Rákos Vidéke, 1929 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-29 / 39. szám
39. szám. RÁKOS VIDÉKÉ 3. oldal. tehát — ami azt hiszem nem is meglepő — a jó szappantól azt várják, széppé tegye őket. Ezt a megállapitást szuggesztiv formába öltöztették. Sei schön durch Elida Idealseife! így: Sei schön, légy szép! Milyen kár, hogy a magyar feliratot nem lehetett igy visszaadni. A magyar felirat sokkal szintelemebbül igy szól: Elida Ideálszappan széppé varázsol. Pedig a szuggesztió — mint a reklámlélektan megállapítja — a reklámnak egyik leghatásosabb eszköze. Azért állit a kereskedő, sokszor valamit oly meggyőződéssel, amit csak el szeretne érni. Természetesen azért nem szabad hazudnia. Pld. a vendéglős, nem azt fogja Írni hirdetésében, hogy szeretné, ha vendéglője, az előkelő társaság találkozó- helyévé lenne, hanem azt állítja: az előkelő társaság találkozó helye. Nem mondja a droguista, hogy szap- pana puhitólag fog hatni az arcbőrre és ez a hölgyek szépségének fokozását fogja előidézni, hanem azt mondja: Légy szép, — vagy legalább — széppé tesz. Ha már a módszereket nem is tudom tárgyalni, bemutatok néhány eredményt. Pld. számos kísérlettel megállapították, hogy figyelem keltés szempontjából a kirakatnak legértékesebb része lent van a középen. A járó-kelők tekintete húszszor többször vetődik oda, mint a kirakat felső sarkaiba és majdnem három annyiszor, mint a kirakat középpontjába. Megállapították azt is, hogy az árjelzéssel ellátott kirakatok előtt átlag 6oo/o-kal több ember áll meg, és 86%-kai több ember vásárol az ilyen kirakatu üzletekben, mint az olyanokban, amelyek nein jelzik áraikat. Megvizsgálták azt is, mi eredményesebb és igy gazdaságosabb. Ha valaki egyetlen egyszer tesz közzé egy egész oldalas hirdetést, vagy ha kétszer közöltét egy fél oldalnyi, illetőleg négyszer egy negyed oldalnyi vagy 8-szor egy nyolcad oldalnyi hirdetést. Eredmény: a négyszer ismétlődő egy negyed oldalas hirdetésnek van a legnagyobb figyelemkeltő ereje pld. másfélszer nagyobb, mint az egyszer megjelenő egy egész oldalas hirdetésnek. Ha azonban a hirdetések nagyobb időközökben jelennek meg, akkor már nem a negyed oldalas hirdetés a leghatásosabb. Egy négy hónap alatt egyszer megjelenő egész oldalas hirdetés húsz %-kal hatásosabb, mint az ugyanabban az időben kétszer megjelenő fél oldalas hirdetés, 27%-kal hatásosabb, mint a négyszer megjelenő egy negyed' oldalas 'hirdetés. Most nézzük a hirdetések helyét. Legalkalmasabbak a hirdetésekre az újság páratlan oldalai, főként az első és utolsó oldal. Legkönnyebben veszi észre az olvasó a páratlan oldalok alsó részének közepén elhelyezett hirdetést, azután az alsó jobb sarokban lévőt. Nagy harc is folyik: ezekért a helyekért az újságoknál. És igy sorolhatnék még fel sok érdekes eredményt. Ehelyett azonban a reklámlélektan egyik kis, de igen érdekes részére térek ki. Elmondottam, hogy a plakátot észre kell venni, meg kell érteni, emlékezetben kell tartani stb. Mind ennél lényegesebb azonban, hogy a reklámeszköz bizonyos érzelmeket váltson ki belőlem. Ez azután felkelti a vágyat az áru iránt, megindítja az akaratomat, az akaratom a lábamat és sokszor azt sem tudom hogyan, de már bent vagyok az üzletben és hallom a kereskedő szavát: Tetszik parancsolni? Hiába tapogatom ijedten a pénztárcámat, a tartalma már a kereskedőé. Hogyan sikerült ezt elérnie? Kihasználta valamelyik gyöngémet. Mert akárhogy tagadjuk, mindegyikünknek van valami megsebezhető pontja. És a szemfüles reklám pszichológusok ezeket a megsebezhető pontokat összeállitották és elnevezték vásárló motívumoknak. Ezeket a vásárló motívumokat használja ki a hirdető és igy tért nyerve, észrevétlenül besurran a fogyasztó leikébe. A vásárlómotivumok a legegyszerűbb emberi hajlamok, vágyak és ösztönök kiváltásán alapulnak. Ilyenek az anyai szeretet, a gyermeki ragaszkodás, az önfentartás ösztöne, a kíváncsiság stb. A plakátoknak mennyire különböző a megrajzolásuk az u. n. formanyelvük. Az egyik művész pontosan kidolgozott, teljesen képszerű plakátot készit, a másik pedig színfoltokkal, geometriai alakokkal jelzi mondanivalóit. Észrevehető az is, hogy az egyik plakát nagyon művészi akar lenni, a másik pedig nem reflektál ilyen dicsőségre. Melyik művésznek van. igaza? Erre a kérdésre feleletet adni, nem érzem magam hivatottnak. De ha, mint a reklámmal foglalkozónak, mégis választ kell adnom, azt mondom: mindegyiknek. Az első kérdés: művészi legyen-e a plakát? Lehet. Azonban elsősorban ne niüvészi legyen, hanem hasson, tűnjék fel, ragadjon meg, fészkelődjék be az emlékezetembe. Mert a kereskedőt nem az az önzetlen cél vezeti, hogy esztétikai örömet szerezzen nekem, nem azt akarja, hogy a plakátja »érdek nélkül tessék« nekem. Nem azt várja, hogy el legyek ragadtatva a plakát rajzától és szineitől, és ha megkérdik tőlem, mit is hirdet tulajdonképen ez a plakát, csodálkozva nézzek a kérdezőre. — Na, biz’ ezt egészen elfelejtettem megnézni. Ne kelljen azt megnézni. Szolgálja az egész plakát minden kis részében a hirdető érdekeit. Nem mondom ezzel azt, árt ha a plakát művészi. A világért sem. A művészi, a szép, a reklám számára kedvező hangulatot teremthet. Felkelti, leköti a figyelmet és az asszociáció, az eszmetársitás törvénye alapján ez a kellemes érzés átterjedhet magára a tárgyra is. ízléses, szép plakáttal hirdetett, nemes vonalú, finom kristályüvegbe rejtett parfőmről, önkénytelenül azt képzelem, csak kellemes illatú lehet. Ugyanigy vagyunk az artisztikus csomagolású csokoládéval és cukorkával is. Tehát lehet a plakát művészi, azonban elsősorban hatásos legyen. És e hatást milyen eszközökkel érje el? Ez a másik kérdés. Sok plakát olyan, mint valamely szépen kidolgozott kép. Sok reklámozó és művész, arra hivatkozik, hogy a közönség irtózik az uj irányoktól, kon- zervativ, csak az ilyen plakátot szereti. Elismerem. A középosztály s igy magam sem vagyok a mindenféle ista és izmusos festők feltétlen rajongója. De azt viszont el kell ismernünk, ha valahol, akkor a reklámban s főként a plakáton igenis helye van a leg- haladottabb irányoknak is. Azoknak is, amelyek csak geometriai formákkal, vagy szinfoltókkal fejezik ki mondani valójukat. Hiszen az utcán rohanó, villamoson utazó vagy autón' robogó nagyvárosi ember csak a legritkább esetben áll oda egy plakát elé, hogy megnézze. Legtöbbször csak egy futó pillantást vet rá, — ha a plakát jó és fel tudja magára hivni a figyelmet. És ezzel a futó pillantással, a csak szinfoltokkal festett pjakátot inkább fel tudja fogni, be tudja agyába raktározni, mint a részleteiben kidolgozott plakátot. No és a nagyvárosi ember mégkinzott, zakatoló idegzetére valahogy inkább lehet hatni az erősebb színekkel, a szenzációs, újszerű dolgokkal. Vidéken, falun azt a néhány plakátot, amely a vasúti várótermekben és hasonló helyeken függ, inkább ráérnek az emberek alaposan megtekintgetni
