Rákos Vidéke, 1928 (28. évfolyam, 1-53. szám)

1928-06-24 / 26. szám

26. szám. RÁKOS VIDÉKE 5. oldal. SASHALMI HÍREK. A Kormányzó születésnapja. Vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzójának 60-ik születésnapját nagy pompával ünnepelte a nemzet. Sashalom község polgársága és ifjúsága is kivette részét az ünneplésből. Junius 18-án a rk. kápolnában Küllős Ede plébános hálaadó istentiszteletet tartott, melyen megjelentek a községi elöljáróság, a különböző testületek képviselői, az iskolák tanulói. A községet nemzeti zászlók diszitették. Istentisztelet után az isko­lákban méltatták a kormányzói ténykedés jelentőségét és a Kormányzó hervadhatatlan érdemeit. Gondnoksági ülés. Az állami elemi iskolák gond­noksága junius 13-án üiést tartott, melyen az évzáró vizsgák’ idejét megállapította. A beírások junius 25, 26, 27. napjain lesznek. A Kossuth Lajos-téri állami elemi iskolában a szülők meglepő élénken érdeklődtek a vizsgálatok iránt. Az eredmény igen szép. A kiállított kézimunkák teljes elismerést vívtak ki. Vizsga után a gondnokság tagjai a tantestületet vendégül látták. Anyák ünnepe. A sashalmi Mansz, mint két éven át, ez évben is méltó keretek között ünnepli az anyákat. Kovács Józsefné elnök vezetése alatt működik a szer­vező és rendező bizottság. Az ünnepélybe belekapcso­lódnak az iskolák is. Az ünnepély junius hó 29-én, Péter és Pál napján lesz a községi sportpályán. Községi nap. Julius 1-én egésznapos gazdag műsor várja a közönséget. A rendező bizottság arra törekszik, hogy a nap a községnek fényes erkölcsi és anyagi sikert hozzon. Küldöttség az O. K. H. igazgatóságánál. Nem titok az, hogy az O K. H. sashalmi fiókjának junius 3-iki választásával Rákosszentmihály és Sashalom iparos társadalmát sérelem érte, amelynek már a közgyűlésen kifejezést adott Molnár Gyula és Somogyi Jenő. Azóta Rákosszentmihály és Sashalom polgárságából nagy bizottság alakult, melyhez csatlakozott a község kép­viselőtestülete is. Ez a küldöttség junius 18-án az O. K. H. igazgatóságánál járt, ahol Szalay cégjegyző és Skurblits igazgató fogadta. A panaszt Írásban is benyújtották. Szalay cégjegyző a legsürgősebb intéz­kedést helyezte kilátásba, mert célja, hogy az intéz­ményt Sashalmon is erőssé tegyék és a vezetőség és polgárság között még uj tisztujitás utján is helyre­állítsák a békés együttműködést. Évzáró ünnepély. A sashalmi róm. kath. polg. leányiskola junius 17-én a községi sportpályán nagy­szabású évzáró tornaünnepélyt rendezett. Már figyelmet keltett az egyenruhás leánykák fegyelmezett felvonulása. A gyakorlatokat zenekisérettel végezték. Az ünnepélyt a Himnusz vezette be. Igen tetszettek a zenés szabad- gyakorlatok. Megkapóan kedves volt a leánykák hol­landi tánca. Hangulatkeltő volt a „Boxtánc“. Fényesen sikerült a zenés botgyakorlat. Az osztályok játékai vál­tozatosak voltak. Általános zajos taps jutalmazta a palotás tánc sikerült bemutatását. A másfél órás műsort könnyekig megható irredenta élőkép zárta be. Reméljük, hogy az iskola uj otthonában erősödni, fejlődni fog. A nagy fáradtságot igénylő tornaünnepélyt Halmóczky Annuska tanárnő tanította be, s megkapta érte a szülők lelkes elismerését. Tornaverseny. Junius 24-én d. u. 3 órakor a RAFC rendezésében