Rákos Vidéke, 1926 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1926-11-14 / 46. szám

45. szám. RÁKOS VIDÉKE 5. oldal. ő I SASHALMI HÍREK. Rovatvezető: Zagryva József. Az uj plébános ünneplése. A Katholikus Nép- szövetség meleg, szeretetteljes ünnepet rendezett nov. hó 6-án a Kantler-féle vendéglő helyiségeiben a közszeretetnek örvendő uj plébános, Küllős Ede tiszteletére. Sashalom község társa­dalmának minden számottevő egyesülete és egyénisége kép­viseltetve volt valláskülömbség nélkül. Példátlan arányú volt ez az ünneplés, mely párját ritkítja Sashalmon. A termek szűknek bizonyultak a megjelentek befogadására. Az üdvöz­lések a következő sorrendben folytak le: Katholikus Nép- szövetség nevében Joó István min. tanácsos, Cinkotai Egyház­tanács nevében Galla Endre plébános, Községi elöljáróság nevében Járóka Antal biró, Kereskedelmi Iskola nevében Tóbi József igazgató, Polgári Leányiskola nevében Dr. Bartha Borbála igazgatónő, Polgári Fiúiskola nevében Horváth Dezső igazgató, Állami Elemi Iskolák nevében Zagyva József igazgató, Mansz nevében Joó Istvánná, Faluszövetség nevé­ben Dr. Réthey Ferenc ny. főispán, Protestáns Közművelődési Egyesület nevében Földes Géza polg. isk. igazgató, Állami Lakólelep Házitüzérsége nevében Kollár István gondnok, Ház- és Telektulajdonosok Egyesülete nevében Garfunkel József cégvezető, alelnök, Az ipartestület nevében, Somogyi Jenő elnök, Kereskedők és Iparosok Köre nevében Ovardits Ferenc elnök, Postáskaszinó nevében Széles József elnök, A tűzoltó és mentőegyesület nevében Moldován Ferenc alpa- rancsnok, Az állami isk. gondnokság nevében Pillér György elnök. Megjelent az ünnepélyen Dibusz Sándor h. főjegyző is. Az üdvözlő beszédek a legbensőbb szeretetet fejezték ki. Joó István és dr. Réthey Ferenc kidomborították az egyetértés és együttműködés munkájának nagy jelentőségét. Miként kirostálják a búzából a konkolyt, úgy ki kell loiszöbölni a község társadalmából azokat az elemeket, kik a békés épitő- munkának esetleges kerékkötői. Földes Géza a protestáns felekezetek meleg üdvözletét tolmácsolta. Küllős Ede plébános a krisztusi szeretet jegyében magas szárnyalásu beszédben köszönte meg az üdvözléseket s ígéretet tett, hogy oda fog hatni, hogy ebben a községben megindítsa az eredményes épitőmunkát. Az elhangzott mély gondolatoktól átitatott beszé­deket részletesen méltatni lehetetlen. Szemmel látható, hogy az uj plébános személyisége biztosíték arra, hogy ebben a nagy hitközségben megalapozza a lelkek békéjét s meg­indítsa az egyház újjáépítő munkáját. A Katholikus Nép- szövetség nevében dr. Réthey Ferencné elnöknő mély érzésű vallásos eszmékben gazdag beszédben mutatott rá arra a nagytérjedelmü munkaprogramra, melyet a szövetség maga elé tűzött s meleg szeretettel köszönte meg a község és környék testületéinek impozáns részvételét s lelkes szavakkal üdvözölte az uj plébánost, kinek a szövetség minden téren gegitő munkatársa lesz. Önkéntes adakozásból a templom­alapra 895.000 K gyűlt egybe. Háziipari tanfolyam. A Réthey Ferenc dr. elnök­sége alatt működő Faluszövetség, nemzetgazdasági szem­pontból messzekiható intézményt alapozott meg. Lehetővé tette, hogy a tél folyamán a gazdasági továbbképző iskola tanulói kenyérkeresetet biztositó gyékényszövő tanfolyamon vehetnek részt. A tanfolyam ingyenes, azon külön órában iskolánkivüliek is részt vehetnek benne. Kezdete nov. 29-én és 3 hónapig tart. A gazdasági iskola tanulói az egész tél folyamán munkában lesznek. Iskolánkivüliek jelentkezése Németh Géza iskolaigazgatónál a barakki iskolában. Mansz. A Mansz nov. hó 4-én tartott választmányi ülésén dr. Réthey Ferencné elnöknő indítványára az elhunyt Kornajcsik Mihályné alelnöknő helyére a Mansz egyik lelkes, buzgó tagját, Englert Jánosnét egyhangú lelkesedéssel alelnö- kéve választotta. Müvészestély. A Mansz sashalmi helyicsopórtja nov. hó 13-án délután 5 órakor, Sashalmon a Postás Kör helyi­ségében Szent István-utca 21. alatt műsoros tea-délutánt rendez. Képviselőtestületi közgyűlés. Sashalom képviselő­testülete Jóróka Antal elnöklete alatt tartott közgyűlésén mutatkozott be, mint előadó a község uj h. főjegyzője, Dibusz Sándor, kit a képviselőtestület szeretettel fogadott. A hosszú tárgysorozat gyorsan pergett le Dibusz Sándor világos és szakszerű előadásában és a közgyűlés megértéssel hozta meg határozatait, melyek között a temető vásárlás ügye is szere­pelt és elhatározták, hogy a község kataszteri telekkönyvét lemásoltatják. A Gizella-ut rendezése céljából szükséges Mészáros József.M0S-FEST TISZTIT ■if és Bizalom- ”Ui u. sarkán. lahálnnlrnlficnnnlrfit 1 éTÍ időtartamra lakóházakra ad UultalUyMJiuoUNUM»i becsérték 25 százaléka erejéig* előnyös feltételek mellett közvetít a Rákosszentmihály!* takarékpénztár r. t. Kellékek: telekkönyvi kivonat, tüzbiz- tositási kötvény és folyó évi dijnyugta. Bokaszoritó ITIJ. orvosi műszer és testegyenesltő harisnya gépek gyára Budapest, IV. Petőfi Sándor-utca 17. Női felöltők, estélyi és utcai ruhák meglepő olcsó árakon REICH HENRIK ezégnél Budapest, IV., Egyetem-u 9. Pénzt folyósít fedezet mellett, átvesz magas heti kamatozássá,! a békebeli Mezey Bank és Pénzváltó Üzlet hitelosztálya Budapest IV., Magyar-utca 3. (Kossuth Lajos-utca sarok.) Vas os rózDutor, kerti bútorok, ÄÄÄ féregmentesek. Laposra hajtható szőnyeg- és sodronyos vas­Prohásik*-gyár VI., Gróf Zichy Jenő-utca 46. szám Fiók Üllői-ut 9. sz. DACál n\/Q7YV ÁGÍKTÍUI Piactér, Elsőrangú cigányzene. nArALUVOLM AbUO I UN Megrendelésre rrehg ételek. Gyorsírást, gépírást, nyelveket sikerrel tanít: fnuÓPft Tnrini* oki. gyors. tan. Rákosszent- IxUVctlO lUUUr mibáiy Farkas Ignác-u. 5-a. Ser Igen mérsékelt dijak. Ént Jenő vas- festék és füszer-üzlet, háztartási cikkek. Rákosi-ut és József-utca sarok. AdÉl kereskedése, Budapest, VI. Czigány auu Teréz-körut 58-60. az UFA filmszínház mellejt. — Dús készletek, a legolcsóbb árak. Alkalmi csokrok, koszorúk. Rákosvidékieknek külön kedvezmény. Pintér Gyula mészáros és hentes. József- utca 41. szára és Piactér. Tetőtől talpig ruház az újból m e g n y i 1 TULIPÁN gyermekotthon áruház §p- Raktáron vannak az összes gyermekruhá­zati cikkek (csecsemőtől 18 éves korig) igen jutányos árakban. ízlésben minő- n A O fyjjf Sjk f§k ségben. megbízhatóságban ** 1" ■ cég a régi! U J HELYISEGE; IV« kér., Apponyi-tér 5. szám. Belvárosi Takarékpénztár épület. DftwovóIfinQ p butorbőrsajtolás, bőrfaragá- DUrSZuKljld; sok, butorállványok, aszialok. KENDI ANTAL Budapest, IV. SeMßlWeiS‘ü I. kitása borszékekre olcsóárakban Oláh JÓZSSfBerc5ny^uM0/Telefön7.BUDAPEST VII. Tábornok-utca 8 Telefon: József 93—59. hó (tflftfi ás CTPfpIn Elvállal minden e szakmába vágó mun- öd tyU5 Uh oacIcIU úgymint: központi fűtést, szel­lőztetést, légszesz vízvezeték, fürdőszoba, angol clozet, szívó, nyomó, kézi- és motor-hajtási szivattyúkat csator- ázások és mindennemű épület dlszmű bádogos munká­tokat. favitások jutányosán eszközöltetnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom