Rákos Vidéke, 1928 (28. évfolyam, 1-53. szám)
1928-03-25 / 13. szám
XXVIII. évfolyam. Rákosszentmihály, 1928. vasárnap, március 25. 13. száni. RÄX05 VIDÉKE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGÉ HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Leventék! Irta: Hild László. Északról, délről, keletről, nyugatról rabmagyarok sóhajtását, hozza a márciusi szél. Üzenet jön testvértől testvérnek, kiket 1000 év öröme, bánata kapcsolt egy testté, egy lélekké és most egymástól elszakitva, csak sóhajtásaik találkoznak, csak szivük dobbanása érzi meg, hogy egyek ma is és ha ünnepelni kell, ünnepeljenek együtt, ha máskép nem, lélekben, mert a testvéri kapcsot* mely 1000 év viharában acélosodott meg, semmiféle földi hatalom szét nem választhatja. Miről susog a márciusi szél? Régi magyar dicsőségről, a magyar szabadság hajnalhasadásáról, amikor a nemzet megrázta rabbilincseit, amikor trónok kezd tele inogni és mint megáradt folyam hömpölygött, zúgott végig az országon a költő dala: »Rabok legyünk, vagy szabadok, ez a kérdés, válasszatok!« És a nemzet a szabadságot választotta. Tudjátok-e kedves ifjak, kik voltak annak a mozgalomnak vezetői? A lelkes ifjúság. Ő volt a szabadság, egyenlőség, testvériség nagy eszméinek zászlóvivője, ő rázta fel aléltságábói az elfásult nemzetet, az ő szavára nyitottak meg a fogságban sinylődő rab magyarok bör- tönajtajai és hullott le a bilincs a nemzet testéről, melyet az osztrák zsarnokság rakott rája. 1848. március 15! Mennyi szent emlék fűz bennünket, magyarokat, ehhez az évszámhoz! Megelevenedik előttünk a dicső múlt Kossuth apánkkal, a magyar szabadság apostolával, Petőfivel, a szabadság lánglelkü dalnokával és fájdalmunkban felkiáltunk: »Hol vagytok márciusi ifjak, ti dicsők, ti nagyok, ti halhatatlanok, jeliek, segítsetek széttörni bilincseinket, mint széttéptétek ti azt egykoron, mert mi nem vagyunk márciusi ifjak, csak ti voltatok, ti, a halhatatlanok.« Óh, bár megújulna, valóra válnék a székely népmese Csaba király fia és eljönnének fájdalmas jajkiáltásunkra, mint zugó fergeteg, tüzes paripákon, széttépni bilincseinket, melyet a gonosz ármány rakott rája. Mert mi gyengék vagyunk, a mi szivünk már nem úgy dobog, bennünket nem hevit úgy a lelkesedés szent tüze, a mi arcunkat nem futja el a megalázás szégyenpirja, nem, nem vagyunk mi márciusi ifjak! De alig virult ki a szabadság rózsája, jött a fagyasztó tél, a zsarnokság, mely letarolta minden reményünk gazdag bimbóját és kiviritott a harctereken a szabadság fehér rózsája helyett a szabadság vérrózsája. Ádáz ellenségeink ugyanazok voltak, kik ma, megraboltak bennünket, orozva támadtak reánk, mint farkas a nyájra, rabolva, gyilkolva, égetve, pusztitva mindent, ami magyar, mert menedéket adtunk nekik, mert testvérként keblünkre öleltük őket. Tudjátok-e, kik voltak a magyar honvédek? Ha nem tudnátok, lapozgassátok át a történelem lapjait s ott találjátok aranybetükkel beírva: Rudavár bevétele, Vác, Isaszeg, Kápolna, Nagysarló, mind megannyi dia- dalutjai a magyar katona bátorságának, hősiességének. De a túlerővel szemben le kellett tenni a fegyvert s Világos lett a magyar nemzet második Mohácsa, temetője. De a kiömlött vér nem hullott hiába. E drága vér- cseppekböl nőtt naggyá, hatalmassá az uj Magyarország terebélyes fája. Itt áll előttünk ez a fa, megcsonkítva, hatalmas ágaitól megfosztva mered az égnek, mintha villám sújtotta volna, csak apró hajtásai mutatják, hogy nem halt meg, — él. Ezek a hajtások ti vagytok, magyar ifjúság. Nézzetek Magyarország térképére s ott látjátok a megcsonkított fát, melyet gaz árulók fejszecsapásai fosztottak meg legszebb ékességétől, koronájától s nem nyugosznak most sem, gyökerében támadják meg, ott, ahol az élet kering, mert félnek tőle, hogy újból nagy, hatalmas lesz, s tudják azt is, hogy ez az ő haláluk lesz. Hogy ez a fa újból nagy, hatalmas legyen, tőletek függ, kedves ifjak. Ki volna az a szívtelen, kegyetlen közületek, ki nem sietne édes anyja segítségére, ha az veszélyben van?! Ez az édes anya mindnyájunk közös anyja: a magyar haza! Ez táplál bennünket kenyérrel, ez adja azt a sok örömet, melyben itt a földön részünk van s bánatos, szomorú, ha nem adhat. Bánatos most is, mert vérző szívvel látja, hogy fiai rongyokban járnak, fáznak, éheznek. Ne hagyjátok elveszni ezt a jó anyát, vigasztaljátok meg, szeressétek igaz fiúi szeretettel, mert az ő halála a ti halálotok is és az ő élete hosszabbítja meg a ti életeteket. Dolgozzatok érte önfeláldozó, becsületes munkával, kit, ahova a sors állított s közben edzzétek izmaitokat a közelgő harcra, mert el fog jönni az óra, hogy le kell számolnunk árulóinkkal, kik annyi könnyel, vérrel rövidítették meg nemzetünk életét. Bízom benne, hogy a haza nem fog bennetek csalódni, a magyar levente meg fogja tenni kötelességét, ha a haza hívni fogja. Szavaimat a ti jelmondatotokkal fejezem be: Jobb jövőt, magyar leventék! Rákosszentmihály—Kiskecskemét. Irta: Kecskeméthy Yince. A permetezés. Amit én most el akarok mondani, azt a földmive- lésügyi minisztérium ügyes kis füzetben, vers formájában közrebocsájtotta. Ezt a füzetkét melegen ajánlom a kerttulajdonosok figyelmébe, ismervén azonban az emberek természetét, hogy a jó tanácsról gyakran megfeledkeznek, fontosabb tartalmát rövid kivonatban itt is közreadom :
