Rákos Vidéke, 1928 (28. évfolyam, 1-53. szám)
1928-03-18 / 12. szám
6. oldal. RÁKOS VIDÉKE ' \ 12. szám. klub érdekében kifejtett önzetlen és áldozatkész munkásságának elismeréséül az egyesület örökös tiszteletbeli elnökévé választotta meg. A közgyűlés a választmány javaslatára dr. Tóth Pál László és dr. Eder Gyula kluborvosoknak önzetlen munkáságukért jegyzőkönyvi köszönetét mondott. A tárgysorozat utolsó pontjaként a választások szerepeltek. A közgyűlés azután a „Himnusz“ eléneklésével fejeződött be. — Labdarúgás. RAFC—Siketnéma S. C. 10:0 (4:0). Bajnoki. Az igen gyenge játékerőt, de annál durvább ellenfelét könnyen hengerelte le a RAFC. A játék szépsége egyáltalában nem bontakozhatott ki, a labdát azonnal továbbítani kellett, mert a közelharcokban igen gyakran maradt a zöld-sárga RAFC játékos a földön, így is a nagy elővigyázatosságuk n::!lett is három sérült játékos bizonysága a kíméletlen jí éi k. A nagy gólarány u győzelem ellenére sem vo elégítő a csapat játéka. A csatársor beteg volt c:: a is. Kiváltak jó játékukkal a RAFC-ban Csávo’sz.^, Matheides, Szemerei, Nagy és Linter II. A gólokat lőték: Papp 3? Kuha 2, Pál 2, Csávolszky 2 és Horváth 1. — Törökőri F. C. I.—RAFC komb. 3:1 (1:1). Az első félidőben szépen játszott a RAFC komb., a második félidőben visszaesett. Góllővő a RAFC-ban Szabó Attila, kivel ugylátszik nyerni fog a RAFC csatársora. — Vasárnap, 18-án a RAFC a Cukrász S. C. ellen játszik bajnoki mérkőzést d. u. fél 2*kor a Lenke-uti pályán. — Atlétika. A MASz pestvidéki kerületének Rákosszent- mihályon rendezett mezei futóbajnoksága a következő eredménnyel zárult: A szenior bajnokságban (táv 7950 m.) egyénileg I. Hevele (SAC), II. Rigler (BIK), III. Marczell Tibor (RAFC). Bajnok: BIK csapata, II. UTE, III. a RAFC csapata. Az ifjúsági bajnoki versenyt, a szövetségi versenybíró, pályatévesztés miatt megsemmisítette és annak újra futását március 25 én d. e 11 órára rendelte el. — Orsz. mezei bajnokság f. hó 18-án d. e. fél 11 órakor a Megyeri lóverseny pályáján kerül lebonyolításra. A RAFC Adolf, Bognár, Herkner, Kun, Marczell, Miselbach és Deutsch atlétákat nevezte. Találkozás 18-án d. e. 9 órakor a Cinkotai Határ-uti megállóhelynél. A gödöllői klr. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 21765-1927. tkv. sz. Árverési hirdetmény-kivonat. I. Dr. Schmiedt Sándorné és II. Bogár Nándor rákosszent- mihályi végrehajtatónak Kvalka Lajoné rákosszentmihályi végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 240 pengő tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a gödöllői kir. járásbíróság területén levő, Rákosszentmihály községben fekvő, s a rákosszentmihályi 866 számú telekkvi betétben A f 2 sorszám 4589 helyrajziszám 346 négyszögöl területű házhelyre 600 pengő és az u. o. 1800 sz telekkönyvi betétben A f 1 sorszámú 4637. hrsz. 305 négyszögöl területű házosztály adó alá eső ingatlan 7io részére 2880 pengő kikiáltási árban, utóbbinál Jándi Béláné özvegyi joga fenntartásával és csak Bo'jár Nándor javára 7io-ed részére 240 pengő kikiáltási árban, özvegy Hideghéti Antalné özvegy: joga fenntartásával elrendelte. Az árverést 1928. évi április hó 13. napján d e. 11 órakor Rákosszentmihály községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok közül az első */»-ánál, a második és harmadik a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár lü százalékát készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói lététbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881: LX. t.-c. 147., 150., 170., §§.; 1908: XL. t.-c. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnáí magasabb Ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908 : XLI. 25. §.) Gödöllő, 1928. évi január hó 26. dr. SIPOS s. k., kir. járásbiró. Mészáros József MOS, FEST TISZTIT Rákosi-ut Ät"y' PINTER GYULA Élő és művirág, csokor, koszorú Virágüzlet, özv. Grotta Gyuláné üarcsasor. A rám in pán I Elsőrendű áru, pontos mérleg, szo- ■®y*> Jü «öy ' lid árak, előzékeny kiszolgálás. Mühibacher Márton fatelepe és tüzelőanyag raktára RÁKOSSZENTMIHÁLY ? RÁKÓCZÍ-UT ***• Poroszszén és kox, aprított és hasábfa házhoz szállítva. RAFALOVSZKY ÁGOSTON Piactér. Elsőrangú cigányzene Megrendelésre meleg ételek Gyors Olcsó. Pontos. PEKÉSHÁZT JÓZSEF Bérautó fuvarozó vállalata Rákosszentmihály, Rákosi-ut 74. sz. Harcsa-sor (Rákosi-uti üzletház) Elvállal mindennemű darabáru szállítását helyben, Budapestre és vidékre. Radó József blúz, ruha, pongyola és kabát női divatháza BUDAPEST, FERENCIEK-TERE 1. (Kir. bérpalota. Tetőtől talpig ruház az ujbói megnyílt TULIPÁN gyermekotthon áruház Raktáron vannak az összes gyermekruház zati cikkek (csecsemőtől 18 éves korig) Igen jutányos árakban. Iziéwben minő- f) A P II A ^ »égben, megbízhatóságban M O ** w UJ HELYISEGE ; cég a régi! IV. kér., Apponyi-tér 5. szám. Belvárosi Takarékpénztár épület. Rákosszentmihályi Posta Altisztek fa-és széntelepének Ez utón közhírré tétetik, Hogy Nefelejts-u. 16. sz. alatt A Postások telepén, Kapható a legjobb, És a legolcsóbb Tűzifa és szén. Rákosszentmihály kedvelt szórakozó helye a Rákosi- ut és Pálya-ut sarkán levő MW* VARGA-féle vendéglő Minden igényt kielégítő családias szórakozás. — Kitűnő ételek és italok mérsékelt áron. — Elsőrendű amerikai tekeasztal. Előzékeny és pontos kiszolgálás. — Cigány zene. A Cinkota Hév. Budapest Kerepesi-uti állomáson levő CUKORKA ÁRUSÍTÁS tisztelettel ajánlja tisztán kezelt cukorka- és csokoládé különlegességeit. Rendkívül olcsó árak. Szives támogatást kér ROSNER HUGÓ B aume de Petrole amerikai Petrol haj balzsam a legjobb hajápoló szer, mely megakadályozza a hajhullást erősiti a hajgyökeret s elősegíti a hajnövést, 'fényessé és hajlékonnyá teszi a hajat. Egyedüli főraktár: Petrovios Miklós drogista és illatszerész Budapest! IV. Béeel-u. 2. Telefon 37-69>