Rákos Vidéke, 1929 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1929-07-07 / 27. szám
8. oldal RÁKOS VIDÉKE 27. szám. különös fényt és jelentőséget ad az, hogy Magyar- ország egyik egyházmegyéjének főpásztora, Szmrecsányi Lajos, Eger nagy érseke vezeti a könyörgő menetet a kegyhelyre. Az összes egyházmegye lakossága képviselve lesz ezen a zarándokláson, de a legtöbb zarándok mégis az egri egyházmegyéből rekrutálódik, ahol minden egyes plébánia legalább egy háromtagú küldöttséget küld el Lourdesba. A zarándoklások hivatalos rendezője, az Országos Katolikus Szövetség részletesen összeállította a programmot, mely szerint a zarándokok julius 8 án indulnak el Budapestről és Nagykanizsa— Kotoriba—Postumia—Mestre érintésével julius 9-én érkeznek Milanóba, hol egynapi tartózkodás után Genua—Ventimiglia—Marseilles, vagyis az olasz és francia Riviérán keresztül érintve Tarascont, Toulouset, jul. 11-én érkeznek Lourdesba, ahol 6 napon át tartózkodnak a magyar zarándokok, részt vesznek az egyházi ünnepségeken, az Oltáriszentséges és gyertyás körmeneteken, közös szentáldozáshoz járulnak, majd felkeresik a világhíres lourdesi kálváriát, ahol a magyar stá- 1 ciónál ünnepséget rendeznek. A lourdesi tartózkodás alatt aki akar, kirándulhat a Pyreneusokba, vagy vonatra ül és felkeresi Spanyolországot és megtekinti Barcelonában a nemzetközi kiállítást. A lourdesi tartózkodás után a zarándokok újból a francia Riviérán keresztül Nizzába mennek, ahol két napot tartózkodnak, kirándulnak Monacóba, majd tovább folytatva útjukat az olasz Riviérán keresztül Ventimiglia érintésével Genovába érkeznek, ahol egynapi tartózkodás után Páduába zarándokolnak, honnan egynapi tartózkodás után visszatérnek Budapestre. Rés2tvételi dij III. osztályon 350 P, II. osztályon 520 P. ^Jelentkezni az Országos Katolikus Szövetség irodájában (Budapest, IV., Ferenciek-tere 7.) lehet. Tutokil, (Réz-, arzén-, kénkészitmény.) Elhanyagolt gyümölcsöseinkben rendszerint, de igen gyakran a szőlőben is egy időben kell védekezni rézkészitmé- nyekkel a Fusicladium és peronosporaféle gombafajok ellen, valamint a Monilia és lisztharmatszerü gombabetegségek ellen kénkészitményekkel. Ugyanakkor pedig arzénkészitményekke! a rágókártevők ellen. A többféle permedé külön kipermetezése felesleges raunkaköltséget jelentene, mert az e célra forgalomban levő speciális permetezőszerek, mint Sulfarol (kolloidkén) és Arzola közömbösített, perzseléstől mentes arzénkészitmény a bordói-lébe belekeverhetők. A gyakorlati gazda részére a különböző szerek beszerzését és külön való összekeverését .a Tutokil-készttmény feleslegessé teszi. A Tutokil a szükséges réz, kén és arzén hatóanyagokat koncentráltan tartalmazza, úgy hogy a fenti keveréknek megfelelő univerzális permet- Ievet kapunk, ha 100 liter vízben feloldunk másfél kg. Tutokilt és ehhez 1 kg. szalonnás meszet keverünk, melyet előbb néhány liter vízben egyenletesen szétoszlattunk. Beszerezhető gyári áron és a permetezéshez szükséges gép kölcsön kapható a Korzó drogériában a Harcsa-soron. Erdély függetlenitése önálló állammá, — írja a Magyar Külpolitika cimü képes hetilap legújabb számában — az egyetlen ut Románia számára, ha nem akarja magát kitenni egy újabb liberális uralom kiszámíthatatlan eshetőségeinek, mert a mai helyzet már nem tartható sokáig, mint azt a Maniu kormánynak az optánspörben tanúsított tehetetlensége is bizonyítja. Készülő északi blokk tervét ismerteti egy másik cikk, mig Albrecht Ferenc a pacifista külpolitika sebezhető pontjait tárja fel. Az eleven Figyelő rovat után Tamás Andrásnak a lap genfi tudósítójának az interjúja következik Raducani román miniszterrel, Poher-Bexheft Lilly pedig elmés csevegés keretében beszél a párisi magyar követ szimpátikus személyéről. Eöttevényi Olivér folytatja színes spanyolországi útleírását, mig] a tartalmas rovatok sorában a Szerkesztő postája címen ezúttal először lép közvetlen összeköttetésbe olvasóiyal a lap szerkesztősége. A Magyar Külpolitika Kiadó- hivatala Budapest. Országház. Kérjen ingyen mutatványszámot. Évadvége. Még néhány napon át tart színházi évadunk, de annál több nevezetes előadás szerepel műsorán, amelyek méltók rá, hogy közönségünk érdeklődését ébren tartsák. Deák Lőrinc igazgató jó üzletember; néhány nagy ütőkártyát még kezében tartogat, hogy az évad végét ugyanolyan elevenné tegye, mint a kezdet mozgalmas napjait. Az igazgató felajánlotta a Krédó egyesületnek is egyik előadását, amiről, valamint a darab megválasztásáról még folynak a tárgyalások. Krémer Ferencnek, a példátlanul népszerű táncos komikusnak is letelt a szerződésszerű egy heti szabadsága és a további előadásokban már ez a kedves színészünk is részt vesz. A társulat tőlünk Budafokra fog távozni. Anyakönyvi hírek, 1929 május havában születtek: Kendefi Kálmán, Tóth János, Gáspár László, Reim Sándor, Fazekas László, Kuncz Péter, Pintér Katalin, Sipos Mária, Boleradszky Rozália, Stanic$ Rozália, Juhász László, Gábor Gyula, Horváth Magdolna, Pollák Edit, Zvornyik János. — Házasságot kötöttek: Domsitz János—Bayer Leopoldina, Trual János-Kállai Angyalka, Sulyak Géza—Mácsai Irén, Sós László-Búza Julianna, Kunsch Pál—Cséri Mária, Velcsov Pál— Somogyi Anna, Kirchmayer Rezső—Pusztai Ilona, Szilágyi László—Fialka Mária, Kővágó Károly—Kővágó Rozália, Reinwarth Béla—Gyenes Róza, Mészáros András—Horváth Vilma, Mátyás Árpád—Wieschala Erzsébet, Gombás Kálmán—Hatvány Margit. — Elhaltak : özv. Lendvai Jakabné, Madaras János, Auguszt Béla, Kundrák István, Róla László, Kósa Dániel, Paulinyi Emii, özv. Peregi Mihályné, özv. Csicsó Istvánná, Sárek Péterné, Reisch Irén, Rezneri Jánosné, Hutter Jánosné, Feiner Ferenc, Porkoláb Sándor, Fehér Mária. lllllillüllllllllllllllllllllllN Szived legyen « . • /Szived legyen: liliomos oltár, Égjen rajta olthatatlan láng ... Emésztő tűz legyen lobogása Addig, amíg sírban él hazánk« Szived legyen: lángirásu zsoltár, Benne zúgjon szent jövőnk dala ... Addig, amig orkán lesz belőle, Mig nem megyünk mindnyájan — haza. Szived legyen: költők ihletése, Forrjon, riadjon uj dalokon át... Mig nem megyünk halálon is átal, Szerezni hittel: élő, uj hazát. Szived legyen: házi tűzhely fénye, Mely uj hazában, uj reményt sugall... Hogy e földön érdemes még élni, Mig e földön csak egy szív is: magyar... Csanádi József,