Rákos Vidéke, 1929 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1929-02-24 / 8. szám

6 oldal. RÁKOS VIDÉKE 8. svim Az iparoskör közgyűlése. A Rákosszentmihály! önálló ipan^ok es keres-ktduk köre vasárnap tartotta rendes évi közgyűlését. Schin Endre szép és tortalmas elnöki meg­nyitójában ismertette a kör rruit évi működését, majd erélyes szavakkal ostorozta a tagok egy részének a körrel szemben tanúsított közömbösségét, melynek kiáltó bizonyí­téka, hogy még a közgyűlésen is alig jelent meg a 210 tag közül íO-60 Kéri, hogy a kör uj vezetőségét jobban támogassák, mert ha ez meg nem történik, úgy felesleges az egyesület fentartása, pusztán azért, hogy néhány buzgó tag és tevékeny ifjú a nemtörődömséggel szemben vívja harcát. Nagy Gyula titkár beszámolója is ezeket a bajokat pana­szolta és rámutatott, hogy a tagok 7')—80 százaléka még a csekély évi 4 pengő tagsági dijat sem fizeti meg. A pénztári jelentés jóváhagyása után megválasztották a kör uj tisztikaiát. Elnök ismét Schin Endre lett, aki azonban csak a tagok hosszas rábeszélésére vállalta el újból a tiszt­séget, főként azért, hogy a lelkes d*lkar szép terveit elő­mozdítsa és abban a reményben, hogy Mátyás András és Nadler József alemökök nehéz feladatában támogatni fogják. Kéri azonban a kör tagjait, hogy mindnyájan egyesült erővel és lelkes szeretettel karolják fel a kör ügyét. Most épen nagy fordulópontra jutottak, — úgy látszik, Isten segít­ségével igen rövid időn belül saját otthonukba költözhet­nek. A megfelelő épületet kiszemelték és a tárgyalások igen előrehaladott stádiumba jutottak. A közgyűlés a nép­szerű elnököt és vezetőtársait meleg ünneplésben részesí­tette. Adámy Oszkár számolt még be a kör kebelében működő temetkező egyesület helyzetéről, majd pedig a dalkar a Hymnusz eléneklésével fejezte be a gyűlést." A volt hatos honvédekhez! A volt m. kir. szabadkai 6. honvédgyalogezred Bajtársi zövetsege felkéri mindazokat a volt tisz eket, < Itiszteket és legénységi állományú egyéneket, akik a világháború alatt a 6 honvédgyalogezred vagy a 6 népfölkelő ezred kötelékében teljesítettek katonai szoigálaiot, szive>kedjenek pontos címüket levelezőlapon közölni Had/sity György ny. száza­dossal. (B idapest, I., Vár Szmház-utca 7.) A pontos címen s a mostani álláson kívül tüntessék föl a katonaságnál viselt rend­fokozatukat is. A postatisztviselők köszöneté. A postatisztviselök febr. 2-iM mulat agán ftlülfizettek: dr. Réthey Ferencné 10, Kerner Emil 1 P, Baiogh Mátyás 10, báró dr. Szalay Gábor 5, kozma­telki Csatth Béla 5, báró Gaffron Hermann 5, dr. Garai Lajos 5, dr. Eder Gyula 5, Walovetz Mihály 5, Lippe Ödön 5, Sidombi Anasztáz 5, Webel Jánosné 5 Lengyel Rezső 5, Solarcz Hugó tábornok 5. Döffel László 5 Krenedits •'ándor es neje 5, Schvarczl József 5 Beienkey Attiláné 5, Scholtz László 5, özv. Kcta Ambrusné 3, dr. Kirchner Ödön 3, dr. Voit Pál 3, K ss Ödön 3, Vargha István 3, sashalmi felső keresk. iskolaigazga ó 2, Szabó Oga 2, t'oos Gyula 2 N N. 1, N. N. 1, Rogary Mihály 1, Gaál Sándor 40 fillér, Buday György 5, Sz bó Dániel 5 P. A budapesti 70. sz. postahivatal személyzete: 37 P 50f, a buda­pesti 72. számú postahivatal személyzete 59 P. Az esiély büffé­Í ehez hozzájárul ak: Mojzsik Jánosné 4 tál sonkás zsemlye, [Y»h Ferencné 1 torta, Egyed Jánosné 1 torta, Fodor Rezsőné 1 torta, özv. Kóta Ambrusné 1 tál sonkás zsemlye és pogácsa, Rogáry Mihályné 1 torta, Gergely Andrásné 1 torta, Sebes Richárdné, Maiz Arthurné, Bauer Lászlóné és Gombás Árpádné különféle sü eményekkel. A btiffet, mind re dt-sen, kora estétől reggelig Kota Ambrusné látta el. Utólag megemlítjük még, h gy a műsoron fel nem tüntetett, a közönség által szívesen fogadott ötletes konferáns. Rákos Béla tiszt volt. A világpostával a höl­gyek első diját: Gaál Tusika és a második dijat Náday Lajosné nyerte el. Mindazoknak, akik úgy értékes adományaikkal, mint fáradhatatlan munkásságukkal és jelenlétükkel hozzájárultak ahhoz, hogy a mulatság erkölcsileg és anyagilag jól sikerüljön, ezúton is hálás köszönetét mond a rendezőség. A megnőtt kántor. A Krédó egyesület leg­utóbbi előadását a Nagykaszinóban végignézte egy k volt lakostársunk is, aki mar évekkel ezelőtt a fővárosba költözött. Meglátja a buzgó rendezőség élén