iskolák tornaversenye lesz a RAFC négy selyemzászlójáért és az uj vándordíj, a Pender ezüst serlegért, melyért a sashalmi és rákosszentmihályi rk. fiúpolgári iskolák futballmérkőzést mutatnak be. Az ünnepély védnökei Padányi Andor Pestv. kir. tanfje és dr. Ványek Béla egyházmegyei tanfelügyelő. Az iskolák hálával fogadják a RAFC áldozatkészségét. Hz Otthon kávéház értesítése! Értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy minden ünnep és vasárnap délután 5 tői záróráig a kerthelyi­ségben a parketten a közönség táncolhat. Kedve­zőtlen idő esetén a kávéhazban tartjuk meg a táncot. A tulajdonos. Ügyes pedikür ajánlkozik. Heinrich Péter Batthyány-utca 3d. szám. fényképész műterem áthelyezés. Stróbi mester ezúton értesíti a közönséget, hogy modernül berendezett fotomüterméf, fényképnagyitó és festőmüteremmel bővítve, aug. l-től a Rákosi útra, az uj postaépületbe helyezi át, hol a művészi fénykép felvételeit, nappali és, müvilágiíás mellett szenzációs ármérsékléssel végzi. Árai e hónap 24-étől a követke­zők 6 drb. levelezőlap 4 pengő, 6 drb mtivészlap 5 és 6 pengő, 6 drb. müvészlap és i drb. kab. kép 8 pengő. Ez az ármérséklés a jelenlegi műteremben is érvényben van. Külön osztály amatőr felvételek speciális és gyors kidolgozására. Minden 6 hétben uj amatőr fényképező tanfolyam mérsékelt tandíj mellett. Mészáros József x?lzFxf? Rásosi-ut £K”y' Hei \m úri éi Uülgy fodrász tele.“™ a nagyérdemű hölgyközönséget, hogy üzletemet átala­kítottam s külön fülkék állnak hölgyvendégeim rendel­kezésére A bubi, babi hajvágást, tartós ondolálást, hajmosást, manikűrt szakképzett munkaerőkkel végez­tetem. — Bérletrendszer. Szives pártfogást kér, tisztelettel heich Ignácz úri és hölgyfodrász Rákosi-ut 52. sz. Jókarban lévő ME1DINGER kályha Sándor-utca 2. sz. (Cinkofai határut 36 szám) alatt eladó. l/AnitÁlx kétszobás családi házat, mellékhelyiséggel— » ü&ÄlfiiOÄa. helyben vagy környéken — villamoshoz közel. 2000 pengőt azonnal, többit törleszteni. Ajánlatokat „fővá­rosi tisztviselő“ jeligére a kiadóhivatal továbbit. DACA! ÁPfKTÍüU Piactér, Elsőrangú cigányzene nArALUlólM AuUulUil Megrendelésre meleg ételek Illáiig Batthyány-utca 44. szám alatt egy három szobás családi ház, mellékhelyiségekkel és kerthaszná­lattal augusztus 1-re. Bővebb felvilágosítás Batthyány-utca 31. szám alatt kapható. Üzletajtó és kirakatablakok: ro!lók­kal eladók. Bákosi-ut 72. Élő és művirág, csokor, koszorú Virágüzlet, özv. Grotta Gyuláné Harcsakor. Tisztelettel érte- IZj^Uiíí nArlía fővárosi sitem, hogy a CJOZlTlOSOCIa cég kép­viseletét Sashalom és Mátyásföld környékén átvettem, A „Ki­rály“ gőzmosóda Budapesten az egyedüli, amelyik lágyított (eső­vízzel, szinszappannal, káros anyagok nélkül mossa a ruhát; a gallérokat oly tökéletesen tisztítja, hogy a viselete kellemes és szép. Elsőrendű vegytisztító és ruhafestő üzeme van, munkája kifogástalan. Gyorsan és pontosan dolgozik. — M ü t ö m é s t (Kunststoppen) is vállalnak. — Selyemharisnya szemfelszedés, szőnyegjavitás és kézimunka. — A munkát a budapesti ipartes­tületek által hitelesített árjegyzék szerint számítom. Szives meg­bízásait kérve, vagyok teljes tisztelettel Prém Edéné Sasbalom, József főherceg-ut 25.

Next

/
Oldalképek
Tartalom