Rákos Vidéke, 1928 (28. évfolyam, 1-53. szám)

1928-02-19 / 8. szám

8. szám. RÁKOS VIDÉKE 3. oldal. Széntmihályiák Nyíregyházán. A Gulyás Menyhért színtársulata Kecskemétről Nyíregyházára utazott, ahol nagy sikerrel kezdette meg működését. Nagy szeretettel fogadták a szentmihályi Takács Rózsit és Danis Győzőt és a helyi sajtó is meleg elismeréssel ir róluk. A szegény Takács Rózsi azonban mindjárt a nyíregyházi évad elején súlyos beteg lett és vakbél­operációnak kellett magát alávetnie. Szerepeit a társulat egyik újabb tagjának, Márkusnak a felesége, Sárvay Rózsi vette át. - is idevaló. Tulajdonképpen sashalmi, de mint néhai közismert lakostársunk, Ország* Berci unokahuga, szentmihályi is. Őt is hamar megkedvelték s így a szentmihályiak nagy sikerrel szerepelnek a nevezetes szabolcsi városban. Takács Rózsi állapota egyébként örvendetesen javul. A Jókai kör estélye. Vasárnap, febr. 19- én este 8 órakor a Jókai kör előadása és bálja a Nagy­kaszinóban. Mulattató műsor, utána táncmulatság. A fiatal műkedvelők megérdemlik a támogatást., Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik forrón szeretett testvérem, Neuwirth Géza váratlan elhunyta alkalmából mérhetetlen fájdalmamat szives részvétükkel enyhíteni igyekeztek, ez utón mondok őszinte és hálás köszönetét. Neuwirth Anna. Az izr. hitközség estélye. A rákosszentmihályi izr. hitközség március 3-án este rendezi a Nagykaszi­nóban műsoros táncestélyét. Az estélyen, amelyet a templom alap javára rendeznek, csupán elsőrangú mű­vészek fognak szerepelni. Az előkészületek folynak. Az érdeklődés igen nagy. A rendezőség a részletekot leg­közelebb hozza nyilvánosságra. A nagy zeneünnepély. A Weinzierl Gitta zeneiskolája nagyszerű zeneünnepélyét május 12-én, szombati napon tartja a Nagykaszinóban. Az előbb nyilvánosságra hózott terminust azért változtatták meg, mert a szombat este alkalmasabbnak bizonyult az ilyen nagyszabású művészi vállalkozás számára. Alarcos-bál. A Cinkota-Mátyásföldi Kaszinó Mátyásföldön, e hó 21-én, (farsang utolsó napján) este 9 órakor jótékonycélu zártkörű álarcosbált rendez. Személyjegy 2 pengő, családjegy (3 személyre) 5 pengő. Szentmihályi Miska. — Tetszik tudni, hogy a sashalmi kath. bálon meddig tartott a tombola ? — ? — Mig csak a közönség nem tombola. Leventék bálja. Régi, szép idők színeit vará­zsolta vissza egy éjszakára, február 11 én a RAFC termeibe a leventék bálja. Mintha a régi, ragyogó, boldog nagy Magyarország jött volna elénk egy éjsza­kára, a trianoni /alak leomlottak lelki szemeink előtt, mert láttuk, hogy leventéink méltók lesznek az uj hon­foglalók nevére. A levente intézményhez fűzött remény­ségeink valóra fognak válni. Előkelő társaság gyüleke­zett már 9 óra előtt. Ott voltak: Höfer István, Berno- lák Károly, Balogh Barna, merényi Scholtz Kálmán tábornokok, Lisszay István alezredes, Schirger Lajos őrnagy, Pichler István esp. plébános, br. Gaffron Her­mann , Krenedits Sándor főjegyző, a vármegye kép- visele é ben Egedy Kálmán t. főszolgabíró és Rákos­szentmihály előkelő társadalmának szine-java. Felhar­sant a Rákóczi induló és kíséretével bevonult Krenedits Sándorné, a bálanya, a leventék sorfala között. Patkós- teszári Zámory Imre ny. ezredes, a levente egyesület elnöke meleg szavakban üdvözölte a megjelenteket, majd pedig élőképben mutatták be a leventék törek­vései két és munkájukat. A megható és hazafias kép után Krenedits Sándorné—Zámory ezredessel, Zámory Imréné—Krenedits Sándorral „Ezer esztendeje