: irodalmi, történelmi, földrajzi, mezőgazdasági, egészségügyi, vallási, közgazdasági — s egyéb vonatkozásuak. Leventéink műsoros táncestélye. A sashalmi Levente csapat december 7-én a kotta-alapra műsoros táncestélyt rendez, fuvószenekarának közreműködésével a Schuszter-féle vendéglőben. Az előadás kezdete este 8 órakor. Évzáró gyakorlat. A sashalmi önkéntes tűzoltóság minden év végén értékes bemutató zárógyakorlatot tart, melyen a legénység és tisztikar együttesen mutatkozik be a polgárságnak. Ez idei zárógyakorlat november 24 én d. u. 2 órakor lesz, s azon Somogyi Jenő parancsnok közbenjárására bemutatásra kerül a füstelleni gázmaszk. Ezt a gázmaszkot nov. 17. Bankó Antal járási tüzfelügyelő nagy szakértőbizottság előtt be- mutattatta Kispesten, hol egy pincében kócot, rongyot, gumit, szurkot égettek s a tűzoltók a maszkkal sikeresen hatoltak be a füsttel telt helyiségbe. Ezt az izgató, veszedelmes gyakorlatot fogják Sashalmon megismételni. Érdeklődőket szívesen lát a parancsnokság. Fényes miisom kulturestély. A sashalmi izraelita hitközség a templomépitő alapra rendezendő gazdag müsoru kulturestélyt december 7-ről december 14-ére halasztotta. A 7-iki dátumot előzékenységből átengedték a leventéknek. A kulturestély a cinkotai Nagyitce-ven- déglő újonnan átalakított nagytermében lesz. Helyreigazítás. „Ünneprontók“ címen a múlt héten e helyen megjelent hírünkre vonatkozóan arról értesítik lapunkat, hogy Janovszky Pál sashalmi polgárt a Sashalmi önálló iparosok és kereskedők körének gyűlésén felszólalásában kizáróan az a szempont vezette, hogy a kifejezetten gazdasági eélu egyesületbe politikát ne vigyenek, mivel az egyesületnek különböző pártállásu és világnézetű tagjai vannak. Ezt az illetékes helyről nyert felvilágosítást megnyugvással bocsájtjuk a nyilvánosság elé. Megnyílt a második gyógyszertár. Hosszú vajúdás után végre megvalósult a Il-ik kerületi polgárság óhaja: megnyílt a második gyógyszertár. Az uj gyógyszertár tulajdonosa vitéz Hortobágyi József, kit az engedély elnyerésében vitézi tetteiért a Vitézi-szék támogatott. Az uj gyógyszertár a Horthy Miklós-utón a postával szemben van. A figyelmes Hév. Örömmel látjuk, hogy hosszú sürgetés után a Hév. a határuti megálló várótermének bérletét megszüntette s a várótermet berendezve és fütve az utazó közönség rendelkezésére bocsájtotta. P ALAIS ROYAL BUDAPEST IV. PETŐFI SÁNDOR-UTCZA 8. SZÁM. Diszmfi. kinaezüst, bőráru, valamint gyémántután* zatu ékszerek és gyöngyök legolcsóbb árban. Q-yó.ss5élc6SBerelc zx&g-y ■václa.sztéDz'foa.n. Olcsó árak! Heinemann Lajosné virágüzlete Rákosi-ut 41. Berkó-ház, az ált. fogy. szövetkezettet szemben. Készítek mindennemű menyasszonyi, koszorúslány és alkalmi csokrokat, vlr&gkosarat. Slrkoszorukat, sircsokrokat (élő, mű és preparált anyagbóí) elegáns finom összeállításban. Selyem, vászon és papírszalaggal vagy anélkül. Mindszenti koszorúk megrendelését előjegyzésbe veszem, városi áraknál olcsóbban. Figyelmes kiszolgálás. Egyesületeknek árengedmény. lv£©23.3ra.sszon.37,i kelengye gondnélküli beszerzésének lehetőségét biztosítja budapesti (belvárosi) régi specialista cég. Elsőrangú teljes menyasszonyi kelengye: nevezetesen gyönyörű fehérnemüek, ágynemüek és lendamaszt asztalnemüek és minden, ami egy kelengyéhez szükségeltetik kirakati készpénzárban előleg nélkül, kényelmes részlettörlesztésre vagy folyószámlán vásárolható. Voltaképen kelengyebiztositásnak nevezhető ez a szisztéma, azzal az előnyös különbséggel, hogy a dijak fizetése nem mindvégig előre történik, hanem mindig csak a szállítás után. Részletes költségvetésekkel szívesen szolgálunk. Postacím csupán: Budapest, Főposta, 272-es postafiók. Uj rendszer# szivattyús kút, kézi és motorhajtásra. KAMMECKEft ÄLÄJ08 lakatos, bádogos, légszesz és vízvezeték szerelő szabadalmazott találmánya. ‘Rákosszentmihály, RÁKOŐI-ÜT 55. Legjobb, leggazdaságosabb, könnyüjáratu. Télen nyitott csappal fagymentes. A műhelyben bármikor megtekinthető. Javításokat pontosan és szakszerűen végzek. MIELŐTT EPIT KERESSE KEL SZÉKELYtsVERMES ÉPÜLETFA- ÉS ÉPÍTŐ ANYAG TELEPÉT SASHALOM HORTHY MIKLÓS UT 61-65 (Azelőtt Kcrepisí-ut) ÉS KÉRJEN AJÁNLATOT AZ OSSZ ES ANYAGOKRA 33.