hatalmas termetű kántorunkat, Pornói Jinost s megkérdi a néző­téri szomszédjától, hogy ki ez a jelvényes főrendező? — Pornói, a kántor, hang/ik a felelet. — Hát így megnőtt! kiált fel csudálkozva a vendée, aki ugyanis még a Pornói János testvér bátyját és elődjét, a kistermetű Pornói Rezsőt ismerte, mint kántorunkat. A „Magyar lányok“ estélye. A rákosszent« mihályi „Magyar lányok“ április ebejen, husvét másod* napján műkedvelő előadást rendeznek a Nagykaszinóban. Az előadást táncmulatság követi. A műsor ismét meg* lepetés lesz, médpedtg, hogy kellemes, azt a magyar lányoktól már megszoktuk. A leventék előadása. A „Gyurkovics fiuk* emléke­zetes sikerű eiöada&a, melyet, mint már röviden jelentetifik, — a rákosszentmiháiyi levente egyesület rendezett, — a legteljesebb elismerést érdemelte ki, mert a szép és kedves darabot méltó módon tolmácsolta. A leventék tehetséges és reményeket fakasztó gárdát neve'nek a színpadon is, erre az előadásra azonban megerősödést nyertek Buda* pestről, ahonnan a fiatal és tehetséges színészek egész gárdáját hívták ki, hogy az előadás kivételes sikerét bizto­sítsák. Az ötlet fényesen bevált. Két pompás művésznő palántát ismertünk meg; már is csaknem teljesen kész mind a kettő: bájos, friss, eleven és kecses Körmendi Kató, kinek zsebében már is a Városi színház szerződésé rej'ózik és a temperamentumos, ügyes, kedves Tamás Dód*. Kiváló volt mind a kettő. A fiatal vendégszinészek közűt Szánthó Pál, Schiller Ernó.Csadhó Pál és Füredi József volt szívesen láiott vendégünk. Különösen a Brenoczy ezredes személyesitöje elegáns, kedves színész, de ügyes és tehet­séges valamennyi. A helybeliek közül Csávobzky Teréz és a Gyurkovics leányok: Tomka Irén. Brattka Gizi, Szabó jjci, Székely Gizi, Szentocskó Erzsi, továbbá KachnHs Nándor, Szalai Gyula és Faller István tűntek ki. Külön ki kell ememi Berger Pétert, kiben a műkedvelők jeles erőt gyertek. Schwarcz István, Koós Károly, Unter András ki* tűnőén egészítette ki az együttest. Dénes Ervin kitűnő zon- gora kísérete és Kachnits Nándor szakavatott rendezése fene tökéletessé az est sikerét. A darab előtt Szabó Gyula levente segédoktató talpraesett, lendületes megnyitó beszéddel ara­tott meleg tapsokat. Azok voltak a vesztesek, akik otthon maradtak. Az iparosdalkar támogatói. A Rákosszent mihályi önálló iparosok és kereskedők dalkarát, a debreceni országos dalosversenyen részvétele érdekében eddig a következő adományokkal támogatta közönségünk: Molnár Gyula, Kerner Emil 10, Montag Izsó, Dóra Mihály 5, Ént Jenő, Untsch Márton, vitéz Tóbiás Janos, Tóbiás Ádám 2. Klier József, Szász Izidor, Golumann Ernő, Heicher Ottó, Czinker István, Zsamdek Antal éa Lonin Tódor 1 pengőt. RAFC hírek. A RAFC futballszakosztálya február 20-án tartotta jelölő ülését, melynek alapján az egyes tisztségekre a következő tagokat ajánlottak: Szakosz'ályelnök: Sztanek Lajos. Választmányi rét des tagok: Varga László, Czeh Lajos. Választ­mányi póttag: Vidor bandor. Intéző: Horváth Pál, h. Mentes Ferenc. Csapatkapitány: Kompis Géza, helyettes Márton János. A szakosztály működését f ho 24-en, délután 3 orator kezdi meg, amikor is József föherceg-uti pályáján tréning mérkőzést fog tartani. A tréningeket Kompis Géza csapatkapitány fogja vezetni. Rákosszentmihály Iparosai. (Folytatás) Kőművesek: Andriska Pál, Jenő és I. névt. s., Böhm Ferenc Auiia-u., Dollák László Arany János-u. 7, Fodor Gáspár Aulich-u.. Fülöp Antal Lajos-u. 47, Glatz Lajos Rákosi ut 43, Hiedl Ferenc Rá*osi-ut 52, Hiller István Palya ut, Juhász József Matiid-u. 6, Képesek József Rákosi­ul és Kossuth., Kremsner Ferenc B zalom- u. 4, Lackó Sándor Béla-u., Lantos András épitó m. Lajos-u. 77, Lendvai Béla, Lendvdi Kálmán Hona-U- 19, ifj. Major Gyula Sashalom, Kassai-u, Makádi István Nap-u. 57, Mészáros Adam János-u 4. Mészáros József Ján^s és Csömöri S., Mikusi Sándor Béla u. 50, Mikecs Imre VT, Névtelen-u ,~ Németh András, Novák Dezső Ida-u. 35, Papp Gvörgy Endre-u. 11, Payer Willibald és ácsm. Rákosi ut 37, Poros István építőm. Rákosi-ut 74, Róden Miklós Csömör»-ut II, Sebők István Imre és Diófa 8., Szabó József építőm.. Miklós-u 4, Szabó János Cinkotai h. 18, Steinhébel István Margit-utca lő. (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom