Rákos Vidéke, 1929 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1929-02-03 / 5. szám

S. szám. HAKOS VIDÉKB 5- oldal. Iparosdalkarunk a debreceni országos dalos­versenyen. A Magyar Dalosszövetség junius 28—30. nap­jain Horthy Miklós kormányzó fővédősége alatt országos dalosversenyt rendez, amelyen a rákosszentmihályi önálló iparosok és kereskedők körének dalkara is részt vesz, még pedig azzal a kipróbált buzgalommal és nekilendüléssel, amely a dalkarnak már a múltban olyan emlékezetes sike­reket biztosított. A szentmihályi hírnevet akarják öregbíteni most is és épen ezért kívánatos, hogy a szép hazafias és kulturális cél érdekében minél nagyobb erővel és nagyobb számmal vonuljanak fel. Azoknak, akik a dalosversenyen a dalkarban részt akarnak venni, már február 12-ikéig okvet­lenül jelentkezni kell a dalkar elnökségénél (Bizalom-u. 18. sz. a.). A részvételi dij igen csekély, 6 pengő 80 fillér, amely magában foglalja az elszállásolás diját, a féláru vasúti igazolványt és a többi kedvezményt is. Kívá­natos, hogy mennél számosabban jelentkezzenek és a derék dalkar nemes vállalkozását sikerre segitsék. Halódunk. Már ismételten hirt adtunk arról, hogy a Rákosszentmihályi Nagykaszinó vezetősége a kaszinó helyiségeinek csinosítására és kellemessé téte­lére törekszik. Pillér György igazgató nagyarányú ter­veket dolgozott ki erre vonatkozóan és fokoza osan hajtja végre azokat. Ez idő szerint a kaszinó etterme került sorra. Nemrég csinos szőnyeget vásároltak a terem számara, az ablakokat védő pokrócokkal szerelték fel, most pedig bordó plüs drapériát alk Imaztak az ablakok főié A kaszinó közönsége örömmel és megelégedéssel fogadja az újításokat, amelyek azonban még csak a nagyobb arányú átalakítások kezdetét jelentik. Leg- ujaboan felmerült az a terv is, hogy a mostani bejáró­szobát újból visszaadják eredeti rendeltetésének és ehhez képest a helyiségek egész beosztását megvál­toztassák, erről azonban végleges döntés nem történt. A Jókai kör nagy napja. A Jókai kör február 9 iki műsoros tancestélvére szakadatlanul folynak a próbák és a nagyarányú előkészületek. A „Pardon* c. pompás vígjátékkal és a tizenk t számból álló változatos, gazdig műsorral erőpróbát akar mu'atni a kör fárad­hatatlan gárdája. Az estélyt a Nagykaszinóban tartják. Jegyek már kaphatók a kör tagjainál és Kerner Emil csemege üzletében. Előadás után tánc reggelig! Mi is lámpát kérünk. (Levél a szerkesztőhöz) Mi is lámpát kérünk, még pedtg a személy- és élet- biztonság érdekében. A hataruti villamos vasúti meg­álló és a kavicsbánya között veszedelmes az ut és koromsötét van. A ref. kulturház miatt is illenék ide lámpát tenni, de az arra haladó közönség érdekében pedig egyenesen nélkülözhetetlen a közvilágítás. Az elöljáróságnál már megsürgettük a dolgot és megnyug­tatást kaptunk, hogy a kényes pontra villamos lámpát állítanak. A megnyugtass azonban csak vigasztal, de nem világit. Lámpát kérünk. (Aláírás.) Belvárosi Takarékpénztár Rt. 1928. évi mérlege 1,941.720 P 66 (itt. nyereséggel zárul a múlt évi 969.459.47 P-vel szemben. R^szvényenkint 6 P (12«/o) osztalékot fizetnek az előző 5.50 P-vel szemben (ll°/o). E nagyobb nyereségben már befejezésre jut a múlt évi alaptőkeemelés. A mérleg valamennyi adata az intézet üzMágainak fejlődését bizonyítja. A kamatszámla 1,002.472.62 P-rő! 1,747 901 16 P-re, a fiókok hozadéka 220 660 24 P-ről 39J.33365 P-re. a jelzálogüzlet 22i.627.77 P-ről 405.6'4.01 P-re emelkedett. A takarékpénztár üzemi koefficiense 51l/*#/0-ról 40*/,-ra csökkent. Az elmu't év végéig a betétek és hitelezők összege 41,0 6.713.79 P-re emelkedett. A váltótárcaállomány 23,003.757.03 P az előző évi 20,763.354.72 P helyett. Folyósított jelzálogkölcsönök: 29,860.185.34 P a múlt 12/68.091.88 P-vel szemben. Javasolni fogják a közgyűlésnek, hogy ezentúl félévi osztalék fizettessék az üzletév második felében. Műhely áthelyezés. Horváth Lajos helybeli kárpitos­mester értesíti a közönséget, hosy műhelyét Remény-utca 20. sz. alól — Rákóczi-ut 20. szám aiá helyezte át, ahol ezentúl is elsőrendű munkát a legjutányosabban végez és a közönség bizalmára érdemes akar maradni. Elvállal a szakmába vágó minden munkát és javítást. Rákosszentmihály iparosai. A hatalmasan fellendült Rákosszentmihály közön­ségének nem áll rendelkezésére olyan névjegyzék, amely­ből megbizhitó tájékozódást szerezhetne arról, hogy köz­ségünkben hol talal egyes munkák elvégzésére képesített iparost. E hiány miatt nem egyszer Budapestre visznek be olyan munkákat, amiket idehaza is kényelmesen és jól elvégeznének. A Rákos Vidéke bizonyára jó szolgá- tot tesz tehát úgy közönségünknek, mint iparos polgár­társainknak, ha a helybeli iparosok névjegyzékét, szak­mánkat csoportosítva, ipartestületünk adatai alapján közreadja. A közhasznú névjegyzék közlését az aláb­biakban kezdjük meg: Asztalosok: Böröczki Sándor Uj-utca, Budai Ferenc Béla-u. 58. Fekete Dezső József utca lOl, Höffer Péter Akácfa-u. 9, Illovits János János-u. 17, Kereki Janos Béla- u. 53, Kozma Lajos József-u. 46, Kubicza Janos Ida- IV. névt., Márton Tihamér Rákosi ut 74, Mihálkó József Nefelejts-u. 5 Orsay Károly Rózsa u. 37, Orsay József Csömöri-ut 21, Somogyi István Jenő-u. 18, Scheicti V i nos Diófa u. 5, Schmid László Béla-u. 72, Schubert Sándor Hunyadi-u. 3, Szarek Lajos Bizalom-u. I, Szarek Péter József u. 26, özv. Weisz Gáborné Rózsa-u. 12, Wincenc Vince L chner L.-U. 16. Zsaludek Antal Nádor- u. 29, Zsaludek István Szilágyi D. u. 18. Aranyművesek: Zelinka János Csömöri-ut 64. Ácsok: B'askovits János Rákóczi ut 47, Gersten- mayer Károly Hársfa-u. 49, GyábelKa Gedeon Jozsef-u. 9, Harbach Ferenc Sashalom, Bezertdy-u. 12, Ktcskeméthy Béla Ilona u. 23 Nyerges István Hunyadi-u 4 Omegán József II. Névtelen-u., Polozgai Sándor János-u. 37, Rtcmik István Nap-u. 4, Varga Mihály Béla u. 51, Vigh István Pál-u. 31, Volentics István Aitila-u. —, Zámbó József Toros-u. 18, Zsingor Janos Iskola- u. 12. Bádogosok: Békéi István Rákosi-ut 11, Horváth András Szentkorona u., Lakits János Sashalom u. 8, Pisch János, Lechner L. 23, Rottenberg Sámuel Márta-u., Schin Endre Miklós-u. 3. Bognárok: Kozma Károly Csömöri-ut 70, Tatai Gyula Ida-u. 47. Borbélyok: Baumgartner György Rákóczi-u. 33. Cseh Lajos jános-u. 17, Engler Ferenc Rákosi-ut 74 Pendt Péter Ilona-u. 60, Heich Ignácz Rakosi-ut 52, M halkó Károly Nefelejts-u. 5, Nálik Ferenc Piac-tér 3, Nálik József C'nkotai h.-u 6. Neumann Ferencné Rákosi és János s, Schwartz Károly Csömöri ut 68, Tóbiás Ádám József-u. 39. (Folytatjuk.) SASHALMI HÍREK. Rovatvezető: Zagyva József. Isteni tiszteletek sorrendje. Gyertyaszentelő Boldog- asszony ünnepén a rk egyház mise előtt gyertyát szentel, jelképezendő az Üdvözítőt, akit az agg Simon a templomba való bemutatásánál a világ világosságának nevezett. Az uj templomban nagy áhítattal ünnepük első Ízben ezt a napot. D. e. fél 9 órakor tanulók miséje, 9 órakor gyertyaszentelő szertartás, utána az egyháztanács, Krédó és a vallásos egyesületek részvételével ünnepi körmenet, mely után szent beszédet és szentségkitételes ünnepi misét mond Küilős Ede plébános. Canonica visitatio. Január 30-án a sashalmi rk. plébániában Vedres Béla apát kerületi főesperes meg­vizsgálta az ügyviteli naplókat, az egyházi adó könyveit s tapasztaltak felett Küilős Ede plébánosnak legteljesebb elismerését fejezte ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom