Rákos Vidéke, 1929 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1929-02-10 / 6. szám

4 oldal. RÁKOS VIDEKB 6 R7ám. Farkasfalvi Bertalan ériékes uj tag lesz megfelelő szerepkörben. Gondos, értelmes játékával hatott. Ghéczy Juliska, Molnár Jolán es Molnár Irén mostohább szerepben ••övetett el mindent a sikerért. Szénás László tehetségének szűk köntös volt a kis szerep, azonban mint kiválóan gondos ügyelő is nagy s/olgála- toi tett az előadás ügyének. Kedvesen tűnt fel a tehetséges Molnos Sándor két kitűnően játszott epizód szerepben, nem­különben a mulatságos Szanyi János és az ügyes, törekvő Szabó AtiHa Minohár i an méltó feladatra érdemesek a jövőben. — A maszkok, mint mindig Keitessy Bda remeklései. A műkedvelő csapat uj 6Ugót avatott Csalit gáryi tardi személyében, aki oly^n kitünően teti eleget nehéz feladatának, h< gy egyhangú lel­ke edéssel választotok meg örökös súgónak. Az előadás végén a szereplők kedves meglepetésképen babérkoszorúval ajándékozták meg a darab ford.tóját, Balázsovjch Zoltánt, akit a közönség is maga elé idézett tap aival. A darab előtt és a szü­netek között a Krédó-zenekar Manek Antal pompás vezetése alatt élvezetes zeneszámokkal mulaitatta a közönségét, mely a után cigányzene mellett re gélig tá colt. Még a hajnali órák­ban is zsúfolva volt a terem, a záró csárdást pedig háromnegyed óráig járták. A „Bolond ötlet előadását vasárnap megismételték, még pedig ismét szinültig meg’elt terem előtt. A hatás, a jókedv ugyanolyan egetverő volt, mint az el ő előadáson. A katholikus bálon felülit/ettek: B^lázsovich Zoltán, Kerner Emil 1U—10 P, Szirotnyi Károly, 8 P, Horvath Vali, Koszterszitz Emma, Hófer István 4 4 P, Pillér György, dr. Fekete Pál 3 3 P, N. N., Schreker Edéné 2-2 P Jankovicsné, Szilágyi Adrien, Hegyi Palné, Román Béla 1-1 P-t. Alit vesztettünk Trianonban. Az iskoiánki- vüli népművelés 1« gkózelebbi előadása február 10 én d. u. fel 5 órakor lesz a ref. kulurház k'S termében. Az előadás ez alkalomnál trianoni veszteségeinkről és az elszakítod magyarság kulturális küzdelmeiről fog szólani. A Vörös kereszt egyesület közgyűlése. A rákos- 8zentmihaiyi Vörös kereszt egyesület íebruár 16 án, jövő szombaton tartja rendes évi közgyűlését a Nagykaszinóban. Az elnökség kéri a tagokat, hogy lehetőén teljes számban jelenjenek meg. Március 15-iki ünnepély. A rákosszentmi- hályi önkéntes tűzoltó testület, a levente egyesülettel kaiöltve nagyszabású március 15-iki ünnepélyt rendez a Nagykaszinóban. Az előkészületek már most meg­kezdődtek. Tűzoltó bál. Vérző szivvel írjuk le a szomorú igaz­ságot: ónkemes tü/oltóink bálja iránt ezúttal közönségünk érzéketlen maradt. Igaz ugyan, hogy rossz volt a pénteki terminus, igaz, hogy rengeteg a mulatság és kevés a pénz, de azéM tűzoltóink még sem érdemelték meg ezt a mostoha sorsot. Ez az önfeláldozó testület nagy tehertől menti meg a községet: a hivatásos tűzoltóság fentartásának súlyos költségétől, az ő önzetlenségük tehát megköveteli, hogy minden vállalkozását felkaroljak. A legfurcsább sors az, mikor a tűzoltóság leég. Ezúttal — fájdalom - megtörtént és nincs mit dicsekednünk vele. N^m kétséges azonban, a legközelebbi alkalommal kiköszörüli a csorbát közön­ségünk és kárpótolja a testületet, amely ezúttal is megtette a magáét. A meglepetés sem maradt el: bemutatkozóit az uj tűzoltó fúvós zenekar, mely még sok sikert fog érni, amikor m^jd a közönség nem marad eh A bálon a követ­kező feiülftzetések folytak be: Kecskeméthy Vince 150, Kabay János 5, Dr. Wargha Gyula P50, Kertesy Aladár 5, Turieih Lsjos 2, Kertesy Náci 5, id. Szabó József 10, Országh József 5 pengőt. Morst szombaton! Most szombaton, február 9*én este 9 órakor kezdődik a Jókai kör nagyszerű műsoros táncestelye a Nagy kaszinóban. A műsor 12 pon*ból áll, köztük: „Varga Abrisné“ és .Pardon“ színdarabok. Elsőrangú cigányzenekar. Tánc reggelig. Az iparoskör estélye. A rákosszentmihályi önálló iparosok és kereskedők köre vasárnap este, pont 8 Órakor a kaszinó helyiségeiben nagy műsoros tánc- • estélyt rendez, amelyen a dalkar többek között előadja az „Esik eső, esik“ kezdetű magyar népdalt, amely a debreceni dalosversenyen az összkar-versenyszá na M »hariicsek Karoly karnagy vezetésevei. A közönség pártfogás át kéri a rendezőség. A H. É. T. fióktelep: Aagy raktár. »’onto* ki«zolgálá«. legolcsóbb az ÁRPÁD ANNATELEPI HOMOKBÁNYA és ÉPÍTŐ RT. fi< ktelepén. Cinkotai nagyitce (Hév állomás.) Postán való megrendeléseket azonnal teljesítünk. Malmos József Ráma-ui Budapasti Központi íita anos Ttje a:non r.-t Rákosszentmihály 86 sz. fióuJa József-utca 31 Teljes tej, paszter/ált tej, habtejszin, tejföl, gyermek tej yughurt, i-a teavaj, gyógvlejek házhoz szállítva. Kereskedőknek vis/ont eladásra nagyban S'áHiiunk. adóvallomáwát, tár- /mlllllalt?* sas elszámolását gondosan elkészíti nagy gyakorlattal bíró szakember. Szives megkeresést „Főkönyvelő“ jeligére Dénes József papirkere^kedesébe Rákosszentmihály. PINTÉ'R GYULA Vasúti vendéglő a Xispipához. Kitűnő ételek. — Elsőrangú fajborok. — A legelőzé- kenyebb szakszerű kiszo gálás a Körvasúinál: Csömöri-ut 1. Társaságoknak külön terem. — Dreher Szent János sör Szives pártfogást kér ifj Ro'/maiiitb Tános vendéglős. JLelikahaiok, hundák, e&téjyi és délutáni ruhák, pongyolák legolcsóbb bevásárlási forrása a REICH HENRIK cég Budapest, IV,, Egyetem-utca 9. áronuuiréi kitűnő jó teveipapir diseret o«n- HldílfflICdl tékkal. Kapható: SZÉNÁSY BÉLA papiráruházáhan Budapest, Ferencziek-tere 9. Kivágott cipők viselésénél nélkülözhetetlen a S4EA ItlOM gummiharisnya és bokavédő, mert a boka duzzadását megakadálvozza, • járást megkönnyíti, a labaknak p^dig karcsú formát ad és azt megőrzi. — Kapható a leg- előnyö ebb árban Weszeiy István és Társa Utóda iVagy aaroly Frigyes cégnél Budapest, IV. Apponyi-tér 1. sz. — Ugyanitt haskötők, sérv kOíök és mii égtagok készítésé. t ötelun ieictou |j2—12 NAGr IMRE Budapest. IV., Fővam-tér 5. (a fcőipontl vásárcsarnok áteüonében.) A Czigány János czegnek évek óta kizárólagos tulajdonosa Modern kertészeti telepem: II., 64. LaUITTIK Ti V a l> Alt-tele BELVÁROSI kölcsönkönyvtái* Budapest IV. kér., V&czi-utcsa 19 szám. flaevar — n£met — frnncr.la — anvol mflvpfe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom