Rákos Vidéke, 1928 (28. évfolyam, 1-53. szám)

1928-03-04 / 10. szám

10. Mám. RÁKOS VIDÉKÉ 5. oldal. tartja időszerűnek a kérdés tárgyalását, — senkit fel nem hatalmaz, hogy ez ügyben a község nevében tárgyalást folytasson s az eddigi tárgyalásokon hozott esetleges határozatokat magára nézve kötelezöeknek nem tartja. Tárgyalta még a képviselőtestület a Phöbus vili. Ri-al kötendő uj szerződést s ezt öttagú bizottságnak adta ki jelentéstétel végett. Közgyűlés. A sashalmi általános ipartestület március 11-én d. e. 10 órakor a Kantler-féle vendéglő külön termében évi közgyűlést tart, melyen részleges Üsztujitás is lesz. Vöröskereszt Hók Sashalmon. A Vörös Ke­reszt egyesület, mely Sashalmon 1914-ben alakult |z egész háború alatt hatásos működést fejtett ki, a forradalom azonban működését megakasztotta. Most ismét felelevenedett ez a humánus egyesület és február 26-án el g nagy érdeklődés mellett újra megalakult. Elnökül Kovács József főjegyzőt választották meg, Sas­halom vezető férfiai csatlakoztak az egyesülethez. A Luther-szövet ség ünnepélye Sashalmon. Múlt vasárnap tartotta meg a Rákosszentmihály Sas­halmi Luther-szövetség az első vallásos délutánt Sas­halmon örvendetesen nagyszámú közönség jelenlétében. Szlávik Mátyás dr. theol. igazga'ótanár. az evangélikus egyház egyik legnagyobb tudásu lelkésze volt az előadó. Költői szárnyalásu, irzó magyarságtól áth to t beszéd­ben fejtegette a nagyböjt szimbolikus jelentőségét. Egyé­nek és nemzetek valódi nagyságát, úgy mondotta, a szenvedések alkotják. Példákban illusztrálta, hogy ke­reszténység és magyarság azért is összetartoznak, mert lelkületűket a szenvedés mélyítette el és az vetette el bennük a nagy cselekedetekre való hivatottsag és ké­pesség magvát. A fájdalommal járó mély magabaszál- lás hltja át a magyar nemzet történeimé', irodalmát, zenéjét, ez teszi oly nemessé gondolkodását. Az ünne­pély hangulatát emelte Reviczky és Mécs László val­lásos költeményeinek elszavalása s különösen remekelt ez alkalommal a Tomcsányi Nándor vezetése alatt álló egyházi énekkar. (5. M.) A gödöllői kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 15962-19^7. Árverési hirdetmény-kivonat. Vitéz dr. Tóth Aladár gödöllői végrehajtatnak, Sathari- desz Lásdóné Recsnyik Julia és kiskorú Recsnyik József végre­hatási szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a teiekkvi hatóság a végrehajtási árverést 59 pengő 99 fillér tőkekövete­lés és járulékai behajtása végett a gödöllői kir já ásbuoság területén levő, Rákosszentmihály községben fekvő s a rákos- szentmihalyi 3941 számú telekkönyvi betétben A f 1 sorszám 8 421-J-2 hrs/. 100 négyszögöl területű ingatlanra s a/on épült házra 1600 pengő kikiáltási árban özv. Recsnyik Józsefné C. I. alatti haszonélvezeti jogának fentartásával azzal h gy az ing t- lan jelenlegi tulajdonosai egyenlő arányban kiskorú Recsnyik József és kiskorú Sa haridesz Irén, elrendelte. Az árverést 19 8. má cius 8-án d t.9 órakor Rákosszentmihály községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók köte­lesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10% készpénzben, vagy az 1881 : LX, t.