Rákos Vidéke, 1929 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1929-11-24 / 47. szám

47 szám. HAKOS VIDÉKÉ 3. oldal. kaszinóban folytatják az ünnepélyt, amelyen jeles szónokok mellett, a kongreganisták is kiváló számok­kal szerepelnek. Kiemelkedik köztük Blaskó Mária aktuális szinmüve, amelyben csaknem a teljes kongre­gáció fellép. A teljes és részletes műsoron most dol­gozik a rendezőség. Liliom est. A »Magyar lányok egyesülete« far­sangi báljának cime ez, mely minden farsangunk kedvenc estélye. Már most folynak az előkészületek a január 4-ére kitűzött estély sikerének biztosítására. A január 4-1 estélyt még az eddiginél is fényesebbre tervezik. A meghívókat december közepén küldik szét. A Jézus Szive Társulat gyűlése. A Jézus Szive Társulat gyűlése most vasárnap, 24-én d. u. fél 4 órakor lesz a polgári leányiskolában. Magyar lányok teaestje.Nov. 17-én, vasárnap, kitűnő hangulatban zajlott le a magyar lányok első teaestje, a kaszinó éttermében. Ötven személyre terí­tettek, nem is maradt üresen egy hely sem. A meg­jelentek nem győzték dicsérni a lányok készítmé­nyeit, a kitűnő szendvicseket, süteményeket s a sok egyéb harapnivalót. A jól sikerült teaestélyen felbuz­dulva, az egyesület december 15-én este 7 órakor ugyancsak a kaszinó éttermében tartja legközelebbi teaestélyét. Az ev. nőegyesület hangversenye. Az Evang. nőegyesület nagyszabású hangversenyt tart dec. i-én a rákosszentmihályi kaszinó nagytermében d. u. fél 5 órakor, melynek egész jövedelmét a szegény gyer­mekek karácsonyi felruházására forditja. A hangver­seny rendezését Mikus-Csák István zeneszerző vál­lalta; műsora a következő: Rossini: Ária a Sevillai borbély cimü operából, Mikus-Csák: , Valamerre messze, előadja Dán Norbert hangverseny-énekes. Mikus-Csák: Andante a hegedüszonátából, Sarasaié: Romanza andalusa, Kopylow: Pétervári emlék, Sara­saié: Zigeunerweisen, előadja Sándy Tamás hege­dűművész. — Rossini: Rosina áriája, Lavotta: Rég volt..., Hubay: Rózsabokor..., Mikus-Csák: János gazda, előadja M. Nedelkovics Anna hangve rseny- énekesnő. — Rubinstein: Melodie, Bayer: Dobverő­tánc, előadja Krutsay Erzsi táncmüvésznő. — Kiszely Gyula: A hold, Erőss Béla: Csak egy kicsit, Budai D.: Szeretek egy szép lányt, előadja Dán Norbert hangverseny énekes. — Hymnusz: Közének. A zon­gora kíséretet Mikus-Csák István zeneszerző látja el. Belépőjegyek ára 1.50 és 1 P. A szép és nívós hang­verseny megérdemli a nagyközönség pártfogását, mert csekély pénzért igazán művészi élvezetet nyújt, azonkívül minden jegymegváltó hozzájárul, hogy a közeledő szeretet-ünnepén mentői több elhagyatott szegény gyermek meleg ruhát kaphasson. Az Evang. nőegyesület vezetősége szeretettel kéri tagjait, hogy nov. 25-én, hétfőn d. u. 5 órakor a községháza 6 számú szobájában tartandó gyűlésen okvetlen meg­jelenni szíveskedjenek. A várossá alakulás. A várossá alakulás ügyében döntő lépések történtek a héten. Az előké­szítő bizottság kérelmére a belügyminiszter még ta­valy nyáron intézkedést tett, de az ügy Agorásztó alispánnál megakadt és csak most jutott tőle tovább. A belügyminiszter azt az utasítást adta, hogy a kérelmezők mutassák ki, hogy az adófizetők többsége a várossá alakulást óhajtja, mert ezt a bizonyítékot a hatóság hivatalból pótolni nem hajlandó. Az alispán megfelelő eljárásra utasította Rákosszentmihály, Sas­halom és Cinkota elöljáróságát. A három érdekelt község már a legközelebbi napokban végrehajtja a szavaztatási, és