Rákos Vidéke, 1929 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-03 / 9. szám
XXIX. évfolyam. Rákosszentmihály, 1929. vasárnap, március 3. 9. szám. RÁKOS VIDÉKÉ TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI És KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. TELEFON: Rákosszentmihály 31. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám Ara 24 fillér. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Ne rontsuk el a dolgot! Kis dologról esik szó ezen a kiváltságos helyen, de akárki meglássa, hogy nem ok nélkül tolakodik ide. A habos kávé, meg a jóféle vegyes befőtt ugyanis nem megvetendő földi gyönyörűség, de ritkán szokott beválni vezelő cikk témájául. Már pedig most ippeg, hogy nem egyébről, hanem ezekről lészen szó, amely inyes nyalánkságok szívesen fogadott örömei lehetnek bármely jómódú polgári asszonynak, de tüstént erélyes, korholás az osztályrészük, mihelyt a hazafias becsület rontására törnek és kéretlen-hívatlan ott jelennek meg, ahol a jó ügy sikerét veszedelmeztetik . . . Egy-két hónappal ezelőtt Rákosszentmihály társadalma tudatára ébredt annak a dicstelen valóságnak, hogy a háborúban elesett hőseink dicső emlékezetét még mindig nem hirdeti méltó emlékmű és mozgalom indult meg, hogy ezt a hiányosságot mielőbb pótolhassuk. A súlyos gazdasági viszonyok közepette ez a túlterhelt és keserű gonddal élő közönség nem adhatta össze a szükségeltető tekintélyes összeget, hanem a helybeli Mansz ötletes és lelkes vezetősége azt ajánlotta, hogy folyamodjunk újból a már régebben szép sikerrel kipróbált módszerhez, az úgynevezett hólabda ozsonyákhoz, amely az egyének és családok számottevő megterhelése nélkül csudálatos eredményeket tud felmutatni A dolog csupán annyiból áll, hogy a hölgyek ozsonnára hívják meg a barátnéikat, ismerőseiket és semmi egyebet nem adnak nekik, csak egy csésze kávét vagy teát egy darab kaláccsal, viszont azonban minden résztvevő egy pengőt fizet a hősök emlékművére. A férfiak ugyanezt egy-egy fröccs felajánlásával végzik a maguk férfi társaságáoan. Minden meghívott négy, ezek három, ezek két és ezek végül egy-egy vendéget látnak el. A számtan titka, hogy ez a rendszer hatalmas összeget eredményez, anélkül, hogy a megállapított feltételek megtartása esetén bárkire számottevő teher háramlahék. A hősök emlékének hólabdája meg is indult és elég szépen haladt, azonban, mint arról több oldalról is panaszos levelekben értesítik lapunkat, — egy idó óta a lelkesedés megcsappant és a nagy apparátus kezd nyikorogni, a hólabda itt is, ott is elakad. A dolog nyitja igen furcsa: nem a hazafias lelkesedés apadt el, nem is a jószándék lankadt, — hanem közbetolakodott a haboskávé, a kompót, sőt — néha még a kappan- pecsenye is, mely kedves földi javak ezúttal az emberi, helyesebben asszonyi hiúság csatáraiként jelentkeztek, A hölgyek egy része elfelejtkezett a dolog lényegéről, meg akarta mutatni, hogy milyen kitűnő háziasszony és milyen úri, előkelő házat kormányoz, — a vendégeinek tehát a puritán ozsonya helyett traktákat tálalt fel. Ez azonban sokba került; a meglepett vendégek jórésze megriadt és kiugrott a sorból. Nem gurította tovább a hólabdát, mert nem vállalta sem a költségek, sem a versengés terhét. Hát tisztelt haboskávé, itt a pillanat, hogy megmondjuk önnek, hogy legyen szives és takarodjék el az! útból 1 Ki-ki tegye a maga körében, amit akar, nincs beleszólása senkinek, a hősök emléke azonban a nemzeti becsület ügye, ebben nincs helye vetélkedésnek, ebben egyenlőnek kell lenni mindnyájunknak, nincs szegény és nincs gazdag, itt csak a cél a fontos és azért egyenlő fegyverrel küzdjön mindenki. Ha pedig valakinek áldozatos kedve támad, ne habot veressen a kávéjára, hanem küldje a rászánt többletet a községháza pénztárába, a Mansz nemes ötletét pedig valósítsa meg a maga egyszerűségében, amely sikerének legfőbb biztosítéka. Ne akadjon meg a hólabda lavinája senkinél, annál se, akit megkísértettek az asszonyi hiúság ördögével, sőt annál inkább vezesse tovább a láncolatot a maga eredeti valóságában. Érdeme annál nagyobb és cselekedete annál eredményesebb lesz. Rácsos kapu, rácsos ablak. Irta: Móricz Pál. Ide-stova talán huszonöt-harminc esztendeje már annak, hogy egy drága, friss, üde magyar nóta végig muzsikált sokónk lelkén. „A rácsos kapu, rácsos ablak* édes nótánk volt ez a szokatlanul üde, őszinte, természetes kis magyar dal. Lélekbemarkoló versét Antal Iván, Antal Gábor néhai komáromi református püspöknek a fia irta. Mi sokan azt hittük, akik a daliás ifjú poéta Antal Ivánt még debreceni jogász korából ismertük, hogy a remek kis magyar dal muzsikája is tőle származik ... A legtöbben azonban — mint a sikerült „népdalainkról* szokás — nem voltak kiváncsiak sem a szöveg Írójára, sem a muzsika ezüst hurozásu szerzőjére . , . Csak dalolta, muzsikáltatta mindenki ezt az annyi édesérzést — a zöld rácsos ablaku fehér falusi házat, az eszményies ifjúkort, a nemes vágyódásokat — megelevenítő gyönyörű dalt. Sokónk valóságosan szerelmesei lettünk ennek a dalnak. Sem nappal, sem éjszaka be nem teltünk volna a dalolásával, a muzsikálásával. Az öreg Rácz Károly, a vén Magyary Imre, az akkoriban bontakozó fiatal Kiss Béla mind szívvel, lélekkel játszották, muzsikálták annak az örökre letűnt boldog fiatalságnak ezt a rózsavirág illataként finom, édes, tiszta nótáját ... Ott Debrecenben a mórstilusu nemes, öreg városi színházzal szemben — debreceni újságszerkesztő koromban felvetettem, erőszakolni kellett, hogy (később mégis) „Csokonai“-színháznak elnevezzék 1 —, mondom: a vén színházzal szemben emelkedik a büszke nevű, de annál barátságosabb Angol királynő fogadó . . . Ennek a „Bunda* nevezetű söntésében egykor a jogász és újságíró péta: Ady Endre is trónolt a sör és bor ivó népek között. Volt itt később minekünk is£dc beljebb már a fehér abroszos asztaloknál, az üvegfedeles kerti nagyteremben asztaltársaságunk... A szálloda-vendéglő akkori üzletvezetője, a 6-ik fekete dragonyos ezred volt
