Rákos Vidéke, 1928 (28. évfolyam, 1-53. szám)

1928-03-25 / 13. szám

13. szám. RÁKOS VIDÉKE} 5. oldal. Ezt megelőzőleg március 22-én este 8 órakor jelölő közgyűlés. A m. kir. posta bajai. Mint ismeretes, a posta- hivatal a község természetes központjából március 1-jén átköltözött a község végére, sőt magával vitte a posta­ládát is. Most az a helyzet, hogy sok ezer lakos viszi levelét kilométer távolságra, vagy Budapestre. A közön­ség óhaja, hogy a Tolnay Károly utcában a Szücs-féle ház sarkán szorgalmazza a község postaláda felállítását. Más. Sashalmon oly sok a hivatal, oly sok az írástudó ember, hogy a postai küldemények olyan tömegben érkeznek, hogy anyaghalmaz miatt a kézbe­sítő nem képes a postai küldeményt kikézbesiteni. A lakosság orvoslást kér. Márciu-ti ünnepélyek. Sashalmon a polgári leányiskola tanári kara gazdag tartalmú ünnepélyt ren­dezett nagyszámú közönség előtt. A lelkes hangú ün­nepi beszédet Túri Mária mondotta. Az első körzeti állami elemi iskola kétszer előadott hatalmas műsorát külön fogjuk méltatni. A Mansz estélye. A Mansz folytatja a tevékeny munkát. Forgács Gyula rendezésében szorgalmasan ké­szülnek április 9-ére „A Gyurkovics leányok“ előadásával kapcsolatos táncestélyre. A színdarabban Sashalom ki­próbált műkedvelő erői vesznek részt. Kultur előadás. A postás körben székelő Kullur Asztaltársaság, mely március 10-én olyan nagy sikerrel mutatta be a „Mesék az Írógépről“ cimü népszerű operettet, március 24-én ezt a SASC javára megismétli, általános közkívánatra. A darab főszereplői ismét Ryba Sárika és Jakab Manci. Rendező Forgách Gyula. A feledékeny Hév. Telnek a hónapok, az év­szakok, szaporodnak az iskolai tanulók, erősbödik a piac és forgalom, de a Hév. teljesen megfeledkezik a a Kossuth Lajos-téri megállóról. Vájjon miért késik ennek a közóhdjnak a teljesítése? Józsefek ünneplése. A tavasz előhírnöke József az idén hideget hozott, mindazonaltal Sashalmon a Józsefeket meleg szeretettel ünnepelték. Kovács Józsefet és Zagyva Józsefet az e> ész község meleg elis­meréssel ünnepelte Ünnepelték a jótékonyságá­ról ismert Senorm család féifi tagjait Edét és Sándort és ünnepelték a Bercsényi aszialtársaság nép­szerű elnökét Fehér Sándort, a többi népszerű Józseffel egyetemben. Rovatvezető: dr. Kubinyecz Lajos. RAFC hírek. Labdarúgás. R4FC-ULI bajnoki mérkőzés, vasárnap d. u 4 órakor RAFC József főher- ceg-uti pályáján. Előtte 2 órakor a II. csapatok játsza­nak. — RAFC—Cukrász S. C. 2:2 (1 : 2). Bajnoki. Ismételten beigazolódott, hogy áttörő, góllövő csatár nélkül még a legjobb védelemmel rendelkező csapat sem érhet el eredményt. A védelem, de különösen a ura volt a mezőnynek, de nincs aki gólt rúgjon. Dicsé­ret illeti meg a védelem minden egyes tagját, a csatár­sorban azonban az egyetlen Pál volt, kitől szép, hasz­nos játékot láttunk. »Mentes nem való a csatársorba Rozenstein agilis, de nem áttörő, Pap sehogy sem \ özeliti megőszi formáját, lassú, nincs önbizalma. Sze­merei betegen játszó . Az első két gólt a Cukrász éri ei, s az első félidőben csak egy öngóllal szépít az eredményen a RAFC. A második félidőben RAFC fö­lény, s a kiegyenlítő gólt Pap szerezte meg kavarodás­ból. Utána nagy ostrom, de a győztes gól csak nem akart megszü etni. Mentest egy nagy helyzetben felvág­ták a 11-es azonban elmaradt. — Atlétika. A múlt vasárnapi országos mezei bajnokságban Marczell Tibor ANYAG SZA.SVÜS IMEE ÉPÜLETFA, TŰZIFA ÉS ÉPÍTŐ- KERESKEDŐ, ÉPÍTŐ V LLALKO RÁKOSSZENTMIHÁLY, CSÖMÖRI-UT I2i. (llona-u, sarok) BERESZ LAJOS kárpitos és diszitő Rákosszentmihály, Ferenc József-íér 2. (Zirmann-ház.) Elvállal sezlon, matrac, úri- és szalongarniíura készítést, úgyszintén mindennemű e szakmába vágó javítást. Ponto», ízléses munka. Jutányos árak

Next

/
Oldalképek
Tartalom