Rákos Vidéke, 1929 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1929-01-20 / 3. szám

3. szám. RÁKOS VWEKB 5 oldat, Harc a villamos tarifaemelés ellen. Rákosszentmihály képviselőtestületének úl a ozo határozatát a jövő heten viszi a községi küldöttség, Szűcs István űr. képviselő vezetése alatt a kereskedelmi miniszterhez, akitől orvoslást kérnek. Az autóbusz járatok ügyében eredményesen haladnak előre az előkészítő munkálatok. A kiküldött bizottság a garázs tervét is elkészítette. Körülbelül ötezer pengő költsrg merül fel amelyre vonatkozóan az alispán engedélyét kérik, hogy a kérdést a lehető legrövidebb utón és formaságok mellőzésével meg lehessen o dánt. A tarifa- emelés ügyében a keresztény szociális púit is igen zajos tilta­kozó gyűlést tartott Tober János képviselő veze ése alatt, s szintén a kereskedelmi miniszterhez fordul és emlékiratban fejti ki sérelmeinket Ugyanebben az ügyben a sz< ciáldetnokra a párt is tart >tt népgyülest, amelyen a Hév tarifaemelését hevesen támadták. Megmozdult tehát az egész közönség, de megmozdult és heves rohamra indult a főváros egész körny ke, amelyet ha­sonló méltánytalanság ért. Egyebekben a »Rákos Vidéke* fel­tevéseit a következmények fényesen igazolták. Nem telt bele egy hét és nyilvánosságra jutott, hogy csakugyan arról van szó, hogy a Beszkárt vegye át a Hév vonalait, amire vonatkozóan a har­madéve indult tá gyalások ujbói feléledtek. Vass József népjóléti miniszter és Ripka Ferenc dr. főpolgármester ebben a tárgyban ónási feltűnést Féltő kijelentéseket tettek, s mindketten kmy Ivá- nitották, hogy a fővároskörnyéki közlekedést a fővárosnak kell irányítani és szabályozni. Az ő szavuk nyilvánvalóan a kormány állá pontját tolmácsolja, igy tehát bizakodóan kell a jövő elé tekintenünk. A postatisztviselők mulatsága. A rákosszentmihályi és sashalmi postatisztviselők ez évi rendes téli mulatságukat február 2-ikan fogják megtartani a „Balaton“ vend glő tejeiben. A mindig jól sikerült po tatisztviselői mulat'ágok alapján annál is inkább figyelmében ajánljuk a közönségnek ezt a legújabb műsoros zártkörű tánczesté'yt, mert annak tiszta jövedelme a postatisztviselők nyugdíjas otthonának alapját szaporítja, vagyis jótékony célt szolgál Az estélyre igen értékes és változatos mű­sort készítelek elő és a lelkes rendezőség kitűnő szórakozásról gondoskodik. Vetített képes előadás a Balatonról. Január 19-én szombat n este 6 órakor a Károli Gáspár cserkészcsapat ottho­nában (ref. kultu'ház) vetitettképes, népművelő előadás lesz, amelyre minden érdeklődőt ezúton meghívnak A szép, színes dipozitivek a Balaton legszebb részeit mutatják be. Belépő­díj nincs. Tűzoltó bál. Február elsején lesz a hagyományos tüzoltó- bál. a farsangnak az a mulat?* ,j, amelyben legtöbb kedve telik a táncos fiatalságnak, mert a tűzoltó bálon nem árul petrezsely­met egyetlen leány sem. Az önkéntes tűzoltóság derék legényei a legfigyelmesebb rendezőséget alkotják és a legbuzgóbb tánco­sok. Február elsejére megint nagy ambícióval készülődnek és nagy titokban gondoskodnak arról is, hogy a szokásos, kedves meglepetés ezúttal se maradjon el. Azt azonban, h> gv az idén mi lesz ez, a világ minden kincséért el nem áruljak. Aki kiváncsi rá, megtudja február elsején a Nagykaszinóban, ahol már csak azért is illik megjelenni, hogy ezt a derék, emberbaráti intéz­ményt támogassuk. Megalakult a »Pro Hungária* Nők Világszövetségé­nek new-yorki és clevelandi szervezete. A »Pro Hungária* Nők Világszövetségébe nemcsak magyarországi nöegyesületek lépnek be ál andóan uj tagul hanem a kü földön is több nókszer- vezete működik már. New Yorkban dr. TaKaró Gézáné, Cleve- landban Horva h Ferencné lett a nagy lelkesedéssel mega akitott »Pro Hungária* e nöke. Mindkét szervezethez számos amerikai magyar és sok amerikai ang >l nőegyesület is csatlakozott, akik­nek érdeklődését hazánk szomorú jelene iránt sikerült f lebresz- teni. Mindkét ünnepélyes alakuló gyűlés táviratilag üdvözölte dr. Réthey Ferencné központi elnököt és br. Perényi Zsigmondot a Magyar Nem éti Szövetség országos