-c. 42. §-ában meghatározott ári- >lyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldőiméi letenni, vagy a bánatpénznek előieges birói leletbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881 : LX t.-c 147., 150, 17u. §§ ; 1908: XL t.*c. 21. §). Az aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többét ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiál­tási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár Ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908. évi XU te. 2b. §.) Oödőllő, 19.7. évi december hó 4. napján. Dr Sipos 8. k. kir. járásbiró Uá^niuHÓs Rákosszentmihályon, Lechner Lajos-u. 1. sz. a. Ild&öldUd) három szoba k myhás lakóház 357 égyszögöl telekkel eladó. Er ekezbetni Géczy József ügyvéddel Budapest, VLL József-utca 12, Telefon: j. 338 - 14. Estcl>iiuhak nagy válaszukban Cs meglepő olcsó árakban. Telikabátok melyen leszállított arakban. REICH HENRIK cégnél Budapest, IV„ Egyetem-utca 9. k ákoiwzen tm ihál y la tv anyósba g a OTTHON1 Rákosi-ut — Harcsa-sor. A legjobb italok és ételek a legolcsóbb áron minden időben. Szolid, családi mulatóhely. — Kitűnő cigány zenekar ünnep és vasárnap dé után is. — <: valódi Seitfert billiard asztal. — 3 külön szoba — Előfizetést két e fogadunk. - Társasvacsorákat, mulatságokat vállalunk. Minden e»0iön6kön Halvacbora: Halászlé és túrós csusza 1 P 60 - Menürendszer: Leves, sült, két kö­rettel, tészta és sajt. 1 P 60 fillér. Szives támogatást kér ROZMAN1TH LÁSZLÓNÉ legolcsóbb az ÁRPÁD ANNA TELEPI HOMOKbÁNYA és ÉPÍTŐ RT. fi< kteiepén. A H. É. T. fióktelep: Cinkotai nagyitce (Hév állomás.) Aaoy raktár. Postán való megrendeléseket ront»« kiszolgálás. azonnal teljesítünk. A Rákosszentmihályi lanarekp^nztar r.-t. és a Kereskedelmi r -I. Kaját házába József-utca 35. szám alá költözött át. Központi irodák, könyvelőség raktárak, tüzelőanyag, bor, ecet és szeszárusitás u^yauiit. Ruhanemű, textiláru, cipő, háztartási és piperecikk árusítása Rá kosi-úti Alkalmi Áruhazhau, (Hóra-ház) ahol részle fizetésre is lehet vásárolni. gig- Építtetőknek a lego«esóbban «zálli'ja a legkiválóbb építő anya­gokat a Falusi k.slakás építő szövetkezei sashalmi an a*- telepe. Ets lendü tégla, cserép, cement, «ip*/, mes*, szigetelő lemezek, fedél »emez, az összes epü eifaanyag, mimen mére b*-n kaphatók hitelre is Értekezni lehet a telepen Sashalom Thököly-ut 1. szám. A Corsó Drogériában váló^ készítményeket kap feltűnő olcsó áron. — MUh»«*«*r kor­kuk, es kohüétt a gyár áltai előirt árban. Chinoin növényvédelmi szerek lerakat». — A permetezéshez szükséges gépet minden vevő ingyen igénybe veheti. Teljes tisztele.tel Tótn József Rákosi-ut 74. Harcsasor. Corsó mozgónál. Fiók : Piac-téren levő illats/ertár ÉPÜLET FA, TŰZIFA ÉS ÉPITÖ-ANYAG KERESKEDŐ, ÉP.TŐ V LLaLKOZÓ RÁKOSSZENTMIHÁLY, CSÖMÖRI-UT l2i. (llona-u sarok) II! 15 Dl 51 51 BERESZ LAJOS kárpitos és díszítő Rákosszentmihály, Ferenc József-tér 2. (Zirmann-ház.) Elvállal sezlon, matrac, úri- és szalongarnitura készítést, úgyszintén mindennemű e szakmába vágó javítást. Pontos» ízléses munka« Jutányos árak

Next

/
Oldalképek
Tartalom