Rákos Vidéke, 1928 (28. évfolyam, 1-53. szám)
1928-08-26 / 35. szám
XXVIII. évfolyam. Rákosszentmihály, 1928. vasárnap, augusztus 26. 35. szám. RÁKOS VIDÉKE tArsadalmi, közigazgatAsi és közgazdasAgi hetilap. rAkosszentmihAly nagyközség és szAmos egyesület hivatalos lapja> Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. A szívtelen Góliát. A hatalmas, milliós, székesfőváros, a nagy behemót Góliát, határához odasimul a szerényke kertváros, a villatelepekből virágzó községgé fejlődött Rákosszentmihály : a hatalmas óriás édes gyermeke, mégis szőrös szívvel, ridegül kezelt mostohája. Lakosságunk a büszke Budapest véréből való vér. Még úgynevezett benszülött, falusi ősnépünk sincs, mely magját alkotná. Ide mindenki, mint kedves azilumba a fővárosból származott ki és a legszorosabb kapcsolatban él Budapesttel. Villamos vonataink ezer meg ezerszámra hordják népünket naponta a fővárosba, ahol lakosságunk legnagyobb része a munkaidejét tölti. Ott keresi kenyerét, ott folytatja üzletét, iparát, ott találja hivatalát, munkaadóját és ott is költi el a pénzének legnagyobb részét. Tehát nem betolakodó idegen, nem alkalmatlan teher és nyűg a városon, hanem hasznos, szorgalmas és megbecsülendő része í. közönségnek, amely derékségét, az átlagosnál különb voltát azzal is bebizonyította, hogy megtakarított, magától megvont filléreit arra használta fel, hogy itt, a jólevegőjü, lombos, virágos kertvárosban családi otthont szerezzen és az egészséges lakóhelyen hazánknak derék, erős, egészséges gyermekeket neveljen. Annak az embernek, aki a villamos utazás időrabló, fáradságos és költséges terhét vállalja, jó hazafinak, önzetlen családapának és rendes, takarékos, szolid embernek kell lennie és ezen a megállapításon még a háború utáni különleges visszonyok következtében nekünk is kijutott abnormális bevándorlás sem ejthetett lényegesebb csorbát. Mindebből következik, hogy ha lakosságunk számára mindenkitől, elsősorban az anyaváros-Budapesttől némi megbecsülést és jóakaratot kérünk és várunk, akkor ez a kívánságunk egyáltalán nem szerénytelen és jogosulatlan. A hatalmas mostoha ezt a jóindulatot vajmi ritkán tanúsítja merev határain túl telepedett gyermekeivel szemben. Nem kiáltó példa erre a tőváros határújának, a József főherceg-útnak hihetetlen és megmagyarázhatatlan története?! Ez a nyolcszáz méternyi útvonal a főváros tulajdona és gazdája húsz esztendő óta olyan állapotban tartja, amit Szoldobágyon vagy Fugyivásár- helyen sem tűrnének el. Ez az ut a mi kapunk: Rákosszentmihály bevezető útja lenne és több, mint húsz esztendő óta valósággal elvág a külvilágtól, elsősorban pedig magától Budapesttől, amellyel életünk, minden viszonylatában teljesen [egybeforrt. J Húsz év óta árasztjuk a kérvényeket, ontjuk a küldöttségeket a főváros vezető uraihoz, hogy tegyék járhatóvá a hatarutjukat. Ez a munka annyit jelent Budapestnek, mint amikor Wanderbilt a koldusnak 2 fillért ad. Mindenki, mindig a legnagyobb jóakarattal fogadja kérelmünket. A kétségtelenül mindig őszintén jóakaratu Ripka főpolgármester kijelentette, hogy személyesen ismeri az állapotokat és lehetetlennek tartja hogy a ragyogó főváros küszöbén keresztül Ázsiába lépjenek az emberek. Régi, kedves jóakarónk, Márkus József főjegyző úgy nyilatkozott, hogy máig is szent- mihályinak tartja magát és meg fogja mutatni, hogy nem volt hűtlen tagja ennek a közönségnek. Biztattak más illetékes tényezők is és hálásan ismerjük el, hogy sohasem alaptalanul. Évek óta mindig elérjük, hogy az útburkolást felveszik a főváros közmunka programm- jába, sőt a költségvetésbe is, szives pártfogóink jóakaratából, de minden évben valaki vagy valami, mit tudom én, bizottság, testület, minisztérium vagy más kitörli ezt a teljesen jelentéktelen tételt és veres ceruzája kiirtja minden reményünket és újra meg újra meghosszabbítja nyomorgásunkat. Az idén valósággal üvegen keresztül nyaltuk a mézet. Az évtizedeken át elhanyagolt Rákosfalvára is kiáradt a főváros gondozó kegyelme. Olyan utakat építettek utcáin, mint a pádimentum. Most már bizonyos volt, hogy tesznek még néhány lépést és a 800 méteres határut is sorra kerül végre valahára. Ám néhány nap múlva szeptembert Írunk, de a József főherceg utón nem tud keresztül vergődni ma sem egyetlen gépkocsi és megfeneklik ma a homokban, holnap a sárban minden terhes szekér, ügy látszik, a rejtelmes veres ceruza megint sikerrel működött... Sok évvel ezelőtt tagja volt a mátyásföldi egyesületi vezetőségnek egy fővárosi főmérnök, később műszaki tanácsos. Nem tudni miért, talán mert, mint mátyásföldi irigykedett a „száraz Margitsziget“ nyomába kapaszkodó Szentmihályra, vagy más egyéb okból, de az bizonyos, hogy lelke mélyéből gyűlölte községünket és ezt az érzését a lóvasúti bejárások és egyéb hivatalos eljárásokalkalmával számtalanszor nyíltan kimutatta. Már akkoriban szóba került a határut burkolása, de ő kijelentette, hogy abból semmi sem lesz. Meg fogja mutatni, hogy semmi sem lesz. A szegény, öreg, mérges műszaki tanácsos régen nyugalomba került, sőt régen meg is halt már, de szelleme, ugylátszik, máig is ott lappang a főváros illetékes ügyosztályában és konokul folytatja az ádáz küzdelmet Szentmihály boldogulása ellen. Jóakaróink pártfogása, úgy látszik, — nem tudja megtörni a szívtelen Góliát kegyetlenségét és nem tud felszabadítani átka alól. Vagy talán nem is tudják ezernyi ezer gondjuk — dolguk közepette, hogy ez a bagatell dolog még mindig nem ny-rt kedvező elintézést és abban a hitben élnek, hogy mi már régen örvendezünk sikeres közbelépésüknek? Bizonyára igy lehet és akkor kétszeresen helyénvaló ez az — Isten tudja hányadik — feljajdulásunk, amely újból feltárja a szomorú valóságot.