elnökét. A new-yorki alaku­lás al kapcsolatban a/. Amerikai Magyír Népszava hosszú cikket köz^l a Pro Hung-ria* működéséről. Megható jelenség az, h gy az amerikai magyar nők, megértve a nagy cél érdekében szükséges együtimükodés gondolatát, testvéri szeretettel töme­gesen sietnek a Pro Hungária* zászlaja alá, hogy a szövetség­nek a nemzet integritásáért folyó nagy munkájából részt kérjenek. Közbiztonság. A sashalmi eset óta közbiztonsá. unk terén sü ün fordulnak elő nyugtalanító események. Rákos-zent- mih lyon betörést kíséreltek meg, a Palotai hdtáruton két emi er megtámadta Kecskeméthy István lakostársunkat, aki azonban elbánt támadóival. Vér is folyt, de az u'onallok elmenekültek. E enkivül hire jár meg egy eredménytelen utonállásnak. Pestúj­helyen betörtek a községházára. Rákospalotan a templomba akartak betörni, de megzavarták a gonosztevőket. Tél van Nagy a nyomor, sok a gonosz ember. A rendőrség kettőzöd erővel dolgozik, hogy a lakosságot megvédje. Valószínű, h >gy egy két banda garázdálkodik a környénen, 8 remélhetőleg hamarosan hurokra kerül. 6yorsirást, gépírást, olasznyelvet díjért KovácsTódor oki gyorsirótaná Farkas Ignác-u*ca 5-a. I » •» r r legolcsóbb az nun nr finn árpád annatelepi llilld ül Múl H0M0K1NlA14LÉP,TÓ RT­A H. É. T. fióktelep: Cinkotai nagyitce (Hév állomás.) {Nagy raktár. Postán való megrendeléseket ront«»« kiszolgálás. azonnal teljesítünk. M8s23iOS JOZStít tVI’z^tÍt H3 OjI "III u. sarkán/ Budapesti Központi Általános Teje amok r.-t Rákosszentmihály 86 sz. fiókja József-utca 31 Teljes tej, paszterzált tej, habtejszin, tejföl, gyermek tej yoghurt, I-a teavaj, gyógytejek házhoz szállítva. Kereskedőknek vis/ont eladásra nagyban 8/áHitunk. ÍS‘.t ürosshändler J. Budapest, IV. Semmel vels-ufca 17. A legszebb készletek legfinomabb háló-, ebédlő-, őrl­és szaion-berend-zésekben. Szép, különbejáratu bútorozott szoba és szoba- konyhás különálló lakás kiadó. Szentkorona-u 39. Adómérlegét, sas elszámolását gondosan elkészíti nagy gyakorlattal bíró szakember. Szives megkeresést „Főkönyvelő“ jeligére Dénes József papirkereskedesébe Rákosszentmihály. Uj /arsangl tánctanfolyam. Tisztelettel értesítem a t. szülőké', valamint a táncked elő ifjúságot, hogy 1929. évi január lí-én, csütörtökön, este V*8 órakor uj tánctanfolyam veszt kezdetet a rákosszentmihályi N gykaszinó tánctermében, a közsegh za épületeben, Ferenc Jozsef-tér I- szám. — Szives pártfogasukat kérve, maradtam kiváló tisztelettel Krisztinák Nándor oki. táncmester. «nt- A tandíj részletekben is törleszthető. A gödöllői kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 224.9/928. sz. Újabb árverési hirdetmény-kivonat. Horváth Lajos végrehajtatnak Goldschmied Jenőné Czin- gánd Amália végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtá i ügyeben a teekkönyvi hatóság a végrehajtást árvei ést 29b P valam nt az ezúttal csatlakozódnak kimondott Magyar Mező- gazdasági Hitelintézet r. t javára 16 0 pengő tőkeKövetelés és járulékai behajtása végett a gödöllői kir. jarásbir- ság területén levő, Rákosszentmihály községben fek-ő, s a rákosszentmihályi 2802. sz ikvi betetben A f 1 sorsz Iö68 hrsz. alatt foglalt 160 négyszögöl terül , tu házosztalyadó alá eső ingatlan felere 20u0 pengő kikiáltási árban elren elte. Az árverést 1929. február 7. napján, délelőtt 10 órakor Rákosszent nihály községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Az anerelni szándékozok kötelesek bánatpénzül a kikiál­tási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában mégha ározoit ái folyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek elöleges biroi letétbe hely. zéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldőt nek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881: LX. f.-c. 147., 15U., 170. §§; 19 8: LX. t.-c. 2i. § ). Az, aki az in­ga lanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (19 8: XU. 25. §.). Göuöllő, 1928 évi december hó 8. dr. KRAYZELL s. k., kir járásbiró. OlM“T“ETiD mészáros és hentes József­rl|N 1 Hr\ ÜTUbrt uica 4L szám és Piac ié

Next

/
Oldalképek
Tartalom