Rákos Vidéke, 1926 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1926-03-21 / 12. szám
■ 12. szám 9fV0B «iDana 5 oldal magyar“-ját olvasta fel a tőle megszokott szép hangsúlyozással. A meleg, hazafias érzéssel megirt szerzeményt a közönség zajos tapssal honorálta. Az ünnepély Ovardits Ferenc zárószavával nyert befejezést. Utána a Postás-Egyesület disztermében néztünk végig szépen lefolyt ünnepélyt, melyet az iskolánkivüli Népművelő Bizottság rendezett a polgári fiúiskola bevonásával. Horváth Dezső szónoki hévvel mondotta el ünnepi beszédét. Beszédén meglátszott a gondos előkészités 8 a szónok történelmi nagy tudása. A polgári fiúiskola tanulói hatásos szavalataikkal s szépen előadott karénekükkel nagyban emelték az ünnepély fényét. Az ünnepélyen ott láttuk a Ház- és Telektulajdonosok Egyesületének elnökségét, a község főjegyzőjét s a tüíoltóság parancsnokát. Iskoláink ünnepei. Ünnepeltek az iskolák, még pedig hatványozottabb lelkesedéssel. Az I. körzeti elemi iskola március 15-én, délelőtt 10 órakor tartotta műsoros ünnepélyét a szülők nagyszámú részvételével. A tanulók közül szavalatokkal közreműködtek: ifj. Reinhardt Rezső, Farkas Imre, Malosics, Robinek, Cseke Izabella. Darula Jolán I. oszt. tanulók. Molnár Ágnes, Orseck Pál 11. oszt. tanulók, Porumb Erzsébet, Híedl Ferenc III. o. tanulók, Csendes Hedvig. Sze- novszki Anna IV. oszt. tanulók, Fehér Anna, Szakolczy Juliska VI. oszt tanulók. A Kocsi testvérek (I., Itt. oszt.) leendő hegedűművészek is közreműködtek az ünnepélyen, párosán előadott nagyhatású hegedüszámaikkal. A nap jelentőségét Zagyva József igazgató méltatta. A zárószót Reinhardt Rezső főjegyző mondotta, hazaszeretetre, kitartásra buzdítva a nemzet jövendő reménységét, a tanulóifjúságot. Az ünnepély után S ezák Ferenc látta vendégül Ízletes halebédre a tantestületet. A II. körzeti iskola is szépen összeállított ünnepélyt tartott. Az ünnepi beszédet Németh Géza igazgató mondotta. Ünnepelt az iparostanonciskola is. Ovardits Ferenc elnök a jelenlevő nagyszámú iparosság jelenlétében rövid, de tartalomban gazdag beszéddel nyitotta meg az ünnepélyt. Az ünnepi beszédet Kiss Jakab tartotta. Hazafias hévvel előadott, szépen átgondolt beszéde mély hatást keltett. A zárószót Somogyi Jenő ipartestületi elnök mondotta. A haza iránti kötelezettségükre hívta fel az ifjak figyelmét, kiemelvén azt a jelentőség- teljes hivatást, mely a hazafiasán érző és gondolkodó iparos- ságrá vár. Az ünnepély után Ovardits Ferenc, Farkas István, Somogyi Jenő, Vaczula Gyula és Jobszt Gyula felügyelőbizottsági tagok látták vendégül a tantestület tagjait. Mansz. A pestsashalmi Mansz. márc. hónapi választmányi ülését március hó 18-án tartja Dr. Réthey Ferencné elnöklete alatt, d u. 4 órakor a központi iskolában. József, bándor, Benedek. A közmondás azt tartja, zsákkal hozzák a meleget, ha beváltanák, már ránk férne. Névnap, régi jó névnapok, hol maradtok, ma már csak szép emlékeknek mondhatjuk. A sashalmi Ház- és Telektulajdonosok Egyesületének van mintegy húsz József és Sándor nevű tagja. Az egyesület Cocron Jakab elnök és Garfunkel József javaslatára március 17-én a Kantler-léle vendéglőben ünnepli a Józsefeket és Sándorokat. Képviselőtestületi gyűlés. Pestsashalom község képviselőtestülete március 16-án tartotta képviselőtestületi gyűlését a központi iskolában Járóka Antal elnöklete alatt. Reinhardt Rezső főjegyző terjesztette elő a tárgysorozatot. A képviselőtestület egyhangúlag elfogadta a főjegyző előterjesztését, kimondva a központi iskola kertjének elkerítését. Ez régen méltányos, mert az iskola,' templom és községháza rendes állapota a község tükre. Családi házak. A családi házak építése ügyében Reinhardt Rezső folytatja a tárgyalásokat az épitővállalattal. Az eredményt közölni fogjuk. Wunderlichné. Egyik déli újság március 16-iki számában rémhíreket közöl Sashalomról Wunderlichnevel kapcsolatban, hogy 100 tagú küldöttség kereste fel és a betegek beverték Wunderlichné sashalmi rendelőjének ablakait; a községben az élet a kereskedelem terén teljesen megbénult és ittartózkodásától függ a község jövője. Hát kérem ez mind légből kapott valótlanság, ez a közvélemény teljes félrevezetése. Tiszteljük és becsüljük Wunderlichnét, de azt kereken tagadjuk, hogy a község virágzása és jövője tőle függne. Nem tudjuk, hogy az illető honnan vette ezt a beteg fantáziát is túllépő értesülést, de az bizonyos, hogy megcsufolja vele a toll komolsyágát. V illamos főzőedények, főzőlapok, vasaló, porszívó, motor, csillár, izzólámpa. Elsőrendű minőség. Kedvező fizetési feltételek! a „Phöbus“ rákos zentmihályi raktárában (Rákosi-ut 46 szám.» Felvilágosítással szolgál a Phöbus irodája Kölcsönt &ny<taft, kömv-, zenemű és papirkerasLmflÁaf nyitottam Rákosszentmihályon Bizalom u Sl/a. KgUuoI gZám alatt a Yilágmozgó állandóan nyitva ^tartott helyiségében. Bármily iskolai és szépirodalmi könyvek, zenemüvek, valamint Írószerek, iskolaeszkőzök és papitok teljesen budape ti áron kaphatok Válogotott szépirodaim! müvekből álló kölcsönkönyvtáram nagy igények kielégítésére képes. Knláns kiszolgálással igyekezni fog- k a t. közönség megelégedését elnyerni, s élénk érdeklődését kéri kiváló tisztelettel Dénes József. £ ohmideg szdrmeház BUDAPEST IV., PÁRISI-UTCZA B. SZÁM. Szörmeküloniegességek, kabátok dús választékban. Megóvásra vállal mindennemű szőrméket. Átalakítások, javítások jutányosán. LIPCSEI VILMOS RUHA, PONGYOLA és BLÚZ KÜLÖNLEGESSÉGEK ÁKUHÁZA BUDAPEST. IV KÉR KÍGYÓ TÉR 4 SZÁM Kende Pál BUDAPEST IV.,VACZ1-U. 1. férfi-és női divatáru különlegességek. Kitűnő asztali fehérbor „Ö“ Ön kedvező részletfizetési feltételek mellett vásárolhat vagy rendelhet átmeneti ás lavaszikabátokat férfi, flu és leánykák részére, tiszta gyapjúszövetből a legjobb kivitelben, az országszerte ismert és njból megnyílt (a volt Kossáih Lajos-utcai) Wolf ruhaáruházában most IV., Gerlőczy-utca I. szám. Külön mértékszerinti szabóság, tci ppfl||| • 101 __RQ Külön gyermekruha osztály. ILLtruH» Iz** do* ist őoürosshändler J. Budapest, BV. Semmelvels-utca 17. A legszebb készletek legfinomabb háló-, ebédlő-, őrlés szalon-berendezésekben. grilliánst f Ezüstöt’ SCHWARTZ ékszerüzlete. Muzeum-körút 2i Telefon J 103-73. aranyat, |egtÖbÜ6rt VSSZ NOi felöltök, estélyi és u c«i ruhák meglepő olcsó árakon REICH HENRIK czégnél Budapest, IV., Egyetem-u 9. 1 l!*er 12 000 kor. Kerneméi, Rákosi-ut 45.