Rákos Vidéke, 1928 (28. évfolyam, 1-53. szám)
1928-03-18 / 12. szám
2. o’dal. RÁKOS VIDÉKE' 12. szám zeíről gondoskodni. A tanfelügyelő azzal küldte vissza a kérvényt, hogy nem hajlandó azt felterjeszteni. Ilyen körülmények között közvetlenül a miniszterhez folyamodunk. A Csömöri ut és Batthyány utca burkolása ügyében, mint már jelentettük, a belügyminiszter az alispánnal szemben a községnek adott igazat. A remekül megokolt határozat szószerint a következő: Magyar Királyi Belügyminiszter. Szám: 85.994/1928. V. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Alispánjának! Budapest. Rákosszentmihály község képviselőtestülete az 1927 évi május hó 28-án tartott közgyűlésében 8. szám alatt hozott határozatával a Csömöri-ut Remény-utca és Batthyány-utca burkolatának a megépítésére, valamint a Rákóczi-utca burkolatának a javítására vonatkozó munkálatokat 291.041 pengő 38 fillér vállalati összegért a Strasser Vilmos Cementárugyár Burkoló és Utépitő R.-T. budapesti cégnek adta ki és a munkálatok végrehajtására vonatkozólag a céggel a szerződést meg is kötötte. A képviselőtestületnek ettől a határozatától, valamint a szerződés megkötésének a tényétől Alispán ur az 1927 évi augusztus hó 18-án kelt 240.684 számú határozatával a jóváhagyást megtagadta, mert a vállalkozói nyereséget a hitelezői haszontól elválasztani nem lehetett s igy a hitelfeltételek megállapítására nem volt lehetőség; továbbá mert a községnek a háztulajdonosokat terhelő rész előlegezésére a szükséges pénzkészlete nincs meg. Ezen határozata ellen Rákosszentmihály község képviselőtestülete a törvényes határidőn belül hozzám felebbezést adott be. Ez alapon Alispán ur határozatát felülbíráltam, annak eredményéről a következőkben értesítem: Elvileg magam is azon az állásponton vagyok, hogy községi munkálatok céljára vállalkozói hitel igénybevétele nem kívánatos és lehetőleg nem engedélyezendő, vállalkozói hitel esetében a vállalkozói hasznot a vállalati összeg hitelezése fejében fizetendő járulékoktól alig lehet elkülöníteni s igy a hitelfeltételeknek elbirál- hatása nehézségekbe ütközik. A jelen esetben azonban olyan kivételes méltánylást érdemlő körülmények forognak ’fenn, amelyek indokolttá teszik azt, hogy ettől az elvi állásponttól kivételesen eltérjek. Az iratokba történt betekintés során ugyanis arról győződtem meg, hogy a tervbe vett munkálatok mielőbbi elvégzése halaszthatatlan közérdek s a munkálatok költségeinek fedezésére szükséges összeg más utón sehogy sem volt megszerezhető. Minthogy pedig a kikötött kamatláb a jelen viszonyok között nem mondható kedvezőtlennek és miután a vállalati összeg egészen vagy részben bármikor stornódij fizetésének kötelezettsége nélkül visszafizethető, a pénzügyminiszter úrral egyetértőleg kivételesen hozzájárulok ahhoz, hogy a vállalkozói hitel a község részére igénybevétessék és mindaddig fenntartassék, amig annak visszafizetésére kedvezőbb feltételű kölcsönhöz jut. Alispán ur határozatával szemben tehát a feleb- bezésnek helyt adok és a község képviselőtestületének az 1927 évi 8. számú határozatában foglaltakat, valamint a szerződés megkötésének a tényét jóváhagyom. Tájékoztatásul közlöm, hogy a községek hiteligényeinek kielégítése végett a községi kötvények kibocsátására jogosult intézetekkel a közel jövőben tárgyalások fognak felvétetni. Amennyiben a tárgyalások eredményre vezetnek, Rákosszentmihály község hiteligénye ezen az utón lesz kielégíthető, illetve a vállalkozói hitel visszafizetésére szükséges kölcsön ez alkalommal lesz megszerzendő. Végül felhívom Alispán urat, figyelmeztesse Rákosszentmihály község elöljáróságát, hogy a háztulajdonosokat terhelő hozzájárulás esetleges előlegezésének a céljára megfelelő pénztári készletről, a kivetések szorgos, de mindamellett tapintatos és körültekintő beszedése utján gondoskodjék. Az iratokat idezártan visszaküldöm. Budapest, 1928 évi február hó 14-érí. A miniszter helyett: Ladik sk. államtitkár. A főjegyző február 24-én személyesen vitte be a kérvényt a vármegyére, hogy az alispán a munkálatok megkezdését ezek szerint engedje meg, de ehhez még helyszíni eljárás szükséges, amelyet azonban sajnálatosan csak április 13-ikára tűztek ki. Mint érdekes mozzanatot megemlítjük még, hogy a versenytárgyalás nyertesének ajánlatánál a másik nagy ajánlattevő cég 48.000 pengővel volt drágább, az a vállalkozó pedig, akit a képviselőtestület néhány tagja támogatott, fellebbezését és ajánlatát azzal vonta vissza, hogy ajánlatát nem tartja fenn és a munkát azért az összegért, melyet eredetileg kért, elvégezni nem képes. Az első aljegyzői állást megszüntetik s helyette önálló közigazgatási jegyzői állást szerveznek. Munkakörét és javadalmazását megállapították. Dibusz Sándor aljegyzőt rendelkező állományba helyezték és a jegyzői állás betöltésénél támogatásukról már most egyhangú lelkesedéssel biztosították és számára a főszolgabíró jóindulatát is kikérik. (Névszerinti szavazással egyhangú határozat). A Phöbusz-utód „ Részvénytársaság villamos és közlekedő vállalatok számára“ cég uj egységes szerződést készített az érdekkörébe tartozó helységek számára, melyek képviseletében Hankovszky Zoltán dr. vármegyei tiszti főügyész vett részt a szerződés megszerkesztésében. Az uj szerződés ötven évre szól és igen kedvező megállapodásokat tartalmaz. Harmincnyolc Írógéppel irt oldalra terjed. A főjegyző egész terjedelmében felolvasta és a képviselőtestület névszerinti szavazással, egy szó ellenében egyhangúlag elfogadta. A szerződést a törvényhatósági jóváhagyás után kinyomatják és olcsó füzetekben bocsátják a közönség rendelkezésére. A szerződéssel járó költségek a vállalatot terhelik, a főügyész tiszteletdiját a községi pénztárak utján veszi fel, mert közvetlenül mit sem fogad el. Alkalmilag ismertetni fogjuk tartalmát, ezúttal csak annyit említünk fel, hogy a motorikus áram ára 52 fillér, mely egészen 18 fillérig apad, a világitó áramé pedig 85 fillér, melyet bizonyos esetekben szintén lényeges kedvezmények apasztanak. A község a bruttó bevételből részesedést kap, mely 3000, (23 év után 4000, 38 év után 5000) pengőnél kevesebb nem lehet. Kisebb ügyek szerepeltek a közgyűlés hatalmas napirendjének záradékául. Csizmadia Gyula — nógrádberceli plébános. Megyés püspökünk Csizmadia Gyula tápió- sági plébánost Nógrádbercel község plébánosává nevezte ki. Soha el nem múló szeretetünkben élő, volt kedves lelkipásztorunk igen kies fekvésű, intelligens és szépen fejlett község plébánosa lett. Uj javadalmát már husvétra elfoglalja.