ezzel most már véglegesen és hivata­los formában is megindul várossá alakulásunk folya­mata. Mint beavatott forrásból értesülünk Preszly Elemér dr. főispán, aki három hónapi betegeskedés után csak néhány nappal ezelőtt foglalta el újból hivatalát, — maga vette kezébe ügyünket és a vá­rossá alakulást igen rövid idő alatt életre akarjá kelteni. Pest vármegye leendő alispánja, Erdélyi Ló­ránt dr. főjegyző szintén lelkes pártfogója a tervnek, és annak megvalósítását a saját hatáskörében is elő­segíti. A héten igen fontos tárgyalások és megbeszé­lések folytak az uj város ügyében és örvendetes mó­don a legjobb eredménnyel végződtek, úgy, hogy az uj alakulatban minden fél érdekei megfelelő kielégí­tést nyernek és a várossá alakulás elől sikeresen el­hárították mindazokat a nehézségeket és akadályo­kat, amelyek eddig még az egyetértő megegyezést gátolták, s igy az életbevágó terv további sorsa elé a legszebb reményekkel tekinthetünk. Gyulay Sándor képviselő. Gyulay Sándort, Pesthidegkut népszerű főjegyzőjét a nemrég lezajlott megyebizottsági tagválasztások alkalmából ismertük és szerettük meg, amikor is a rákosszentmihályi ke­rület egyik nemzeti párti bizottsági tagságát nagy többséggel elnyerte. Most, hogy megismertük, annál őszintébb örömmel fogadjuk a hirt, hogy a héten a pilisvörösvári kerületben, csaknem háromszoros több­séggel megválasztották országgyűlési képviselővé. Az uj képviselő, aki harmincöt évet töltött a községi közigazgatás szolgálatában, az egységes párt tagja. Rákosszentmihály virilistái. Az 1930. évi viii- lisek névjegyzékébe mint rendes tagokat, a követke­zőket vették fel: 1. Lippe Ödön, 2. özv. Dittrich Nándomé, 3. Zirmann Jánosné, 4. Hausvater Se­bestyén, 5. Löffler Pálné, 6. Papp Ernő, 7. Hornyok Gyula, 8. Hauser Gyuláné, 9. Mühlbacher Márton, 10. Grőger Ottilia, 11. Koncz István, 12. Payer Sándor, 13. Szandovics Jakab, 14. Konstantin An- talné, 15. Lipovitz Zsigmond. Póttagok: 1. Ént Zsig- mond, 2. Bartos Györgyné, 3. Diósi Nándor. Mátay Antal plébános 22000 pengője. Hannauer A. István váci megyés püspök legutóbb a Rákos- mentén két uj plébániát szervezett, az árpádföldit és a mátyásföldit. A mátyásföldi plébánia vezetésével Mátyay Antal menekült lelkészt bízta meg. Mátay Antal most rendezkedett be uj otthonában. Régi plébániáján 25 év alatt 22.000 pengőt takarított meg. November 15-én d. e. 11 órakor ezt a keserve­sen megtakarított tőkéjét akarta bevinni Budapest egyik bankjába, hogy ennek kamata biztosítsa a gyenge javadalmu mátyásföldi plébánián megélheté­sét. Midőn kiment a villamoshoz a pénztárnok értesí­tette, hogy még félórát kell várnia. Erre visszament közeli lakására. Mikor a következő villamoshoz ki­ment, a pénzt tartalmazó kis útitáskát otthon feledte, s a villamosról ismét haza kellett mennie a pénzért. Mikor kiért az állomásra, már jött villamos, nagy sietséggel váltott tehát jegyet s felugrott a már majdnem induló villamosra, hol elhelyezkedett, majd pedig kis idő múlva helyet cserélt. Mikor a budapesti végállomáson leszállt, a Baross szobornál vette észre, hogy a pénzt tartalmazó kis útitáskája hiányzik. Kétségbeesve rohant vissza a végállomásra, hol ugyanakkor a vele szemben ülő hölgy utitársa ott fe­lejtett esőemyőjét kereste, melyet a villamosban meg is találtak, de a 22.000 pengőt tartalmazó kézi­táskának nyoma veszett. Jelentést tett a mátyásföldi rendőrkapitányságon, hol minden detektívet mozgó-

Next

/
Oldalképek
Tartalom