annak, hogy a magyarok itt laknak“ csárdással nyitották meg a táncot és csakhamar 50 pár járta tűzzel a csárdást és táncoltak kivilágos virradatig. Csak egy sajnálatos körülményt említett meg a rendezőség. A meghívók, egyelőre még kiderítetlen okok miatt igen sok esetben nem jutottak el a meghívottak kezéhez. Az iparoskor táncmulatsága. Február 18-án, szombaton az Önálló Iparosok és Kereskedők Köre saját helyiségében reggelig tartó táncmulatságot rendez. Belépő dij személyenkint 80 fillér. — Február 25-én este pedig a Korzó moziban az iparosház alapja javára nagy film előadást rendez. A második kerületi polgári kör köz­gyűlése. Vasárnap ünnepelte a 11. választókerületi Polgári Kör a Taute vendéglőben fennállásának 15. éves jubileumát. A kör helyiségeit zsúfolásig megtöl­tötte a közönség, amelynek soraiban ott volt a község képviseletében Krenedits Sándor főjegyző és Kecskeméthy Vince bíró. Megjelent továbbá Rákosfalva képviseletében Kirchknopf Ernő p. ü. főtanácsos, Sashalom részéről pedig Lukács Béla. A közgyűlés megkezdése előtt a Rákosszentmihályi Önnálló Iparosok és Kereskedők Körének dalkara Kremsner karnagy vezetésével a Hiszekegyet énekelte el. Gunther József, a kör tevékeny elnöke emelkedett hangú beszédben a "kör 15 éves múltjáról és munkásságáról szólott. Horváth József jegyző a kör működését ismertette. A közgyűlés Krenedits Sándor főjegyzőt és Kecskeméthy Vince bírót továbbá Fekete Dezsőt a kör volt elnökét és Gunther József elnököt a közügyek terén, illetve a kör felvirágoz­tatása körül kifejtett önzetlen munkásságuknak elisme­réséül egyhangúlag tiszteletbeli tagokká választotta. Az­után Gunther József elnök lelkes szavai közben a kör jubileumára készített csoportkép leleplezésére került a sor. A tisztikar és a választmány tagjait megörökítő képhez Fekete Dezső volt elnök készített díjmentesen szép diófa keretet. A kép leleplezése után Krenedits Sándor főjegyző meghatott szavakkal köszönte meg tiszteletbeli taggá történt megválasztását és tartalmas beszédben ismertette a község és a Polgári Kör között fennálló kapcsolatokat. Majd a közgyűlés újra Gunther Józsefet választotta meg elnökül. A tisztikarba bevá­lasztották jegyzőkké: Horváth Józsefet és Fehér Bélát. Pénztárossá: Varga Istvánt és vitéz Körmendy Istvánt. Ellenőrökké: Mátyás Andrást, Nándory M. Györgyöt, Síkos Sándort és Takács Józsefet. A könyvtáros Pribék István lett, gazdává pedig Nagy Ferencet választotta meg a közgyűlés. Választmányi tagok lettek: Beliczky János, Csiszár József, Dollák László, Dombay György, Dóra Mihály, Hild László, Horváth Gergely, Horváth István, Horváth János, Kovács Gábor, Máté Ferenc, Műnk József, Nyerges Pál, Orbán István, dr. Schwarcz Nándor, Száraz István, Szűcs Károly, Taute Ede, Vá- zsonyi Antal és Weéber Rudolf. Választmányi póttagok : Antal Károly, Balatoni János, Hutvágnel János, Nagy Imre, Tresánszky István és Vajay János. Végül a köz­gyűlés az uj tisztikar megválasztása után a dalkör Himnuszával ért véget. Adományok. Zierman János érdemes helybeli lakostársunk február 6-án ünnepelte nevenapját. Ez alkalommal vendégül látta az Ónálló Iparosok és Ke­reskedők Köre dalkarát és a dalkar alapja javára 30 pengőt adományozott. — Ifj. Poros István 10, dr. Neu­man Béni és Síkos Sándor 5—5, Kovács István 3 pengőt adományozott az Önálló Iparosok és Kereskedők köré­nek tisztelet jegy megváltás címén. Az adományokért ezúton mond köszönetét a dalkör és a kör vezetősége.

Next

/
Oldalképek
Tartalom