Rákos Vidéke, 1929 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-17 / 46. szám
46 szám. RÁKOS VIDRKB 5. oldal. A Jézus Szive társulat gyűlése 24-én lesz. A Jézus Szive társulat november 17-ére tervezett gyűlése a polgári leányiskolában, az iskola előadása miatt halasztást szenved. A gyűlést ezért a rákövetkező vasárnap 24-én d. u. fél 4 órakor fogják megtartani. Főjegyzőnk kitüntetése. Ritka kitüntetésben részesült Krenedits Sándor, Rákosszentmihály főjegyzője. A jegyzők országos árvaház egyesülete szerdán tartott közgyűlésén alelnökévé választotta meg. A magyar jegyzők országos testületében érte főjegyzőnket ez a megbecsülő kitüntetés, amely fokmérője annak az elismerésnek, mellyel működését a magyar jegyzők testületé kiséri és annak a szeretetnek, amellyel főjegyzőnket kartársai körülveszik. Tesz. díszjelvény Bitskey Gyulának. A szerdai országos jegyzögyülés aikalmával nyújtotta át Szontágh Tamás a Tesz. díszjelvényét Bitskey Gyulának, Csömör nyugalmazott főjegyzőjének. A Tesz. szép kitüntetése a kitűnő főjegyző hazafias és kulturális érdemeit jutalmazta. Muzsik Zoltán alezredes. Muzsik Zoltánt, volt közbecsülésben álló lakostársunkat a magyar honvédség kebelében alezredessé léptették elő. A kitűnő katona örömében igaz szívvel osztozik lakosságunk. Mansz. gyűlés. A Mansz. tisztújító gyűlését dec. hó 2-án tartja a községháza 1. sz. termében. „András-bál“. November 30-án rendezi König Endre tánctanár az évad első nagy bálját a Kaszinó nagytermében. Szerpentin, konfetti, hólabda, különféle mókák, valamint az öttagú dzsessz bend, amely a tánchoz szolgáltatja a zenét, biztosítja a bál sikerét és a jó hangulatot, amely reggelig fogja a táncoló fiatalságot együtt tartani. Kezdete este 9 órakor. Uj tanítónő. A kultuszminiszter Bánfi Edéné sz. Weimer Emma áll. tanítónőt a Csömöri-úti áll. elemi iskolához áthelyezte. Hymen. Prazsenka Gizellát, Prazsenka Árpád, régi, közismert lakostársunk kedves leányát eljegyezte Beitzer Győző budapesti banktisztviselő. A polg. leányiskola előadása. A rákosszent- mihályi polgári leányiskola növendékeinek előadása most vasárnap, november 17-én lesz a Nagykaszinó- ban. Nem kell elmulasztani. A sashalmi kereskedelmi iskola. A múlt héten ismertettük a Mátyásföldre költöztetett sashalmi fiu- kereskedelmi iskola ügyében keletkezett bonyodalmakat. Azóta az történt, hogy az iskola ügyeinek rendezésére Révész Béla dr. t. főszolgabírót küldte ki a vármegye hatósági biztosul, aki a hét folyamán tart tárgyalást a hadban álló érdekeltekkel és arra törekszik, hogy — ha lehetséges — az ellentétek eloszlatásával az intézet zavartalan működését egyelőre lehetővé tegye Takarékossági nap. Bruck Sándor dr., a Pest- környéki bank elnökigazgatója tanulságos előadást tartott pénteken délután a rákosszentmihályi tanulóifjúság részére a takarékossági nappal kapcsolatban és a tőkegyűjtésre lelkesítette hallgatóságát. Szomorú gazdasági helyzetünkben külföldről hiába várunk segítséget, csak a magunk erejéből javíthatunk sorsunkon takarékossággal, tőkegyűjtéssel, amit akármilyen kis mértékben is meg kell kezdeni. Buzdításul takarékbetéti könyveket osztott szét a jobb tanulók között, akik a betéthez csak bizonyos idő múlva nyúlhatnak, amikorra valami célt tűztek maguk elé. Ez a rendszer Mátyásföldön is kitünően bevált és szép eredményeket hozott. Bruck dr. előadása igen nagy hatást tett és intézetének adományait nagy örömmel fogadták a derék növendékek. CSONGOR nyelvtanár Rákosszentmihály, Árpád-utca lO, tanít: Angol Francia Német OlaSZ világnyelveket. Előkészít az összes középiskolai magánvizsgára, ÉRETTSÉGIRE. KORREPETÁLÁS. Mérsékelt tandíj I Magyar és német gyorsírás tanitás legmagasabb fokig! fi kristój-téri Szénásy gyula cég t. vevőközönségének címzett ajánlat a volt Xunz-áruház ügyében. A Kunz-cég sajnálatos összeroppanása következtében abba a helyzetbe sodródtam, hogy a cégnek a Szervita-tér 4. számú házamban birt üzlethelyiségének házbértartozása fejében — akarva, nem akarva — a cég meglévő áruraktárát kénytelen vagyok átvenni Elhatároztam tehát az áruraktárt a követelésem erejéig pénzzé tenni. De miután a magam személyében a más kárából hasznot huzni nem akarok, úgy gondoltam, hogy ezzel a pénzművelettel járó előnyökben hűséges vevőközönségemet fogom részeltetni. Az előnyök: egyrészt, hogy az árukat még a Kunz-cég által kalkulált rendes eladási áraknak épen a felén, tehát 50°/0-kal olcsóbban, — másrészt, hogy a szóbanforgó nagymultu. patinás cég szoliditását jellemző, reálisan jó portékáját ajánlom fel a vásárlóközönségnek. A készlet: vászon, sifón, asztalnemű, fehérnemű, pyjama- és frotté-kelmék, paplanok, takarók, stb. Ehhez jön még több tétel kedvező áron hozzávásárolt vászon- és fehérnemüáru. Ezt is, mert olcsón vettem, olcsón adhatom. Az árusítást ugyancsak a Kunz-cég Szervita-tér 4. számú helyiségében e hó 11-én, hétfőn kezdem meg és kifejezetten csak 8—10 napig fog tartani, addig, amig követelésemet fedeztem. A kiszolgálást a t. vevőim által megszokott, ismert személyzetem látja el. Csak magánvevőknek! A helyiség december 1 - tői kiadó. SZÉNÁSY GYULA IV., Kristóf-tér A.